Összművészeti fesztivált tartanak Woodstock szellemében

Hello Ugar! fesztivál, az A38 Hajó és a PIM közös sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Az ötven évvel ezelőtti woodstocki fesztivál szellemiségét próbálja átmenteni a Hello Ugar! fesztivál. Az idén megújuló, új nevet kapott összművészeti, ökotudatos rendezvény július 3-tól 6-ig lesz Ópusztaszeren.
Vágólapra másolva!

7 éve indították el az Anna and the Barbies rajongóival tartott közös táborként, és idén már 6 színpadon több mint 50 zenekar lép fel. Július 3-ától 6-áig tart az idén már Hello Ugar! fesztivál néven futó, összművészeti, ökotudatos rendezvény Ópusztaszeren. A négynapos fesztivál helyszíne az ópusztaszeri Akhal Ménes és környéke. A rendezvény az elmúlt években Woodstock az Ugaron néven zajlott.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekese, a fesztivál háziasszonya és Bognár Attila, az A38 Hajó vezetője Fotó: Polyák Attila - Origo

„Lesznek összművészeti mikrofalvak, a zenei tehetségkutató Tálentum színpad győztese előzenekarként felléphet az A38 hajón, és kitelepül a Petőfi Irodalmi Múzeum is” – mondta Pásztor Anna, a fesztivál háziasszonya a program hétfői, az A38 Hajón tartott sajtótájékoztatóján. A szervezők együttműködnek a Természetvédelmi Világalappal (WWF), de jelen lesz például a Greenpeace is. A fesztiválon napelemes energiaforrásokat használnak, lesz telefonparkoló és no selfie zóna is.

Demeter Szilárd, a PIM igazgatója elmondta, hogy egy zenekar tagjaként már három éve fellép az ópusztaszeri fesztiválon. Azt is mondta, hogy a PIM felügyelete alatt zajló irodalmi workshopok délutánonként lesznek a Hello Ugar!-on. „A PIM múzeumpedagógusai is kitelepülnek a fesztiválra, és egész napos foglalkozást tartanak a kisgyerekeknek” – mondta.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

Bognár Attila, az A38 vezetője elmondta, hogy a hajó és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közötti együttműködés már elkezdődött, a kezdő fiatal zenészeket és irodalmárokat összekapcsoló Deck-sorozat az A38-on havonta négy alkalommal látható. „Láttam Brüsszelben az ötvenéves Woodstock Fesztivál alkalmából szervezett kiállítást, és remélem, a tárlat Budapestre is el fog jönni” – mondta Bognár Attila.

Az összművészeti mikrofalvakban az irodalom mellett színházzal, tánccal, képzőművészettel is lehet találkozni a fesztiválon, a workshopokon az alkotás folyamatát ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. A szervezők széles gasztronómiai kínálattal, éjszakai zenés filmes programokkal is várják a természetben fesztiválozni vágyókat. Az idei Hello Ugar!-on koncertet ad többek között a Quimby, a 30Y, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, a Supernem, a Kaukázus, a Kowalsky meg a Vega, a Biebers, a Maszkura és a Tücsökraj, a Bëlga, a Soerii & Poolek és természetesen az Anna and the Barbies.