Aprópénzért vette 50 évvel ezelőtt, most több száz milliót érhet

Vágólapra másolva!
Akár az egymillió font (364 millió forint) leütési árat is elérheti a híres lewisi sakkfigurák egy darabja, amelyet mindössze néhány fontért vásárolt meg 1964-ben egy gyanútlan műtárgykereskedő Skóciában.
Vágólapra másolva!

Több mint 50 éve vették néhány fontért, és most akár egymilliót is kaphat érte, ami nagyjából 360 millió forintnak felel meg. A sakkfigura a híres lewisi figurák egyike, ezért érhet ennyit, de a gyanútlan műkereskedőnek erről fogalma nem volt, mikor 50 évvel ezelőtt Skóciában megvette. A Sotheby's aukciósház hétfői közleménye szerint a 8,8 centiméter magas bástya várhatóan 600 ezer és egymillió font közötti áron cserél gazdát a július 2-ai árverésen.

A 12. századból származó, rozmáragyarból, valamint bálnafogból faragott lewisi sakkfigurák

skandináv harcosokat ábrázolnak.

A sakkfigurákat 1831-ben fedezték fel a Skóciához tartozó Külső-Hebridák legnagyobb szigetének északi részén, Lewisban, néhány másik játékelemmel együtt. A figurák egy részét a londoni British Museum, másik részüket az edinburghi Skót Nemzeti Múzeum őrzi. A júliusban aukcióra kerülő darab egyike a hiányzó 5 figurának. A bástyát mindössze 5 fontért – ez ma nagyjából 100 fontnak (36 ezer forint) felelne meg – vásárolta egy műtárgykereskedő 1964-ben Edinburghben, akinek

fogalma sem volt a később a családjára hagyott figura értékéről.

A Sotheby's szakértője, Alexander Kader „pályafutása egyik legizgalmasabb felfedezésének nevezte” a figura azonosítását. A műkereskedő halála után lánya örökölte a figurát is, amit egy fiókban tartottak már évek óta. Annyit lehet tudni, hogy a nő szerette a kis, majdnem 9 centis figurát, időről időre elővette, megtisztogatta. Talán még valami varázserőt is tulajdonított neki. A néhai kereskedő unokái vitték el a Sotheby's aukciósházba, hogy becsüljék meg az értékét.