Lukács Sándor teljesen kimerült

Teljes pihenőt rendelt magának nyárra a Kossuth-díjas Lukács Sándor, a Vígszínház oszlopos tagja. 

A Vígszínház Kossuth-díjas színésze, Lukács Sándor ugyan soha nem panaszkodott arra, hogy a rengeteg fellépés miatt elfáradna a szezon végére, most mégis beismerte, hogy valóban kemény hónapokat tudhat maga mögött. Öt premiere is volt ebben az évadban, szinte naponta színpadra lépett, ráadásul rengeteg vidéki fellépése is volt, szinte beutazta az egész országot. Lukács Sándor a Borsnak azt mondta, „életem a színház, a színészet, de bevallom, már alig várom, hogy véget érjen számomra az évad.

Még a héten játszom a Pesti Színházban, aztán leteszem a lantot, másfél hónapig biztosan nem színészkedek.

Pihenni fogok. Ha volna centim, már vágnám, számolnám, hányat kell még aludnom a vakációig.”

Már nem tizenöt-húsz évre, hanem a holnapra, a következő tavaszra gondol

A Kossuth-díjas színész negyvenhét éve tagja a Vígszínháznak. A hetvenkettedik évében járó Lukács Sándornak - saját értékelése ez - pályája legmeghatározóbb előadása egy vidéki produkció, egy 1974-ben Gyulán színre vitt darab volt. Mindemellett anyaszínházában is főszerepek sorát játszotta, és ott is akad olyan előadás, amely megidézi benne a gyulai produkció különleges élményét.

Azt is elárulta a lapnak, hogy lassan már csomagolni kezd, mert feleségével Spanyolországba utaznak egy baráti házaspárral. „Imádom Andalúziát, nem véletlenül megyünk már nem először vissza a gyönyörű tengerparti városba. Már tudom, hol fogunk belakmározni a tenger gyümölcseiből, a rákokból, halakból, kalamárikból, vagy éppen hol készítik a legjobb sáfrányos paellát, és melyik kocsmában kortyolgatunk el néhány pohárka könnyű spanyol bort. Sajnos a két hét biztosan gyorsan eltelik, de nem esem kétségbe, ugyanis egy rövid szusszanás után irány a Balaton. Megígértem a feleségemnek, hogy Edericsen tényleg csak pihenni fogunk,

sok lesz a láblógatás, a napozás, egyszóval a semmittevés.

Igaz, azt elhallgattam, hogy a teniszütőm és a szerelésem bekerül a csomagtartóba, mert sport nélkül nem bírom sokáig.” Lukács Sándor azért azt is elmondta, hogy a szabadság vége felé – ahogy minden nyáron, – már alig várja, hogy újra bemenjen a színházba, találkozzon a kollégákkal.