Megvannak a fővárosi művészeti pályázat nyertesei

2019.06.07. 10:22

Budapest Főváros Önkormányzata negyedik alkalommal hirdette meg nyílt pályázat formájában a STAFÉTA pályázatot a FÜGE Egyesület lebonyolításában.

Negyedik alkalommal hirdette meg Budapest Főváros Önkormányzata a STAFÉTA pályázatot a FÜGE Egyesület lebonyolításában. A projekt célja a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, néptánc, cirkusz, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések, új produkciók létrehozásának támogatása. A Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága együttműködésének köszönhetően a 2019-es pályázat nyertesei között 40 millió forintot osztottak szét. Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, a kuratórium tagja azt mondta, „a STAFÉTA történetében idén az eddigi legtöbb, vagyis 10 pályázatot tudtunk anyagi támogatásban részesíteni. Rengeteg izgalmas pályázat érkezett, és feltehetően az új kategóriáknak köszönhetően jóval több, mint az elmúlt években. Amely igen jól tükrözte, hogy a néptánc és a cirkuszművészet hagyományának ápolása, új köntösbe helyezése sok fiatal alkotót foglalkoztat. A megvalósuló produkciók között lesznek kortárs cirkuszi előadások, amely néptánc, kortárs tánc, fizikai színház formanyelvével keverednek vagy bábművészet összekapcsolásából született műfaji kísérletek, hagyományos néptánc előadások, kortárs drámák ősbemutatói, illetve kamion és koncertszínház is.” 

Idén a Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága együttműködésének köszönhetően a pályázaton nyertes produkciók létrehozásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága összesen 20 millió forint támogatás nyújtásával járul hozzá a Budapest Főváros Önkormányzata által biztosított 20 millió forintos keretösszeghez, ezzel lehetővé téve, hogy a 2019-es pályázat nyertesei között 40 millió forint támogatást osszanak szét.

2019-ben először lehetett pályázni új, kiemelt kategóriában a néptáncot fókuszba helyező vagy néptánc alapú produkciókkal, illetve a cirkuszművészeti és a cirkuszművészetet valamely társművészettel kombináló, összekapcsoló produkciókkal. Az idei felhívásra minden eddiginél több, 115 véglegesített és lezárt pályamű érkezett a határidőig, amelyből az első körös szakmai konzulensek 31 pályázatot, azaz 15 kiemelt és 16 egyéb kategóriás pályázatot juttatott tovább a kuratórium részére. A végleges döntést a kuratórium hozta meg, és 10 nyertes pályázatot részesítettek anyagi támogatásban, amely darabok megvalósulása a 2019/20-as évadban várható.

A 2019-es STAFÉTA pályázaton a kiemelt kategória nyertesei néptánc műfajban Appelshoffer János és ifj. Zsuráfszky Zoltán, cirkusz műfajban Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos (a Fővárosi Nagycirkusz képviseletében), valamint Makra Viktória. Egyéb kategóriában próza műfajban Horváth János Antal, Kovács D. Dániel és Matkó Tamás - Kálmán Eszter, valamint Pető Kata-Porogi Dorka alkotópárosok, tánc műfajban pedig Blaskó Borbála és Simkó Beatrix nyertek.

további tartalmak a rovatból