Meghalt Dr. John amerikai zenész

2019.06.07. 10:10

A Rock And Roll Hírességek Csarnokába beiktatott, hatszoros Grammy-díjas zenész 77 éves halt meg. Szívrohamot kapott.

A zenéjében a bluest, a popot, a dzsesszt, a bugivugit és a rock and rollt vegyítő Dr. John (Malcolm John Rebennack) – aki billentyűs, gitáros, dalszerző, producer is volt egyben – halálhírét a zenész Twitter-oldalán tették közzé. Mások mellett Ringo Starr és Debbie Harry (Blondie) is kifejezte részvétét saját közösségi felületén – írta a bbc.com.

A New Orleansban született Dr. John pályafutása az ötvenes évek végén indult, amikor zongoristaként és énekesként feltűnt a város zenei életében. Egy évtizedbe telt, amíg szólóelőadóként is ismertté vált, miután 1968-ban megjelentette első önálló anyagát Gris-Gris címmel.

Dr. John egyik fellépésén Tennesseeben 2016 novemberébenForrás: AFP/2016 Getty Images/Natasha Moustache

Hosszú pályafutása során 35 szólóalbumot készített, ezeken kívül számos koncertlemeze és válogatása jelent meg, emellett rengeteg más előadó (csak néhány példa: Canned Heat, Rolling Stones, Van Morrison, Ringo Starr, Gregg Allman) anyagán, fellépésén működött közre. Legismertebb dala a Right Place, Wrong Time volt, amelyet 1973-ban adott ki. Hat alkalommal kapta meg a legrangosabb amerikai zenei elismerést, a Grammy-díjat, amelyet három albuma is kiérdemelt, legutóbb 2013-ban a Locked Down című anyaga. 2011-ben iktatták be a Rock And Roll Hírességek Csarnokába.

Koncertjeit karneváli hangulat jellemezte, gyakran viselt fellépésein fényes ruhákat tollakkal, és szórt csillámokat a közönség soraiba. Sokáig, végül sikeresen küzdött a kábítószer-függőséggel, a drogok miatt még börtönben is ült a hatvanas évek közepén.

Kétszer nősült, és ahogy egyszer a New York Timesnak fogalmazott, rengeteg gyereke volt.

további tartalmak a rovatból