A zene mentette meg a Sum 41 énekesének életét

2019.06.15. 10:12

23 éve indultak Kanadából. Eredetileg Kaspir néven vágtak neki a rockszakmának, de a legenda szerint egy késő tinédzserkori nyaralás pontosan 41. napján nevet váltottak, így lett Sum 41 a zenekarból. A tagcserék már rögtön a legelején beindultak – az egyikre például egy majdnem végzetes autóbaleset miatt került sor. Nagyjából 4 év alatt azonban gatyába rázták magukat annyira, hogy előálljanak az első számításba vehető dalaikkal. Nem sokkal később pedig jött az első album, az All Killer No Filler, amivel a Billboard 13. helyéig kapaszkodtak, óriási siker lett – olyan dalokkal, mint a Fat Lip vagy In Too Deep. A második lemezzel már végképp megalapozták a világsztár-pozíciójukat, innen kezdve meg már – ahogy mondani szokás – nem volt megállás. Egészen a 2010-es évekig, amikor egyrészt kivált az egyik alapító tag, míg a csapat vezére és énekese, Deryck Whibley pedig komoly alkoholproblémákkal küzdött – nem mellesleg elvált az egykori tini rockbálványtól, Avril Lavigne-tól is. Deryck azonban kikeveredett a gödörből, a verkli pedig nem állt le. Itt az új, a sorban 7. album az Order in Decline, amellyel újra nyakukba veszik a világot. Az európai turné első állomása a Budapest Park volt. A koncert előtt beszélgettünk a jetleggel küzdő, fáradt, de rendkívül szimpatikus és közvetlen Deryckkel. 

Azon voltam meglepődve, hogy – ha jól láttam, – van olyan év, amikor 300 fellépésetek van.

(Nevet) Néha valóban előfordul. Talán ez egy picit túlzás, de az biztos, hogy több száz fellépésünk van. Megmondom őszintén, hogy nem számolom, de egyébként érzésre is sok. Néha olyan, mintha ezer koncertünk lenne egy évben. Sokat turnézunk, kétségtelen.

Hogyan lehet ezt bírni?

Úgy, hogy nagyon szeretjük, másként amúgy esélyed sincs. Nekünk ez egyébként nem olyan furcsa. Legfeljebb akkor tűnik fel, hogy ez nem mindennapi, amikor valaki felhozza, mint most te. Összességében pedig ez a munkánk.

„Érzésre is sok koncertünk van”Forrás: Nagy Márton - Budapest Park

Kisebb-nagyobb változásokkal, átalakulásokkal már majdnem 25 éve tépitek a gitárokat. Nem durva azért belegondolni, hogy még mindig azzal foglalkozol, amibe tulajdonképpen még kölyökként belevágtál?

Ha eszembe is jut hasonló, akkor az általában elalvás előtt, úgyhogy nem sokat agyalok ilyesmin. Inkább az van a fejemben, hogy mit kellene és mit lehetne még csinálni. Mi legyen a következő lépés, mi lesz jövőre, ilyesmik. Nem rágódom túl sokat a múlton. Mondjuk, azért sem, mert ez az egész olyan, mintha csak tegnap történt volna, nem pedig huszon- vagy harminc éve.

Hogyan lehet ilyen sok koncertezés, ilyen hektikus élet közepette is konstruktívnak maradni és újabb és újabb dalokat írni?

Fogalmam sincs, ugyanis az egész teljesen ösztönösen jön. Ha születik egy új dal, akkor az általában úgy történik, hogy felkapom a gitárt, pengetek rajta, aztán egyszer csak lesz valami. Esetleg írok a zenei részletek mellé pár sort arról, hogy mi történt aznap. Aztán ezekből össze szoktak jönni a dalok is.

A legújabb albumotokról az az infó száguldott körbe a neten, hogy az eddigi legagresszívebb és legnehezebb.

Ilyesmit mondanak róla.

Én is csak olvastam ezeket a jelzőket. Valóban igaz az új lemezre?

Egyáltalán nem egy súlyos albumra kell gondolni, nem emészthetetlen vagy durva, csupán hozzánk képest tűnik súlyosabbnak, keményebbnek, de azért ez még nem egy heavy metal cucc.

Na és a szövegek?

Szerintem azok sem durvábbak. Legalábbis most eszembe jutnak például Dickinson szövegei az Iron Maidenből. Na, azok néha durvák. Az enyémek egyáltalán nem azok. Ez csak egy egyszerű rocklemez, ami néha egy picit súlyosabb terepre merészkedik, de ennyi.

Miben különbözik a korábbi albumoktól?

Nem igazán tudom. Ahogyan már utaltam is rá: velem a dalok nagyjából csak megtörténnek, megszületnek, nincs az albumok mögött egy nagyívű koncepció. Nem nagyon tudom, hogy más-e az album, mint a korábbiak, vagy hogy egyes dalok kilógnak-e a sorból, és ha igen, miért. Szerintem ugyanolyan, mint bármelyik korábbi Sum 41-album.

Na és eddig hogyan működnek a dalok, amikor előadjátok őket?

Még csak most fog kijönni az új album, nem nagyon pörgetjük még, azonban néhány számot már korábban is játszottunk, és azok elég jól működtek.

Megvolt már az aha-érzés?

Meg, persze, ugyanakkor egyelőre csak két dalról beszélünk. A többin még dolgoznunk kell, hogyan szólnak élőben, alakítgatni őket a színpadhoz, nem állt még össze minden, szóval van még ezzel meló.

„Ösztönösen jönnek a dalok”Forrás: Nagy Márton - Budapest Park

Szerinted mi segít titeket abban, hogy ne váljatok egyszerű nosztalgia-zenekarrá?

Egyszerűen csak tesszük, amit teszünk, nincs ebben semmi varázslat. De most komolyan. Csak írjuk az újabb dalokat, és ennyi. Bár most, hogy kérdezed, jobban belegondolva azért ugrottunk neki egy újabb albumnak, mert amikor az előzővel turnéztunk, akkor baromi inspiráló volt az, ahogyan reagált a közönség az új dalokra. Ez az egyik, ami miatt szerettem volna újakat írni. Szerettem volna mutatni valami újat az embereknek, valami jobbat. Nem azért, mintha az előző albumot nem szerettem volna, egyszerűen csak jobban érzem magam most, mint akkor, és ebből a helyzetből is ki akartam hozni valamit.

Ha jól vettem észre, akkor elég gyorsan dolgoztok. Nem ritka az, hogy néhány hét alatt megszületik egy új album. Ez is olyan gyorsan ment?

A zenei alapokat nagyjából 3 hét alatt megírtam, persze ezt még nem kell összekeverni a produceri munkával. Hiszen a dalok megírása nagyjából azt jelenti, hogy leülök a gitárral, aztán felveszem a telefonomra azt, amit játszok. Na, ez tartott három hétig. Utána pedig turnéra indultunk. Közben megmutattam a csapatnak az új dalkezdeményeket, próbálgattuk együtt is, ízlelgettük, kísérleteztünk velük. Tavaly elég sokat koncerteztünk, úgyhogy csak a turné végén, szeptemberben tudtunk stúdióba vonulni. Onnan kezdve pedig pontosan három hónap és egy nap telt el addig, hogy azt mondhattuk, kész az új album.

Próbáltál egy külső fület, producert találni?

Igen is és nem is. Mindig, amikor nekiállok dalokat írni, eszembe jut, hogy de jó lenne, ha itt lenne most velem egy producer. Úgy szokott ez működni, hogy miután felvettem a telefonommal a nagyon kezdetleges alapokat, készítek egy demót. Dobprogramokkal keverek alá dobokat, aztán basszust is, és megszületik egy nyers változat. Ám az igazság az, hogy a hangzás ekkorra már eléggé összeáll. Amikor meg szoktam mutatni a többieknek, akkor általában arra lyukadunk ki, hogy ezek azért már eléggé jó változatok, nem igazán van szükség producerre.

Ez nem hangzik túl demokratikusnak.

Hát figyelj, mert nem is az. Végül is én írom a dalokat. Ugyanakkor, amikor leülünk eljátszani a számokat, akkor azért fel szoktak merülni mindenféle ötletek, hogyan lehetne jobb egy-egy szám, és akkor átdolgozzuk. Ám általában – ahogyan mondtam is – elég kidolgozott demókat szoktam mutatni a srácoknak.

Forrás: Nagy Márton - Budapest Park

Van kedvenced az új dalok közül?

Nagyon szeretem az első számot, ez a Turning Away. Szerintem ez nagyon jól szól majd a koncerteken. Különböző hangulatok váltakoznak benne, van zúzás is, meg kicsit visszafogottabb rész is, őrült gitárszóló, igazából minden benne van, ami egyetlen számban benne lehet.

Nem fáradsz el néha?

Tényleg nem tudom. Most például baromi fáradtnak kéne lennem, mert szenvedek a jetlegtől, alig aludtam, talán összesen két órát múlt éjszaka. Szóval egy picit szét vagyok esve. Ilyen értelemben néha fáradt vagyok, de összességében nem fáradtam bele ebbe az egészbe.

Előfordulnak még őrült bulik a koncertek után?

Azok az idők már véget értek.

5 éve nem iszom már alkoholt.  

Teljes mértékben leálltál vele? Soha egy pohárral se már?

Így, ahogy mondod. És tök jó érzés!

Mit köszönhetsz a zenének?

A zene mentette meg az életemet. Amikor túl sokat ittam és kórházba kerültem, akkor tényleg nagy baj volt. Eléggé a szélén táncoltam. A zene szeretete volt az, ami visszarántott a mélyből. Ki akartam kerülni abból a szarból, és újra zenélni. Ennek köszönhetően figyelek oda magamra most már, tulajdonképpen a zenének köszönhetően becsülöm meg az egészségemet is.

Ennyire megijedtél, hogy véget érhet?

Nem tudom elmondani, hogy mennyire. Bár az még átfutott a fejemen, hogy mégiscsak egy kórházban fekszem, ahol meg tudják oldani azt, hogy életben maradjak, de abban már nem biztos, hogy tudnak segíteni, hogy zenélhessek. Igazából azt sem tudtam, hogyan fogok majd újra járni, annyira szétmentek az idegpályák a lábamban. Nem tudtam lábra állni, másfél évembe telt, hogy újra megtanuljak normálisan járni. Egyedül az vitt előre ebben a helyzetben, hogy újra zenélni akartam.

Ezt hívják úgy, hogy második esély.

Ez most pontosan az. 

további tartalmak a rovatból