20 évig keresték az elveszettnek hitt Freddie Mercury-felvételt

Freddie Mercury
Vágólapra másolva!
Freddie Mercury eddig nem hallott felvétele, a Time című dal egyetlen zongorával előadott változata jelent meg csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Freddie Mercury eddig nem hallott felvétele, a híres, Time című dal eddig nem ismert, egyetlen zongorával előadott változata jelent meg csütörtökön. A Queen egykori énekese annak a dalnak egy egyszerűbb változatát énekli a felvételen, amelyet szólóénekesként rögzített Dave Clark brit zenész, szövegíró, producerrel az 1986-ban Londonban bemutatott Time című musical azonos című albuma számára. Az elveszettnek hitt változat most a Time Waits For No One címen jelent meg.

Dave Clark sokéves keresés után találta meg a felvételt, azt mondta a Reutersnek: „csak Freddie és a zongora hallatszik a felvételen, jól megmutatja, milyen csodálatos előadó volt, mekkora hangterjedelemmel énekelt.

mintha minden szót külön ízlelt volna.” Clark a The Dave Clark Five együttes vezetője volt a hatvanas években, a Time című albumon több énekessel is dolgozott. Mercury két számot adott elő, a címadó dalt és az In My Defence címűt 1985-ben. A következő év januárjában Clarkkal ismét beültek az Abbey Road stúdióba, hogy háttérvokálokat vegyenek fel.

Az album végső változatán 96 szám szerepelt.

Clark azt mondta, emlékezett az első próbára, amikor Mercury egy billentyűs, Mike Moran zongorakíséretével énekelt. „Egy évtizeddel később úgy éreztem, hallani szeretném az eredetit újra. Visszamentem a stúdióba megkeresni, de nem találtam rá. Néhány évvel később megpróbálta a hangmérnököm is, ő se járt sikerrel” – mondta Clarke. Végül 2017-ben újra megpróbálták, ekkor bukkantak rá. A dalt négy kamerával videóra is vették 1986-ban, a 35 milliméteres filmet eltették. A 76 éves Clark pedig felkérte Morant, hogy játssza újra a zongorakíséretet, amit a megtalált felvételhez kevertek.