50 éves a zenekar, 40 éves a fesztiválja

2019.06.25. 12:29

Dupla jubileum a Kaláka életében: csütörtökön kezdődik Egerben a zenekar által szervezett negyvenedik fesztivál, amelyen természetesen az idén 50 éves együttes is fellép.

Dupla jubileumot ünnepel a héten a Kaláka együttes. Csütörtökön kezdődik Egerben a zenekar által 40 éve alapított fesztivál, és természetesen fellép az idén 50 éves Kaláka is. „Jó célokért szövetkeztünk: verseket énekelünk és a költői mondanivalót dalokon keresztül juttatjuk el a közönséghez. Mindezt szórakoztató formában igyekszünk tenni” – mondta a Kaláka hosszú életének titkát Gryllus Dániel, az együttes vezetője az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Gryllus Dániel: Ezekért nagyon jó muzsikálni

Soha nem akart verseket írni, mégis már 50 éve hivatásszerűen foglalkozik velük. A szokásos forgatókönyv szerint csak hobbiként, az egyetem mellett indult a zenélés, de a diploma megszerzéséig már hivatássá változott. Hiába kedvelte meg őket nagyon hamar az ország, a lemezkiadás nekik sem ment valami könnyen.

Gryllus Dániel azt is mondta, hogy egy Ady-, Arany-, Weöres- vagy Kányádi-versben az ember mindig talál valami olyasmit, ami újból megrendíti. „A többi az emberi tulajdonságokon múlik, az együtt maradáshoz persze kellettek a sikerek és a jó fesztiválok is”. A 40. Kaláka Fesztivál június 27-én, csütörtökön Bélapátfalván a ciszterci apátságban kezdődik egy Kosztolányi-esttel, amelyet a Kaláka és Máté Gábor közösen adnak elő. Péntektől vasárnapig délelőttönként gyerekprogramok lesznek a fesztivál idei helyszínén, az egri Érsekkertben (az egri várban felújítási munkák zajlanak): fellép a Kaláka, Gryllus Vilmos, a Belvárosi Betyárok, lesz János Vitéz-előadás, bábszínház, az Apnoe együttes a Lackfi János által újraírt Kincskereső kisködmön-t adja elő.

Sörözőből indultak, és már a világ minden tájára eljutottak

Novembertől novemberig tartó, egyéves jubileumi évaddal ünnepli alapításának 50. évfordulóját a Kaláka együttes. A turnénak rengeteg állomása lesz, és a zenekar természetesen a határokon túlra is ellátogat 2019 novemberéig, amikor is egy dupla Müpa-koncerttel zárja a sorozatot. A jövőre 50 éves Kaláka egy zenéléssel egybekötött sajtótájékoztatón mesélt a turné részleteiről kedden.

A felnőtteknek szóló koncertek délutánonként kezdődnek ugyanott. „Tizennyolc fellépő lesz, köztük Lakatos Mónika, Szalóki Ági, Tompos Kátya, Takáts Eszter, a Muzsikás, a KFT, a Szabó Balázs Bandája, a Zűrös Banda, Szalonna és Bandája, Ripoff Raskolnikov és a Szabó Benedek és a Galaxisok. Érkeznek külföldi előadók, zenélni fog francia, görög zenekar és a török Kolektif Istanbul is” – mondta Gryllus Dániel, aki beszámolt arról is, hogy amióta a fesztivál Egerbe költözött (ez 2012-ban történt, előtte a diósgyőri vár volt a helyszín), minden évben fát ültetnek az Érsekkertben, idén Böjte Csaba ferences szerzetes fog fenyőfát ültetni velük. Szombaton délután zsoltáros est lesz a ciszterci templomban, a fesztivál alatt kiállítások is lesznek.

A Kossuth-díjas Kaláka felállása 1996-tól változatlan: Gryllus Dániel (furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató), Becze Gábor (nagybőgő, gitár), Gryllus Vilmos (cselló, gitár, charango, koboz, doromb) és Radványi Balázs (mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba). Az együttes vasárnap este különleges koncerttel ünnepli 50. születésnapját a fesztiválon: színpadra lép velük Mikó István, aki 1969-ben alapító tag volt, valamint Huzella Péter, aki húsz éven át zenélt a Kalákában.

további tartalmak a rovatból