Szeretlek Erzsi, haver vagy János, csapat csak egy van, a Ferencváros

2019.06.27. 17:35

A soproni VOLT Fesztiválón tényleg mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő zenei produkciót. A Papa Roach és a Cypress Hill után, az este tökéletes befejezéseként Deák Bill Gyula koncertjén vettünk részt. 

A Volt fesztivál egyik kisszínpadján - véleményem szerint a leghangulatosabb részen - lépett fel szerda este Deák Bill Gyula és zenekara. A terep egyetlen hibája volt, hogy a nézőtér egy salakos területen lett kialakítva, koncert közben leülni csak a borozók melletti padokon lehetett. Ennek ellenére teljes értékű Deák Bill-élményben lehetett annak része, aki a Borfalu melletti színpad produkcióját választotta.

Deák Bill GyulaFotó: Major Kata - Origo

Bill a magyar blues királya, a hangja pedig még mindig nagyon feka. Saját magát egy dalában „magyar néger”-ként jellemzi. Ez a magabiztosság valószínűleg onnan ered, hogy amikor Chuck Berryvel lépett fel 1984-ben Budapesten, akkor az afroamerikai énekes mondta azt róla, hogy Bill

a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.

Bill különösebb show elemek nélkül is élvezhető műsort csinált. A hangja, a dalszövegek és a sajátos életérzés az attrakció, az előadása nem igényel semmi mást. A Deák Bill Gyula Blues band zenei klasszikus, igazi hangszeres zene. A Cipress Hill után Bill karcons hangja szinte simogatóan hatott. Nem mintha a latin rap bandával baj lett volna, de az elektronika után jól esett a hangszer. Épp jól rimelt egymásra a két hangzás. Ezt valószínűleg más is így érezhette, mert a VOLT sokszínű zenei kínálata mellett is majdnem megtelt a Borfalu környéke. A minőségre utazó, jól szituált polgárok ennek a műfajnak az igazi rajongói. Bennem mindig fura érzéseket keltett, hogy pont ez a jól bútorozott, értelmiségi társaság az, amelyik szívesen éli bele magát a kőbányai srác nyomorú sorsába. Rétegzene mindenkinek.

Fotó: Major Kata - Origo

Az én generációm, a negyvenhez közelítők hajlamosak azt hinni, hogy ez az a generáció, amelyik még tudta értékelni a magyar és nemzetközi rock és blues nagyjait, velünk majd kihal az igazi zene rajongóinak közössége. Mi vagyunk a szent maradék. Én eddig is sikeresen ellenálltam ennek a kamu hangulatnak, az ön átverés ezen formájának. A szerda esti koncert tanulsága is éppen az volt, hogy a jó minőségű zene, generációkon keresztül is vonzza a közönséget. A különbség mindössze annyi, hogy az idősebbek elgondolkodva bólogatnak vagy évtizedes koreográfia szerint táncolnak Bill dalaira, a fiatalabbak pedig egy helyben állva bóbitáznak. Van egy sajátságos táncstílus, ami Deák Bill, Takács Tamás, a Quimby és néhány hasonló banda közönsége jár. 

Jellemzően a felszabadult negyvenes korosztályra jellemző. A koncert közben azon gondolkodtam, hogy a Bill kapitány az elmúlt közel 40 évben alig változott, a Szomjas György által rendezett Kopszkutya című film óta ugyan úgy néz ki. Az imázsa ma is eredeti, önazonos, erőlködés nélkül Bill.

Fotó: Major Kata - Origo

Bill nem változik, ahogy a Hey Joe is éppen olyan zordan és fájdalmasan hangzott, ahogy kell. Igen, a sajátos hangzás, ami évtizedek óta ugyan olyan hiteles, annak ellenére, hogy a zenekar tagjai időnként cserélődtek.

A koncert elmaradhatatlan részeként eljátszotta a Zöld, a bíbor és a fekete című dalt, amellyel egykori barátjára, Radics Bélára emlékezett. Bill pályafutása alatt együtt zenélt műfaja minden jelentős képviselőjével, a magyar rock meghatározó alakjaival, többek között a Hobo Blues Band és a P. Mobil produkcióiban is részt vett. Ezzel együtt is azon kevés előadók egyike, aki szólópályája alatt teljesedett ki leginkább. Deák Bill Gyula egy olyan előadó, akinek több órás koncertre elegendő szerzeménye van. Egy koncertet gond nélkül le tud nyomni, a nélkül, hogy „kevésbé jó" számokkal keljen kitöltenie a műsoridőt. Minden szám egy elmesélt kerek történet, saját és környezete történeteit mondja vagy énekli el.

A szerda esti koncert másfél órás valódi zenei élmény volt. Bill szeret zenélni, nem fásult, nem unott, szórakoztatni akarja a hallgatóságot.

Bill, a dalok közti szüneteket, a zene, Magyarország és a Fradi éltetésére használja ki. Fesztelenül kommunikál a közönséggel. A Ferencváros iránti szeretete a dalszövegeiben is megjelenik: „Szeretlek Erzsi, haver vagy János, csapat csak egy van ó, a Ferencváros” – énekli.

Fotó: Major Kata - Origo

Ennek ellenére nem hiszem, hogy az Újpest vagy bármely klub drukkerei szemére vetnék a Fradi rajongását. Bill szerintem az István a királyban nyújtott alakítása óta a nemzet „Torda táltosa” lett.

Bár számtalanszor voltam Deák Bill koncerten, ennek ellenére a VOLT-on ugyan azt a megunhatatlan élményt kaptam, amire számítottam.

Előrelépés annyi történt, hogy ezúttal a „Felszarvazottak balladája” közben megnéztem a keresőben, hogy mint jelent a „handlé” kifejezés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK