Felrobbantotta a VOLT Nagyszínpadát a Papa Roach

2019.06.28. 11:34

Míg a VOLT Fesztivált idén rendezték meg huszonhetedszerre, addig az egyik fellépő zenekar, a Papa Roach a 26. születésnapját ünnepli 2019-ben. Tegnapi koncertjükön több dalt játszottak a legújabb, januári albumukról, és persze előkerültek a klasszikus, old school Papa Roach-számok is. 

A kaliforniai nu metál együttes ötödször adott koncertet Magyarországon. Először a 2010-es Sziget Fesztiválon léptek fel, aztán három évvel később Sopronban, a VOLT Fesztiválon, majd 2014-ben a Strand Fesztiválra voltak hivatalosak, Zamárdiba, legutóbb pedig 2015-ben a Barba Negra Trackbe.
Míg a tavalyi VOLT-on sártenger és hideg idő fogadta a fesztiválozókat, addig az idein egyelőre hőség tombol. De természetesen a tűző nap és a 35 fok sem tántorította el a nézőket, hogy a Nagyszínpad előtti küzdőtéren állva várják a Papa Roachot.

A négyéves magyarországi kihagyás után, a 26 éves banda töretlen energiával vágott bele a szerdai koncertbe: nem húzták sokáig a rajongók idegeit, csupán két perccel 18:45 után a húrok közé csaptak, az új album címadó dalával, a Who Do You Trust-tal, a második dal pedig kapásból egy igazi old school dal, a Blood Brothers volt. A régebbi dalaik közül felcsendült még a Beetween Angels and Insects, a Getting Away With Murder, a pörgős To Be Loved és a Scars, ami előtt arról beszélt a frontemberük, hogy

mindannyian viselünk sebeket. És persze nem hiányozhatott a koncertről a 2000-es évek slágere, amivel a Papa Roach berobbant, a Last Resort sem. A korábbi, 2017-es albumukról a Help című számra ugrált egy emberként a közönség, és a kezdő dal után eljátszották még az új album Not The Only One-ját és az Elevate-jét is.

Néhány szám után a frontember, Jacoby Shaddix bemutatta a tagokat a közönségnek: a gitárnál Jerry Horton, a dobnál Tony Palermo foglalt helyet, a basszusgitárt pedig Tobin Esperance szólaltatta meg. Illetve bemutatta a Magyarországon először fellépő billentyűst is, aki nem más, mint a basszusgitáros öccse, Anthony Esperance. Jacoby magát a 2000-es évek elején ismeretes becenevével, a Coby Dickkel illette. És minden valamirevaló Papa Roach-rajongó tudja, hogy a „My name is Coby Dick...” a nagy sikerű Infest első sora. Ezek után pedig egy újabb slágerük következett.

Az énekes a koncert közben meglátta, hogy az egyik rajongóján Papa Roach-os tetoválás van, ami nagyon megérintette őt. Elmondta, hogy boldog, amiért a csapat '93-as fennállása óta töretlen a rajongótáboruk. Pedig a 2017-es album után elveszítettek jó néhány rajongót. A Crooked Teeth a stílusváltás miatt rendesen megosztotta a rajongókat, és voltak, akik azt mondták, hogy inkább térjenek vissza a régi, klasszikus Papa Roach-stílushoz, közben mások hamar megszerették az új számokat. Ennek ellenére a tegnapi koncerten rengetegen tomboltak, ugráltak vagy éppen leguggoltak, amikor a frontember azt kérte a közönségtől. A koncert közepén Jacoby két szám között először arról beszélt, hogy most már hazajárnak Magyarországra. Aztán áttért arra, hogy milyen nagy legendákat ismerhettek, mint például Keith Flint, a Prodigy énekese, aki nemrég öngyilkos lett. Szóba hozta, hogy milyen jó barátok voltak a Linkin Park néhai frontemberével, Chester Benningtonnal és a soundgardenes Chris Cornellel is. 

Imádják Magyarországot a Papa Roach zenészei

Az idén megjelent, új albumjukról, a kedvenc zenéikről, a színpadi őrültségeikről beszélgettünk a Papa Roach két gitárosával, Tobin Esperance-szel, és Jerry Hortonnal a VOLT Fesztiválon. Az interjú végén pedig egyikük üzent is a magyar rajongóknak. Idén ünneplik a 26. születésnapjukat. Összefoglalnák néhány szóban a munkásságukat? Jerry Horton: Minden albumunk az életünk egy adott szakaszát jellemzi.

Korábban Shaddix is öngyilkos akart lenni a magánéleti problémái miatt, de végül profi alkotó módjára a negatív gondolataiból is építkezett, és ahelyett, hogy véget vetett volna az életének, megírta a Before I Die című számot. A koncertezők azt hihették, hogy a beszéde után az következik majd, de ők mégis egy Prodigy-számmal, a Firestarter-rel tisztelegtek a tavaly meghalt Keith Flint előtt. A Papa Roach-rajongók együtt énekelték a dalt, majd a végén Keith Flint nevét skandálták. Jacoby aztán arról is beszélt, hogy mennyire fontos a küzdelem és az, hogy harcolnunk kell az életünkért, akármennyire is nehéz.

Kapcsolódó cikk