Kordáék meghódították a VOLT közönségét is

Vágólapra másolva!
Korda György és Balázs Klári 1981-ben házasodtak össze, és 1986 óta csak együtt lépnek fel, illetve adnak ki lemezeket. Minden hétvégén fellépésük van, akár több is, és a fiatalabb korosztályok körében is sikeresek. A népszerűségükben nyilván része van annak is, hogy Korda György (és időnként már Balázs Klári is) tizenöt éve tévékommentátora pókerversenyeknek. Olyan hangulatot tud teremteni, hogy más sportágakhoz is meghívhatnák, vagy legalább tanulhatnának tőle a statisztikafetisiszta, unott hangú szpíkerek.
Vágólapra másolva!

Nemrégiben az egész ország ünnepelte Korda György 80. születésnapját, a miniszterelnök is levélben köszöntötte.

A VOLT Fesztiválon, ahogy megjelent a színpadon, a tömeg skandálni kezdte: „Gyuri bácsi! Gyuri bácsi!”

Ahogy a Bors helyszíni tudósítója beszámol róla, a közönség együtt énekelte az összes dalt a fellépő házaspárral. A hatezres közönség tombolása olyan energiát adott, hogy Korda György a több mint egyórás koncert alatt csak kétszer ült le megpihenni az előre bekészített székre, ilyenkor Balázs Klári egyedül énekelt el egy-egy dalt. Háromszor tapsolták vissza a házaspárt a koncert végén.

Korda György átveszi Tarlós István főpolgármestertől a Budapest díszpolgára címet 2019. június 19-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Bors újságírója másnap telefonon felhívta Balázs Klárit, aki elmondta, hogy tíz-tizenkét alkalommal léptek már fel a Szigeten, és visszatérő fellépői a debreceni Campus Fesztiválnak is, de

a VOLT-tól féltek egy kicsit, mert úgy tudták, hogy alapvetően egy rockfesztiválról van szó.

Balázs Klári elmondta, hogy sohasem veszik természetesnek a sikert, hanem mindig csodaként élik meg. Az emberek szeretete, amit Sopronban is megtapasztaltak, szinte életelixír számukra.