Markukba vették és egységbe gyúrták a tömeget

2019.06.29. 13:20

A közönséget az első pillanattól a markukban tartották. Persze, nem volt nehéz dolguk, mert slágereik már 15 éve bömbölnek a szórakozóhelyeken, a rádiókban. A Black Eyed Peas hozta, amit elvártunk az idei VOLT legnagyobb nevétől. A pénteki csúcsnapon néztük meg a koncertjüket. 

1,5-2 kilométeres volt az a kényszerséta, amit a koncert előtti tíz percben kellett beiktatnom. Nagy nyugodtan mentem az előző nap kifigyelt, nagyszínpadhoz viszonylag közel lévő vizesblokkhoz, ahol mindig volt szabad fülke. Csak azt felejtettem el, hogy ez már a péntek, a Black Eyed Peas napja, és több okos mondta is, hogy ma lesznek a legtöbben. Voltak is. Akkora sor állt a kedvenc blokkomnál, hogy azonnal indultam egy másik, ismert egység felé, de menet közben már láttam, hogy esélytelen lesz az is. Nem volt nehéz kiszámolni fejben, hogy nagyjából pont feleannyi WC van a fesztiválon, mint amennyire szükség volna. De szerencsére azt is tudtam, hogy arrafelé tartok, ahol el szoktam hagyni a fesztivál területét, és egyből arra gondoltam, hogy senki nem haragudhat meg egy öntözés miatt az ottani bokros-fás részen. Megoldottam, jöttem volna vissza, amikor szólt az őr, hogy ez nem bejárat, mert nincs kapu, nincs karszalag-leolvasó, nincs semmi. Így indultam az általa megjelölt, kemping felőli bejárathoz. Bejutottam, izzadtam, de simán volt még hely közel a színpadhoz, ahol állni szoktam. Idén kellemesen lomhának tűnik a fesztivál tömege, mert a Black Eyed Peas már a sokadik nagyszínpados fellépő, amelyik koncertje előtt még 5 perccel is bőven volt hely elöl. Beálltam és vártam.

Taboo, will.i.am, apl.de.ap és Jessica Reynoso a koncert végénForrás: Rockstar Photographers

Nem is keveset, mivel 20:50-kor még mindig csak a gitáros, a DJ és a dobos voltak kint. Ekkor már jó páran üvöltözték a tömegben az együttes nevét, volt körülöttem olyan, aki folyamatosan táncolt az eléggé zavaró gépzenére, amit hangolási szándékkal szórtak. Az előttem álló két lány pont szelfizett egyet, amibe – ahogy a legtöbb kéretlen háttérember, én is – reflexszerűen belenéztem, de rögtön észrevettem magam, és azt is, hogy a szépen font hajukban a serkeszerű, fura habdarabkák mellett korpa is van bőven. Gyorsan el is fordultam, nehogy most a fejüket vizsgáló arcom kerüljön a képre. Az exponálás utáni pillanatban pedig megjelentek az együttes tagjai a színpadon. Will.i.am, apl.de.ap és Taboo is ugrálva jöttek ki, valami neonszín mindegyiken volt. Will.i.am zöld poncsó-szerű felsőben, neonzöld kukássapkával, Taboo úgy hatott, mint egy űrkosaras, apl.de.ap pedig valami jövőből szerzett biciklis cuccban jelent meg. Nem volt rossz ötlet annak idején írniuk egy Let's Get It Started ('kezdődjön’) című számot, aminél jobb felütés aligha kellhet. Pláne úgy, hogy jól ismert számuk ez, szerette is a VOLT közönsége. A csapat megjelenését és a szám indulását olyan üvöltés fogadta, hogy alig hallottam valamit a zenei alapból.

Jessica ReynosoForrás: Rockstar Photographers

Az együttessel tavaly óta dolgozó, apl.de.aphez hasonlóan filippínó gyökerű Jessica Reynoso a harmadik számnál jelent meg a színpadon, és a JReySoul művésznevét gyorsan be is tanította a közönségnek. Talán kétszer kellett elismételnünk. A következő szám után jött az első visszafogott kiszólás: will.i.am „mi van, Magyarország?”-ától megőrült a tömeg. Aztán néhány dallal később JReySoul kérdezett mindenkit a gulyásról, és ez a kedvesség már szinte bénítóan hatott a szembetűnő nőiességgel megáldott énekesnő szájából.

A koncert első harmadában adták elő a nagyon friss, Be Nice című dalukat, aminek rém egyszerű az üzenete: legyünk kedvesek egymással, mert nem éri meg szemétkedni. Érdekes, hogy annak idején éppen azért nem jelent meg első albumuk (Grass Roots), mert az őket felkaroló (gengszter)rapper, az NWA-ből is ismert Eazy-E úgy gondolta, hogy a túl pozitív üzenetei miatt nem lehet majd eladni a lemezt. A meggyőzésre pedig Eazy-E 1995-ös halála miatt nem volt lehetősége a két alapítónak, will.i.amnek és apl.de.apnek, de az idő őket igazolta. Az évek óta hangoztatott és a számokba belegyúrt pozitívság meghozta gyümölcsét. Elég megnézni a Black Eyed Peas hallgatottságát. Vagy akár egy koncertjüket. Az idei line-upból magasan a legerősebb név hozta, amit egy ilyentől elvárnak. 

Will.i.am a DJ-pultnál. A Black Eyed Peas volt az első zenekar az idei VOLT-on, amelyik komoly munkát fektetett a központi LED-falas megjelenítésbe. A videóklipjeikből ismert, látványos animációk folyamatosan uralták a falatForrás: Rockstar Photographers

Will.i.amék a koncert alatt jól osztották el a szerepeket, mindenkinek jutott kisebb-nagyobb saját rész. A főszerep természetesen a zenekarvezetőé, will.i.amé volt, aki kapott egy DJ-blokkot is, ami a koncert leglaposabb része lett, valószínűleg a hossza miatt is. A friss tag, JReySoul egyedül adta elő a CONSTANT pt.1 pt.2 című számukat, ami pont a főember DJ-szettjét előzte meg, így apl.de.apnek és Taboonak bőven volt ideje pihenni és átöltözni. Ugyanis a koncert utolsó negyedóráját már új cuccokban adta elő a három férfi, a Be Nice című dal videóklipjéből már jól ismert smiley-kal rajtuk.

Taboo mozgásán látszott leginkább a tagok brékes múltjaForrás: Rockstar Photographers

A vége felé volt némi hergelés is: will.i.am a határközeliség miatt tette fel a kérdést, hogy vajon az osztrák közönség hangosabb-e. Ez is működött. Ahogy azok a megoldások is, ahogy a dalszövegekbe itt-ott belecsente Magyarországot. A színpadon tökéletes egységet mutató Black Eyed Peas megoldotta a másik feladatát is: összerántották a közönséget. Ehhez nyilván nem elég néhány kiszólás, amelyeknek – mindig meglepő módon – gyerekként tudnak örülni a koncertre járók. Mert nyilván olyan slágerek is kellenek az ilyen sikerhez, amiket a Black Eyed Peas már összerakott. Ilyen volt a koncertzáró I Gotta Feeling is. A végén will.i.am megszólított egy kisfiút is az első sorokból. Megkérdezte a 8 éves forma srác nevét is, amit aztán örömmel osztott meg a közönséggel, és hozzátette, hogy a fiú energiái is kellettek a koncertjük sikeréhez. A tagok levonulása után a Jordan-mezben dolgozó dobos szólója után állt le minden. És kicsit szomorú volt látni, ahogy a füstfelhőben nagyokat integető gitáros és dobos megtapsolására már nem maradt elég ereje a közönségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK