Hatalmas sikerrel mutatkozott be Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynő-rendezése péntek este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Csárdáskirálynő az új Budapesti Operettszínház – Kiss-B. Atilla főigazgató, Apáti Bence balettigazgató és Pfeiffer Gyula főzeneigazgató – első bemutatója. A Csárdáskirálynő kőszínházi bemutatója szeptember 6-án és 7-én lesz a Budapesti Operettszínházban.

Hatalmas sikerrel mutatták be az új Budapesti Operettszínház első premierjét, a Csárdáskirálynő-t a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Budapesti Nyári Fesztivál keretében. 

A világ egyik legismertebb operettjét, Kálmán Imre halhatatlan történetét Vidnyánszky Attila rendezésében állították színpadra.

Fischl Mónika Vereczki Szilvia, Laki Péter pedig Kaucsiánó Bóni gróf szerepében a margitszigeti bemutatónForrás: Facebook.com/fischlmonikahivatalosoldal

Az előadást még kétszer láthatja a közönség nyáron, augusztus 9-én és 10-én szintén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és a Csárdáskirálynő ősztől beköltözik a Budapesti Operettszínházba. Vidnyánszky Attilának ez volt az első operettrendezése, és az előadásról korábban azt mondta, hogy egy eltűnt, alig volt világot idéznek meg, ahol győzedelmeskedik a mindenható szerelem.

Fischl Mónika és Laki PéterForrás: Facebook.com/fischlmonikahivatalosoldal

A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt is mondta: „megpróbáljuk a lelkét megfogni ennek a világnak és arról is beszélni, hogy hogyan tűnik el”. Szerinte az 1915-ben született műben úgy beszélnek az első világháború időszakáról, hogy azok a gondolatok mára is érvényesek. „A monarchia hangulatára asszociálunk sok humorral, játékkal, szenvedéllyel, elegánsan és fájó szívvel az eltűnt világ kapcsán” – mondta.