Hatalmas sikerrel mutatkozott be Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynője

Csárdáskirálynő
Fischl Mónika
Vágólapra másolva!
Hatalmas sikerrel mutatkozott be Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynő-rendezése péntek este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Csárdáskirálynő az új Budapesti Operettszínház – Kiss-B. Atilla főigazgató, Apáti Bence balettigazgató és Pfeiffer Gyula főzeneigazgató – első bemutatója. A Csárdáskirálynő kőszínházi bemutatója szeptember 6-án és 7-én lesz a Budapesti Operettszínházban.
Vágólapra másolva!

Hatalmas sikerrel mutatták be az új Budapesti Operettszínház első premierjét, a Csárdáskirálynő-t a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Budapesti Nyári Fesztivál keretében.

A világ egyik legismertebb operettjét, Kálmán Imre halhatatlan történetét Vidnyánszky Attila rendezésében állították színpadra.

Fischl Mónika Vereczki Szilvia, Laki Péter pedig Kaucsiánó Bóni gróf szerepében a margitszigeti bemutatón Forrás: Facebook.com/fischlmonikahivatalosoldal

Az előadást még kétszer láthatja a közönség nyáron, augusztus 9-én és 10-én szintén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és a Csárdáskirálynő ősztől beköltözik a Budapesti Operettszínházba. Vidnyánszky Attilának ez volt az első operettrendezése, és az előadásról korábban azt mondta, hogy egy eltűnt, alig volt világot idéznek meg, ahol

győzedelmeskedik a mindenható szerelem.

Fischl Mónika és Laki Péter Forrás: Facebook.com/fischlmonikahivatalosoldal

A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt is mondta: „megpróbáljuk a lelkét megfogni ennek a világnak és arról is beszélni, hogy hogyan tűnik el”. Szerinte az 1915-ben született műben úgy beszélnek az első világháború időszakáról, hogy

azok a gondolatok mára is érvényesek.

„A monarchia hangulatára asszociálunk sok humorral, játékkal, szenvedéllyel, elegánsan és fájó szívvel az eltűnt világ kapcsán” – mondta.