Meghalt Fátyol Rudolf hegedűművész

2019.07.22. 16:10

Hétfő reggel, 62 éves korában meghalt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője.

62 éves korában meghalt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője. A hír Szatmárnémeti polgármesteri hivatalának Facebook-oldalán is megjelent. Fátyol Rudolf Nagykárolyban született 1957-ben. Egyetemi oklevelét Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte 1984-ben, mestere Ruha István volt. 1985-től a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia szólistája, 1990-től az intézmény igazgatója, 2000-től főigazgatója.

Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és a Debreceni Egyetemen is oktatott.
2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette.  2006-ban az év művésze elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben Bartók Béla-emlékdíjjal tüntették ki. Munkásságáért 2011-ben megkapta a román kulturális érdemrend lovagkeresztjét. A Román Kulturális Intézet és a Román Akadémia 2009-ben Románia 150 legismertebb személyisége közé választotta.