A Wellhello nagy durranásra készül Siófokon

2019.07.24. 16:19

Július 26-án a Neoton Família és a retro lesz főszerepben, míg másnap a Wellhello mozgatja meg a PLÁZSt. A csapat ezerrel készül a koncertre, akik plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal érkeznek, úgyhogy garantált az elképesztő buli.

A Wellhello idén is fellép a siófoki PLÁZSon, idén is fellép a siófoki PLÁZSon. Diaz azt mondta korábban: „minden plázsos koncert egy élmény, már csak azért is, mert alapból kevés koncertünk van a Balatonparton, és ez hatalmasat dob a koncertek hangulatán. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk pár éve, a foci EB alatt volt. A meccs alatt beültünk a tagokkal a közönség soraiba, és együtt drukkoltunk a magyar válogatottnak, akik remekeltek, szóval adtak okot az ünneplésre. Utána ezzel a fokozott hangulattal mentünk fel a színpadra, és a végeredmény tényleg felejthetetlen volt.”

Siófoki PLÁZSForrás: Origo

Azt is elmondta, hogy idén tudatosan kevesebb fellépést vállaltak el, mert szeretnének több időt szentelni a dalszerzésre. Már két számuk meg is jelent: a nagysikerű rádiósláger Barátom és a frissen debütált Őszinte. „A kevesebb koncerten viszont beleadunk mindent. Plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal, összességében látványosabb és minőségibb produkciókkal készülünk mindenhol, így a Plázson is nagy durranásra lehet majd számítani” – mondta Diaz a szombati bulijukról.

Nemcsak a rádiók, de a koncertek egyik kedvenc dala is lett a pár hónapja megjelent Barátom, amit a zenekar minden egyes fellépésén eljátszik: „ez a dal talán az egyik legfontosabb mondanivalóval rendelkező az összes számunk közül, és nincs jobb visszajelzés, mint amikor a közönség soraiban a baráti társaságok egymásba karolva énekelnek velünk együtt. Alig várjuk, hogy a Plázson is átéljük ezt az élményt” – mondta Diaz. A Wellhello utáni levezetésről a Rock The City gondoskodik az Arénában a Bravo Hits partyval, míg a bemelegítésért a Cloud9+ felel majd.

A PLÁZSon már pénteken indul a buli, a hétvége első napján a Neoton Família retro koncertet ad a homokos strandon. A koncert után hajnalig lehet táncolni, ugyanis a Music Teraszon retro partyt tartanak. Közben az Arénában ismét Metzker Viki ügyel, ezúttal Andro társaságában.

további tartalmak a rovatból