Alig néhány évvel ezelőtt egy (amúgy zseniális) alsó-ausztriai túra alkalmával találkoztam először az e-bike okozta élménnyel. Akkor a wachaui völgyszorosban cikáztunk fel-alá, tulajdonképpen az egyik pincészettől a másikig, végigvedelve a közel száz Parker-pontos borokat. Nem gondoltam volna, hogy nem sokkal később szinte grammra pontosan ugyanazt az élményt megkaphatom majd Budapesttől nagyjából két órányira a Káli-medencében is a Művészetek Völgyében. Márpedig pontosan ez történt. Balatonnal, balaton-felvidéki borokkal, e-bike-okkal, mindennel. A legjobb pedig az, hogy hamarosan ez már nem csak a Völgy egyik sportprogramja (a jóga, a gyalogtúrák, a hétvégi félmaraton meg még ki tudja mi mellett), hanem egy állandó lehetőség lesz a környéken.

Itt vagyunk pár napja Kapolcson, lassan már jómagam is inkább mezítláb közlekedem, mint cipőben, élvezem a földön fekvést, abszolút a hőséghez igazítottam a napi rutinjaimat (értsd: délben zuhanyzom, amikor a gatyahorpasztó melegben kifejezetten jól tud esni a jéghideg zuhany), langallóval álmodom, alpakkákat vakargatok és megszoktam, hogy itt minden falevél művészeti jelentőséggel bír. Ja és majdnem vegán lettem. Akklimatizálódtam, na. Más szempontból nézve: megtörtem.

A lényeg most azonban nem ez, hanem az, hogy a faluban való bóklászásaink során már korábban is feltűnt a meghatározott időpontokban előrajzó, pittyegő-zümmögő bringások hada. Minden nap ébredés után nem sokkal (vagyis 11:30-kor, amikor már tuti, hogy kivetett a torokszorító hőség a sátorból/faházból/autó csomagtartójából) a Pest-Buda helyszínről vágódnak ki több tucatnyian. Nem volt egy nagy oknyomozói munka kideríteni azt, hogy kik ezek és mi történik, úgyhogy hamarosan mi magunk is egy ilyen ún. pedelec kerékpár nyergében találhattuk magunkat, miközben a Vigántpetend feletti szerpentineken kanyarogtunk.

Vidám Völgy-lakók az e-bike túránForrás: Szabó Miklós

Miről is lehetne szót ejteni előbb? Ezen tanakodom éppen magamban.

A táj hihetetlen. Hihetetlen ez annak, aki járt már itt és annak is, aki újra és újra megfordul itt. Végtelen napraforgóföldek, szalmabálák egymás hegyén-hátán, vakítóan kék ég, émelyítően zöld fák, sűrű lombjuk tornasorba verődve. Na most az a helyzet, hogy ez így leírva csak annak tűnik meglepőnek, aki még életében nem látott mást a békásmegyeri panelrengetegen kívül. Pedig most bármit leesküdnék az égről, hogy mélyen az ember lelkébe ég ez a szépség. Nagyjából mintha hosszas kutakodás után előtúrtuk volna az Instagram legmélyéről a legémelyítőbb felvételeket és azokra minden lehetséges filtert ráeresztettünk volna. Csak sokkal durvábban, merthogy ez itt élőben van.

Imádnivaló szerpentinekForrás: Hankó Viktor - Origo

Szóval ilyen tájakon érhet minket az az élmény, hogy akárhány fokos emelkedőn, bármilyen kanyarban, mindenféle elképzelhető terepen ugyanolyan tempóban, vígan haladhatunk. Mármint tényleg ugyanolyan tempóban, fizikai erőnléttől függetlenül. Ezeket a pedeleceket ugyanis úgy álmodták meg, hogy dübörög bennük egy három különböző fokozatban használható elektromos motor, amelynek az agya több tényezőt figyelembe vesz, amikor éppen segít nekünk, így aztán különösebb erőlködés nélkül suhanhatunk végig óránkénti huszonkilométeres sebességgel több tucatnyi kilométert. De úgy, hogy mindeközben nem degradálódik holmiféle robogózássá az élmény, hanem ízig-vérig megmarad a kerékpározás öröme. Ami a 30-40-50 kilométeres túra során végig öröm is marad, nem alakul át méterről méterre zajló túlélőtáborrá. A sebességek közötti váltogatás is megmarad, kiegészülve a pittyegtetéssel, azaz a rásegítés fokozatának kiválasztásával. 

A több százezres bringák lelkeForrás: Szabó Miklós

Fantasztikus előnye az ilyen bringáknak az is, hogy így könnyen egyben tarthatunk egy csoportot, hiszen nagy mértékben eltérő fizikumú illetők is kényelmesen tudják tartani egymással a tempót. És amúgy tényleg megy, mint az állat. Nem tudom szebben megfogalmazni. Állati jó érzés, amikor az ember a legmagasabb fokozatban beletapos a pedálba és hirtelen megiramodik. Igaz, hogy mindössze 20 km/h sebességig segít az elektromos motor, ami az eszetlen száguldás szerelmeseinek kisebb csalódás lehet, ám összességében könnyű elengedni ezt, tartható kompromisszunak tűnik. A rásegítés mértékétől függően 50-100 kilométeres távolságig marad velünk az akksiban a szufla, ami bőven elég egy nagyobb lélegzetvételű tekeréshez is.

Gyönyörű élmény gyönyörű tájakonForrás: Szabó Miklós

A túravezetőnk amúgy Takács Tamás volt a Balaton Bike Tour részéről, aki nem mellesleg egykor profi bringás volt, versenyzett is, de azt kérte, hogy ne verjük nagy dobra, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy napjainkban Tenerifén készít fel versenyzőket, amikor nem éppen a Balatonon szervez ilyen és ehhez hasonló e-bike mókákat. Meg egy síoktató csapat tagja is. Igazából egy ilyen univerzális fickónak tűnik. Legalábbis ez jött át az alapján, amiket mesélt miközben elsuhantunk a végtelen napraforgó földek mellett. Ez a Völgy-beli bringakaland ugyanis csak egy kick-off, a terv az, hogy nyugati szomszédunkhoz, Ausztriához hasonlóan hamarosan nálunk is elérhetővé válik az e-bike-os túrázás.

Takács Tamás magyarázza éppen hogyan is működik a Kross bringaForrás: Hankó Viktor - Origo

De nem ám csak úgy ímmel-ámmal műveli csapatával a túrák előkészületeit, komoly energiákat fektetnek a bringázásba. Most azon dolgoznak, hogy minél több útvonalat fedezzenek fel, jelöljenek ki (nem csak aszfaltozott utakra kell gondolni), ezeket egy adatbázisba gyűjtsék és egy applikáción keresztül elérhetővé tegyék. Az appon követett túra során aztán - a látnivalók leírásai és az útvonal részletes bemutatása mellett - kedvezmények, welcome drinkek és egyéb apróságok várnak a bringásokra a különböző vendéglátóhelyeken és szállásadóknál, ha a Balaton Bike Tour "versenyzőjeként" téved oda. 

Rendben karbantartott bringák hadaForrás: Szabó Miklós

Tekerés közben persze rögtön felmerült bennem az, hogy ez nekem is kell. Aztán rájöttem, hogy mégsem. Az általunk meghajtott Kross kerékpárok ugyanis nem holmiféle összedobott, motorral megbolondított hagyományos biciklik, hanem olyan cuccok, amelyeket kifejezetten így fejlesztettek le. Egyben a motorral, az akksival, mindennel. Ez önmagában még nem gond, az ár viszont már annál inkább: 700 ezerről indul. Úgyhogy úgy voltam vele, bőven megteszi nekem az is, ha majd párezerért (kb. 7 ezerért lesz majd elérhető) kibérelhetem ezeket a gépeket egy teljes napra.

Bár Tamásék imádják a bringázást, akármennyire is szerethetik, egy ekkora projektet nem tudnának beizzítani önerőből. Kapóra jött törekvéseiknek, hogy a következő időszakban kétmilliárd forintnyi uniós támogatást fordítanak Magyarországon a kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére. (Erről egyébként Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is beszélt Kapolcson pár nappal korábban.) Mivel a Balaton környékén tekernek a legtöbben, így hát ide érkezik majd a legtöbb pénz. Egészen konkrétan 1,2 milliárd. A Balatonbike 365 program 180 települést érint majd. Jó ez nekünk, mindennapi tekerőknek, de jó lesz ez a versenyzőknek is: jövőre erre, a Káli-medence felé kanyarodik a Giro d'Italia is. Egészen pontosan hazánkból indul (ahogyan az elmúlt években is rajtoltak már külföldről, így például tavaly Izraelből, három éve pedig Hollandiából.)

Ez utóbbi persze csak némi fűszer, hiszen a frászkarika akarja elhódítani a ciklámenszínű (vagy maglia rosa színű) trikót Carapaztól, viszont remélem, hogy anyám olvassa ezt a cikket, mert így már tényleg nem fogja megúszni azt, hogy jövőre körbetekerje a Balatont.