Csak egy-két esetben éreztem halálos csendet

2019.07.26. 16:22

Péntek este van az Aida premierje a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A fellépők szerint egy monumentális előadásról van szó, egészen kiváló fényekkel és gyönyörű kosztümökkel. És persze nagyszerű énekesekkel. Az egyik főszereplővel, az Etiópia királyát alakító Kálmándy Mihállyal beszélgettünk. Az egész világon keresett és sikeres, friss Kossuth-díjas operaénekes az Origónak beszélt arról is, hogy az elmúlt három évtizedet hogyan élte meg a színpadon, kikkel szeretett a legjobban együtt énekelni. Mesélt például egy varsói előadásról, ahol Marton Évával énekelt együtt, és amely óriási siker volt. Ahogy arról is, milyen volt Plácido Domingóval Rómában egy színpadon lenni.

Premier kontra lakásfelújítás. Melyik jár nagyobb stresszel?

A lakásfelújítás. Ott ugyanis nem függ minden tőlem, és ez bizony nagyon kényelmetlen helyzet. A premier pedig egy pozitív stressz.

Azért a színpadon sem minden önön múlik, mondok rizikófaktorokat: hibázik a hangosító, vagy akár egy énekes, hangszeres kolléga...

Csakhogy ez az én munkám, a lakásfelújításomat pedig mások csinálják. Ilyenkor igencsak ki vagyok szolgáltatva. A szakmámban mindannyian abba az irányba mozgunk, hogy jól jöjjenek ki a dolgok.  A másik oldalon pedig a mesterek sok esetben csak a saját érdeküket nézik.

Kálmándy Mihály, Kossuth-díjas magyar operaénekesFotó: Polyák Attila - Origo

Az ön rutinjával lehet még izgulni egy premier előtt?

A lámpaláz nem jellemző rám. Van egy építő feszültség, mint mielőtt a vízbe ugrik az úszó, és rákoncentrál. Van egy energiakitörés bennem, amelyik építő, semmiképpen sem destruktív. Néha erősebb hatás éri az embert, ha élőben interjút kell adnia. 

Azt mondják, a művészeknek az egyik legkritikusabb időszaka, de akár egy sofőrt is mondhatnék, amikor megpróbál mindent rutinból csinálni. Ilyenkor jöhetnek hibák. Önnek volt olyan periódus az életében, amikor vissza kellett rántania saját magát a földre, vagy kellett valamelyik mentorától, kollégájától egy jól elhelyezett mondat?

Előfordult, hogy valaki profi mestermunkát tudott csinálni: estéről estére hozni ugyanazt az elképzést és minőséget, ami igenis dicséretes. Én mondjuk nem szeretem magamat ismételni. Bármikor énekelek egy szerepet, annak minden pillanata, minden hangi megvalósítása bizonyos fokig új kell hogy legyen, új érzelmek kell hogy legyenek benne, a figurának a legmélyebb oldalát kell kutatni.  Az, hogy van egy gyakorlatom, amelynek hála nem félek a dolgoktól, óriási biztonságérzetet ad. Rutinból soha nem szabad énekelni, és nem is szoktam. Az aznapi előadást az akkori énem, az akkori összeszedettségem, az akkori elképzelésem és lelki hozzáállásom alkotják. Előtte való nap, vagy fél év múlva lehet picit más. A dolgok egy része persze marad, mert a hangi teljesítmény és a zenei pontosság nem változhatnak. Az ember mindig képes felfedezni valami újat. Ettől függetlenül bármelyik előadás lehet és maradhat etalon. Mindig meg kell felelni annak, amit a szerző elképzelt, ami a kottafejekben van, amit a karmester kért. Bár ugyanazon tőről indul, mindig minden kicsit más.

Ez nagyon őszinte válasz, és ezzel pont azt a tételt erősíti, amiről egyre többet beszélnek ma, amikor odahaza a modern technikának köszönhetően bárki a legjobb minőségben hallgat meg egy felvételt, amelyet a stúdióban, akár taktusonként vettek fel, és amely így gyakorlatilag hibátlan lett, és ezt várják el egy előadáson is, miközben ott nem robotok, hanem hús-vér emberek állnak. Felteszem önnel is előfordult, hogy egy előadás előtt teljesen más érzelmi síkon volt, mint amit a darab megkövetelt.

Olyan nincs, hogy fölmegy az ember a színpadra, és ott kivetíti a saját hétköznapi lelkiállapotát. Nekünk minden egyes esetben a figurának a lelkivilágát kell előtérbe helyezni. Annak a színei csak azért különbözhetnek az előző előadáson hozottaktól, mert a figura más rétegeit közelítjük meg. Van, amikor ez nem sikerül teljesen, de akkor is jónak kell lenni. Olyan is van, hogy nagyon mélyre megyek, és új színt tudok felszínre hozni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Hogy vannak mostanság az irigyei? Miután eljátszhatta a legnagyobb szerepeket, külföldön is nagyon sikeres és keresett, márciusban pedig megkapta a Kossuth-díjat. Még jobban szenvednek?

A környezetemben, közel és távol mindenki őszintén gratulált, és azt mondta, hogy „te igazán megérdemelted". Nagyon jólesett, hogy ennyi ember örül velem. Kizárólag pozitív visszajelzések érkeznek a mai napig. Csak egy-két esetben éreztem halálos csendet.

A csönd néha többet mond...

Ez így van. Vannak dolgok, amik egyértelműek, amiket nem kell megkérdőjelezni. Mindenki tudja, aki mellettem áll, aki a barátom vagy a barátom lesz – szándékosan nem mondok ellenséget, mert nem erről szól az életem –, hogy egy operaénekes, aki 31 év alatt csak cím- és főszerepeket énekelt, az valamit letett az asztalra. 

Azt szoktam mondani, hogy addig jó, amíg vannak irigyeim, mert akkor tudom, hogy valamit jól, sikeresen csinálok. Egyetért vele?

Törekszem arra, hogy olyan szintet érjek el estéről estére, amit alig tudok megközelíteni, magasra teszem magamnak a mércét. Remélem, hogy ezzel inspirálom a kollégáimat, ahogyan ők is inspirálnak engem. Egy olyan pályára kell állítanunk az előadást, amelyiken mindenki csak a jót, csak a szépet és a nagyszerűt akarja.

Kálmándy Mihály, Kossuth-díjas magyar operaénekesFotó: Polyák Attila - Origo

 

Azt mondja, hogy az a küldetése leegyszerűsítve, hogy az adott előadásban, a kórusban hátul álló énekes, vagy a 2. pultban ülő hegedűs is megpróbáljon az ön szintjére fellépni?

Azt szeretném, ha mindenki meghaladhatná a saját maximumnak vélt szintjét. Ez az egyik cél. 

Ha van egy nagyszerű alakítás tőlem, vagy bárki mástól, az magához emeli az egész előadást, minden résztvevőt a közönséggel együtt – az a jó. 

Nincs az a telerakott szénásszekér, amelyikre még egy villával ne lehetne rátenni.

Ahogy mondja, három évtizede járja a világ nagy színpadait, ráadásul a nagybariton szerepekkel. Volt olyan pillanat a karrierjében, amikor vissza kellett rántani Önt a földre?

Ezt nem tudom felmérni. Mindig két lábbal a földön vagyok. Az alkotó ember mindig egyre tökéletesebben akarja csinálni. Ha egy előadáshoz egy vagy két százalékot hozzá tudok tenni, az nagy belső örömöt jelent. Az, hogy kívülről mi látszik, sok esetben nem tudom megítélni, én a magam dolgával foglalkozom, és azt nagyon szeretem.  Ebben igazából nem lehet elszállni, nagy hibát nem lehet elkövetni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A legnagyobbakkal dolgozhatott együtt. Volt olyan, akivel nagyon szeretett együtt a színpadon lenni?

Vannak kiváló mesterek – nem mindig azok, akik pont a csúcson vannak. Vannak, akik őstehetségek, és vannak, akik kemény munkával szerzik meg a legmagasabb babérokat. Igenis vannak remek művészek, akikkel nagyszerű érzés egy színpadon lenni! Sokszor van, hogy elég egy szó tőlük egy 180 fokos fordulathoz, és minden a helyére kerül az előadásban.  Kiváló emberek vannak idehaza, és a világon mindenütt, sokan a barátaim.

Szándékosan kerüli a neveket?

Inkább a háttérben dolgozó emberek jutnak ilyenkor eszembe, akiknek néha a nevét sem tudom. Például egy súgó. Hihetetlen nagy tekintély. Volt egy nem világhírű, de nagyszerű karmester, akihez rendszeresen eljártam, mert ami Verdihez, Puccinihez kellett, azt ő tudta a legjobban. Ha az ember figyel, mindenkitől rengeteget tanulhat. Egy hangsúlynak, egy szótagnak a megfelelő kiejtése egy egész világot megváltoztathat. Meg kell keresni azokat az embereket, akik ezt át tudják adni.

Akkor mondok én két nevet: Marton Éva és Plácido Domingo.

Marton Évával óriási koncerteket, előadásokat énekeltünk, például a Kékszakállút Varsóban. Olyan fergeteges volt, amit elmondani sem lehet. Ezt Spanyolországban is megismételtük. Domingóval Romában énekeltem Giordano Fedoráját. A legkedvesebb, a legjobb kolléga volt.  Viszont sok olyan nagy művész is volt és van, akivel nem énekelhettem együtt, de hallottam őket, és hatásukra bennem nagyon sok minden a helyére került.

Azzal kezdtünk, hogy fontos premierre készül, aztán jól elkanyarodtunk...

Pénteken lesz az Aida premiere a Szegedi Szabadtéri Játékokon, egy monumentális előadásról van szó, kiváló kollégákkal. Remek az atmoszféra, napokon keresztül együtt főztünk, ettünk, igazi jókedvű és összeszokott, baráti csapat vagyunk. Gyönyörűek a kosztümök és a fények is.

Modena, Olaszország. Kálmándy Mihály Macbeth szerepébenForrás: Gerzoni

Babonás ember? Mit kívánjak a premierre?

A babona nem az én világom. Egyszerűen mindannyian szívünket-lelkünket beleadjuk majd, és reméljük, nagy örömet okozunk a közönségnek!