Felneveltünk egy generációt, de úgy érzem, néhány forduló még van bennem

2019.08.03. 06:00

Európa egyik legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban mutatják be először Magyarországon a Zenta, 1697 című rockoperát augusztus 14-én. Tavaly a darabot óriási érdeklődés mellett, és sikerrel játszották Zentán. A mű zeneszerzője, Szarka Gyula, azt mondja, a mostani előadás még látványosabb lesz, mint a korábbi. De a Kossuth-díjas zenész arról is beszélt, hogy a legendás Ghymes zenekarnak milyen volt az első próbája. Vagyis milyen nem volt, ugyanis csak a testvére és ő jelentek meg. Aztán mégis lett zenekar, és jöttek a sikerek. Utóbbiakat jól jellemzi, hogy már másfél évtizede rendezik meg a Ghymes-fesztivált, amelyre évről évre több ezren mennek el. Közben Szarka Gyula olyan sikeres darabok zenéjét komponálta meg, mint a Toldi, az Álmos legendája, a Zsugori, vagy a mostani rockopera, amelyet augusztus 20-án Dunaszerdahelyen is bemutatnak. 

Augusztus 14-én lesz a Zenta 1697 című rockopera premierje az esztergomi bazilika előtt. A darab zenéjét Ön szerezte...

Tulajdonképpen ez a magyarországi ősbemutató lesz, a darab premierje Zentán volt óriási sikerrel tavaly szeptemberben.

Szarka GyulaFotó: Csudai Sándor - Origo

Kell bármit másként csinálni, a magyar, esztergomi közönség előtt? Szükség van változtatásokra?

Természetesen igen. Ezúttal teljesen más, emelkedett hangulatú a helyszínen, a bazilika előtti téren lesz a bemutató. Az Esztergomi Bazilika Közép-Kelet Európa legnagyobb katedrálisa, teljesen más lesz a közeg, mint Zentán a Sportcsarnokban. A látvány, a hang itt újdonság lesz azok számára is, akik esetleg már Zentán látták a darabot.

Zentán kétezer jegy kelt el pillanatok alatt, és további kétezer ember nézte a darabot a sportcsarnok előtt kivetítőn.

Mivelhogy ez egy városi ünnep, az emberek mind kint vannak az utcán. A rendezők nagyon szigorúak voltak, a 2.000-nél egyetlen emberrel sem engedtek be többet. A többiek a város főtéren voltak, számítottak erre, oda két nagy kivetítőt tettek. Óriási sikere volt a dolognak. Zentán másfél óra alatt fogytak el a jegyek. Nyílván a hely meghatározó volt, a darab erről szól, az 1697-es zentai csatáról. Ez egy Európa számára nagyon fontos esemény volt, mindenhol ünnepelték Savoyait.

Az előadás 1697-ben játszódik, egy komoly sorsfordítója ez a dátum a történelemnek, ekkor állította meg seregével Savoyai a török haderőt, ezzel megvédte a keresztény Európát.

Ez egészen pontosan így volt! Azért az egyértelművé vált tíz évvel korábban, Bécs ostrománál, hogy az Oszmán birodalomnak nem csak Magyarország meghódítása a célja, hanem egész Európáé. A pápa össze is hozott egy keresztény ligát, egy keresztény hadsereget.

Jelenet a Zenta 1697 című rockoperából

 Mennyivel a bemutató előtt írta a darabot?

Nagyon gyorsan készült, a munka tavaly februárban kapott zöld lámpát, és a bemutató szeptember elején volt. Azt mondta Pataki András, az egész ötletgazdája és rendezője, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, hogy vagy most megcsináljuk, vagy egy-két év múlva, de akkor már nem lesz aktualitása annyira a dolognak. Úgyhogy azt gondoltuk, hogy csináljuk.

Március elején kezdtem el dolgozni, és június végére le kellett adnunk a darabot. Ráadásul kétfelvonásos darabról van szó, elég terjedelmes a mű.

Önnek a komponálás, a zeneszerzés csettintésre megy? Van rá négy hónapja, legyen kész vele és pont? 

Az első gondolatokhoz kell egy indíttatás. Ha az első néhány taktus megvan, akkor megy minden.

 Azt jól értem, hogy elkezdte írni a darabot az első hangjától, aztán eljutott az utolsóig?

Van amikor úgy írom a darabot, hogy a közepétől vagy a végétől. Most megkaptam a forgatókönyvet, amely szét volt bontva színekre, és elindultam az elején. Azzal, hogy elindult a két sereg, a keresztény sereg és az oszmán sereg. Tehát gyakorlatilag ezt a képet kellett megjeleníteni.

És ekkor ön hátradőlt, és - mivel feszült dologgal kezdődik, felteszem mollban - elkezdett hangokat írni egymásután?

Tulajdonképpen igen (nevetés). Azt ugye érzi az ember, hogy van egy feszültség, két nagy haderő, ami elindítja a témát, ezt kellett valahogy zenében megjeleníteni. Én úgy vagyok vele, ha megvan az első néhány perc, akkor ezután gyakorlatilag elindul egy olyan folyamat, amit nem lehet megállítani. És ez jó. Persze kell a megfelelő inspiráció. Nagyon érdekel ez a történelmi időszak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azt hiszem, ön azok közé tartozik, akik tökéletesen építik fel a karrierjüket. Olyan szempontból is, hogy évtizedek óta énekel gyerekeknek is, amiből az következik, hogy több generáció nőtt föl a dalain, hogy aztán hallgassa a többi zenéjét felnőttként.

Ez sem volt tudatos egyébként. Egész egyszerűen szerettem mindig gyerekeknek énekelni. Felneveltünk egy generációt. A múltkor játszottam egy helyen és a tanító nénik azt mondták a koncert után, hogy ők élvezték a legjobban, mert ezen nőttek föl.Pörög az idő, de úgy gondolom néhány forduló még van bennem.

Két gyereke van, nekik is énekelt otthon?

Nem túl gyakran, de vannak alkalmak, amikor együtt éneklünk.

A fia bőgőszakon idén végez a bécsi zeneakadémián. Vele szokott együtt zenélni?

Nem nagyon, mert ő komolyzenét tanul az akadémián. Napi 8-10 órát gyakorol. De azért most lesz egy közös előadásunk, a lányomat– aki egyébként gasztroújságíró - adom férjhez és megbeszéltük, hogy az esküvőn együtt játszunk egy dalt.

Mennyit tudott a nagypapájával együtt zenélni? Ő volt a zenész a családban.

Semennyit, 11 éves voltam, amikor meghalt. Hála Istennek arra még emlékszem, hogy voltunk egy lakodalomban, ahol az ő zenekara játszott. Ez nagyon jó, hogy legalább ez megmaradt.

Akkor hogy jött a zene, hiszen a szülei nem ezzel foglalkoztak?

Azt hiszem a gének valahogy átcsusszantak. A zenét nem lehet senkibe beledögönyözni. Előbb-utóbb kiugrik az emberből valami, ha benne van. Én irtózatosan szerettem volna mindig egy gitárt és azután zenekart alapítani. Az akkordokat aztán én magam tanultam meg, senki sem segített. Ha valaki nagyon akar valamit, akkor azt meg tudja csinálni.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

Most a hetvenes évekről beszélünk. Akkor a gitár divatos volt, ha jól gondolom.

Igen, persze, az. Én általános iskolában kezdtem a gitározást, és nagyon jól jött a gimnáziumban és az egyetemen is. A parkban hódítottuk ezzel a lányokat.

Úgy tudom nem volt egyszerű összeraknia az első zenekarát, brácsást nem talált...

Ez így volt.

Akkor Nyitrán az emberek ezt nem akarták.

Nyitrán, a tanítóképző főiskolán sokan zenéltek, többféle zenét. Ugyanebben az időben már átszüremkedett a táncház Magyarországról, de messze nem volt olyan népszerű, mint ott. Elég kevesen akartak népzenét játszani. Az első próbára eljött az öcsém, Tamás, és ketten néztük egymást, aztán miután nem jött senki, elmentünk, ettünk egy rántott sajtot, aztán hazamentünk.

Ez volt az első próba?

Igen, a második aztán már összejött, és pörgött tovább minden.

Amikor jöttem az interjúra, hallottam egy kislányt, aki az utcán játszott, mondjuk, közepesen jól. Mit gondol erről, van az utcazenének az ön értékrendjében létjogosultsága?

Az utcán játszani tanulságos dolog.

Csinálta?

Persze! Egyszer voltunk Svájcban, a 80-as években, volt egy meghívás az ottani magyarok részéről. Borzasztó nehéz volt kijutni, pénzünk alig volt, inkább csak a kaland kedvéért mentünk. És ha már ott voltunk, kimentünk Zürichben az utcára zenélni. És amit kaptunk a tokba, abból beültünk egy étterembe. Jó volt. De látom, hogy konzisok is kiszoktak menni az utcára zenélni, ez teljesen más, mint a szobában gyakorolni. Sok mindent megtudsz csinálni a hangszereddel otthon, de amikor kilépsz az emberek elé, máshogyan szól minden. Ebben segít az utcazenélés.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

Ezen a téren kétféle zenész létezik, az egyik, akit elképesztően feldob, inspirál a közönség, főleg, ha sokan vannak, a másik, akit teljesen lebénít. Kicsit álnaiv a kérdés: ön melyikbe tartozik?

Az, aki lebénul, az sokáig nem húzza.

Engem nagyon feldob a közönség. Kimegyünk a színpadra, nyilvánvalóan érzi az ember, amikor kilép, hogy mi van a levegőben, az bátorító, szenzációs dolog.

Bennem a mai napig van egy egészséges lámpaláz. Ha nem lenne, az halott dolog lenne.

Mikor van önben nagyobb drukk, amikor az ön előadását nézik, vagy amikor a hangszerrel a kezében megy ki?

Talán, amikor a darabomat hallgatják.

Nézi az emberek arcát?

Nemigen. Amikor szétnyílik a függöny, akkor már tehetetlen vagyok. Amikor viszont a színpadon játszom, akkor mindent én alakítok.

Adott esetben a számok sorrendjén változtat is a koncerten, az előre megbeszélthez képest, a közönség hangulatától függően?

Persze, a koncerteken változtatunk, ha szükséges. A színházban viszont minden a színészekre van bízva.

Mire büszkébb: a zenei vagy a zeneszerzői karrierjére?

Ezt nem tudom különválasztani. Egy-egy darab talán a lenyomatát jobban őrzi ennek az egésznek, és így megmarad. Hála istennek, amiket eddig írtam, a Toldi, az Álmos legendája, a Zsugori, vagy a mostani rockopera, a Zenta, 1697, mind sikeres lett. A koncertezés egy egyszeri, megismételhetetlen csoda. Nagyon izgalmas feladat, ha rendezői kérésre egy új darabot kell létrehozni. Főleg akkor, ha olyan témához nyúlhatunk, amiről eddig nem sok szó esett a színpadon, mint a Zentai csata esetében is.

És hol helyezi el a Ghymes fesztivált?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy 14 Ghymes fesztivált is megrendeztünk. Ez a zene és a zeneszerzés mellett a harmadik cölöp.

Forrás: Origo

Esztergom után augusztus 20-án a Felvidéken, Dunaszerdahelyen is bemutatják a Zenta, 1697 rockoperát. Mire készül azután, vesz egy nagy levegőt, nyaral egy kicsit?

A felvidéki előadáson sajnos nem tudok ott lenni, mert a Ghymes együttessel adunk koncertet aznap Sopronban. Augusztusban és szeptemberben végig koncertezünk, nyaralásra sajnos nem marad időm. Majd folytatódik tovább. Rengeteg terv van a fejemben, új lemezek, előadások. Igyekszem mindent szép sorrendben megvalósítani.