Zárókoncerttel fejeződött be a Snétberger Zenei Tehetség Központ kilencedik nyári kurzusa

2019.08.01. 19:24

Zárókoncerttel fejeződött be a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén kilencedik alkalommal megrendezett nyári kurzusa csütörtök este Felsőörsön.

Snétberger Ferenc, a központ művészeti vezetője - akinek pedagógiai modelljét és módszertanát követik a kurzusok - az MTI-nek elmondta, minden évfolyamban nehéz anyagi körülmények közt élő, tehetséges fiatalok vesznek részt képzésükön, akik a legjobb tanároktól sajátíthatják el a különféle technikákat. A kurzusokon a 10-22 éves, különlegesen tehetséges, hátrányos helyzetű, többségében roma diákok egyéni képzésben részesülnek, felsőörsi programjukat pedig zárókoncerttel fejezik be.

Snétberger Ferenc gitárművészFotó: Bielik István - Origo

A hathetes nyári kurzust követő zárókoncerten mintegy negyven produkciót hallhatott a közönség. Snétberger Ferenc elmondta: 

gitáros, szaxofonos, énekes előadások, jazzformációk és klasszikus zenét játszó fiatalok is felléptek. 

A központ támogatója a Nemzeti Tehetség Program, melynek keretén belül a diákok számos ösztöndíjat, hangszervásárlási lehetőséget kaptak az elmúlt időszakban.