A klasszikus jazzrock, amitől lehidaltunk a Balatonnál

Az égiek kegyesek voltak a Balaton északi partjának koncertlátogatóival, mert mire színpadra lépett péntek este a Paloznaki Jazzpiknik második napjának húzó neve, a The Brand New Heavies, addigra elállt az özönvízszerű eső, bár maradt a sár. Ám azoknak, aki ennek ellenére végignézték a profi koncertet, nem kellett csalódniuk.

Ellentétben az egy nappal korábbi The Jacksons gyenge hangtechnikájával, a Brand New Heavies CD minőségben szólalt meg. Minden hangszer önállóan és jól kivehetően ki lett keverve, és az ének sem kerekedett a összhangzás fölé, így nyújtva teljes audió élményt. Már a beköszönőben érződött, hogy

a brit formáció is aggódott, hogy fellépnek-e újra Magyarországon,

vagy ez az alkalom egyszerű esőnappá szelídül. A barátságos bevezetőt és intrót követően hozták rendesen, amit vártunk tőlük, sőt talán még egy kicsit többet is.

A The Brand New Heavies fellépése a Paloznaki Jazzpikniken Forrás: Mónus Márton

Nem voltak szűkmarkúak a slágerekkel és nem spejzolták azokat a nyolcadik visszatapsolásra, hanem rögtön az elején olyan nótákkal jöttek elő mint a Never Stop, a Back To Love vagy éppen a Dream on Dreamer. Jelenlegi felállásukban csak két erdeti Brand New Heavies alapító játszott, a basszista Andrew Levy és a multi-instrumentalista, de leginkább szólógitárosként performáló Simon Bartholomew. A '80-as évek közepén indult londoni acid jazz formáció eleinte ugyanis csak instrumentális darabjaival hódított a brit főváros klub szcénájában.

Erre utaltak vissza a mostani koncerten is,

amikor énekenőjük nélkül nyomtak le egy nem túl hosszú, a magyar zenei szakirodalomban leginkább csak jazzrockként jellemzett összeállítást, szaggatott proto-funk basszus futamokkal, szaxi szólóval oldott, sikítós, nyers, torzítos gitárbetétekkel. Sikereiket a '90-es évek eleji dalaiknak köszönhették, amelyeket a varázsos hangú, N'Dea Davenport énekelt föl, és akivel a legutóbbi időkig is tartották a zenei kapcsolatot, hiszen legutóbbi albumukon is közreműködött. Erre a mostani koncertturnéra viszont nem Davenport, hanem Angela Ricci csatlakozott hozzájuk, aki tökéletes elegenaciával hozta a 20-25 éves slágereket, és vonta be igen barátságosan a paloznaki koncert kissé fázós közönségét.

Angela Ricci énekesnő és a gitáros, Simon Bartholomew a Brand New Heaviesből Forrás: ALL RIGHTS RESERVED!/Marton Monus

Persze a show-t nem lehetett ellopni a két alapító zenésztől. A buli végefelé felcsendült Spend Some Time-ra felfűzött jó 10 perces improvizációs blokkban mind Simon, mind Andrew

bedobta bőgős és szólógitáros zsenijét,

nem beszélve szaxofonosuk zseniális, mindenkit leiskolázó futamairól. És mire végül elhalltak a búcsúdal, a Dream Come True sláger hangjai, már egy zsebkendőnyi hely nem maradt a Brand New Heavies színpada előtt és mindenki felszabadultan énekelt és dagasztotta a sarat.

Még ezután is maradt meglepetés

Bár a második nap utolsó, nagyszinpados fellépője volt, de lehetett volna bármelyik másik nap első fellépője is a briliáns Silhouette and Vinx formáció. Magyar jazz alakulat, amelyhez 2016-ban csatlakozott az Egyesült Államokban ismert és elismert, fiatalnak már nem nevezhető, a funk, soul világ szinte minden hírességével játszott Vinx. A bostoni Berklee College-ban

tanít éneket a majdnem 2 méteres zenész.

Különleges énekvilágára, baritonjára egyfelől az erőteljes soul-os alakítás, másfelől pedig az erölködéstől mentes klasszikus, profi énekvilág a jellemző. Mindenképpen érdemes lenne őket valamelyik legközelebbi piknik egyik főszereplőjévé tenni, mert produkciójuk lenyűgöző és feledhetetlen.

A Silhouette and Vinx Forrás: Mónus Márton

Rick Astley: az utolsó nap ásza

A fickó, aki a nyolcvanas évek fölkapott sztárja volt, majd 27 évesen, sértődötten nyugdíjba ment. Dalait a '80-as évek futószalag slágereit gyártó szerzőhármasa, a Stock Aitken Waterman tagjai írták. Közös munkájuk első eredménye az 1987 augusztusában kislemezen megjelent Never Gonna Give You Up volt, amely azonnal brit listák élén landolt.

Rick Astley kaliforniai fellépése 2017-ben Forrás: AFP/2017 Getty Images/Steve Jennings

A második bombát ugyanazon év októberében robbantották és ez a Whenever You Need Somebody volt. Hasonlóan tartolt, mint elődje. Néhány évvel később Astley kapcsolata megromlott a brit zenei sajtóval. A londoni könnyűzenei élet akkori véleményvezérei állandóan azzal piszkálták, hogy önállótlan, gyakorlatilag a Stock Aitken Waterman szerzőcsapat bábja, saját teljesítménye nulla. Astley egy ideig cáfolgatta az állításokat, hiszen nagylemezeire több saját szerzeménye is felkerült, de érveivel nem jutott el rajongóihoz. Végül 1990-ben otthagyta a slágergyárat és kevésbé sikeres önálló próbálkozásokba kezdett, majd annak kudarcát látva – 1993-ban –

nyugdíjazta magát 27 évesen.

Évtizedekkel később újra zenélni kezdett és saját lemezeivel ismét sikeres lett. Bár a '80-as évekbeli slágerbombáit már nem tudta megismételni, azért még most is teltházas nagykoncerteket hirdetnek a nevével, ahogyan ez lesz most itt Paloznakon is a Jazzpiknik zárónapján.