Telt ház lesz Ed Sheeran Szigetnyitó koncertjén

Ed Sheeran
Zürich, 2017. március 19. Ed Sheeran brit énekes-dalszerző koncertet ad a zürichi Hallenstadionban 2017. március 19-én. (MTI/EPA/Ennio Leanza)
Vágólapra másolva!
Máris teltházasnak tekinthető az idei, 27. Sziget fesztivál szerdai nyitónapja, amikor Ed Sheeran lesz a fő fellépő. A szervezők szerint az utolsó, Foo Fighters-napra is telt ház várható.
Vágólapra másolva!

Idén hatvankét országból érkeznek fellépők, és mintegy ezer program lesz a Sziget Fesztiválon. Nagyszínpados koncertet ad a nagyszínpadon töbek között a National, Macklemore, a Franz Ferdinand, Richard Ashcroft, Martin Garrix, a Florence + The Machine és Johnny Marr. A második legnagyobb helyszínen, az A38 sátorban lép fel például Frank Turner, a Razorlight, a CHVRCHES, Xavier Rudd, James Blake, Richie Hawtin, a Broken Social Scene és a Metrik. A Petőfi Rádió - Telekom VOLT Színpad a hazai élmezőny mellett külföldi fellépőket is kínál. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a hétfői sajtóbejáráson azt is elmondta, hogy „az utolsó, 13-ai nap négy fellépője, köztük a Twenty One Pilots és a Foo Fighters fellépti díja eléri a 2016-os teljes nagyszínpadi költségvetésünket. Az idei kilenc headliner-kategóriás fellépő díja is meghaladja az eddigi csúcstartóét.” A főszervező azt is elmondta, hogy idén először

nem csak zenei előadók lépnek a Sziget nagyszínpadára.

„A Love Revolution kampány jegyében a koncertek közötti átállások alatt mások mellett Jane Goodall ENSZ-békenagykövet, világhírű csimpánzkutató, Emi Mahmoud költő, aktivista, az UNHCR jószolgálati nagykövete vagy az amerikai táncos Drew Dollaz, vagy a szintén táncos svájci Dakota és Nadia szól a közönséghez.”

Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers

Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers

Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers

Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Major Kata - Rockstar Photographers
Sziget fesztivál 2019
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019 beköltözés
Sziget fesztivál 2019 beköltözés

A Sziget tavaly indított Love Revolution kampánya az emberi jogok védelmére, a rasszizmus elleni fellépésre, a zöld bolygó megóvására, a környezetvédelemre, valamint a háborúellenességre fókuszál. A kampány részeként az idei gazdag kulturális programkínálatban is megjelennek olyan témák, mint a környezettudatosság vagy az emberi jogok védelme.

A fesztivál csak szerdán kezdődik, de már körülbelül 10 ezer ember van kint a Szigeten.

Kádár Tamás elmondta, hogy külföldről Nagy-Britanniából jön a legtöbb látogató, ők mintegy 18 ezren lesznek, utána a hollandok következnek 14-15 ezer fesztiválozóval. Utánuk a franciák, a németek és az olaszok jönnek. Tavaly látogatócsúcs született,

több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.

Kádár Tamás szerint azonban idén valószínűleg nem lesz újabb látogatócsúcs. „A látogatószám úgy jön ki, hogy az egy adott napon belépők számát adjuk össze hét napra. Az angolok most elsősorban a három- és ötnapos bérleteket vették, a hétnapos bérletek eladásában idén tapasztalható némi visszaesés, napijegyekből viszont több fogyott, mint tavaly.”

Az eddigi világzenei színpad helyén Világfalu épül Karaván Sátorral és Afrika Faluval, a kínálatban világzenével is. A Hungarikum falu a szentendrei Skanzen kiállítási sátrát hozza a Szigetre, ezúttal is színes és minőségi kínálattal jelentkezik a klasszikus, opera- és jazzszínpad, a Nagy Utcaszínház fellépője a Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata lesz. A Cirque du Szigeten francia, etióp és kanadai társulat is bemutatkozik, a Német Turisztikai Hivatal a Bauhaus 100. évfordulója alkalmából virtuális térrel várja az érdeklődőket, hagyományosan sportzónát is kialakítanak.

A Színház és Táncsátor egyik előadását Marco Layera rendezi: olyan kiskorú chilei lányok mesélik el történeteiket, akik a családon belüli erőszak, a megfélemlítés, a kiközösítés áldozatai lettek. A dél-koreai Elephants Laugh előadásában Magyarországon élő menekültek szerepelnek. A re-pohár rendszer idén is folytatódik, a műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat és zacskókat teljesen száműzik, a fesztivál területén komposztáló üzemet állítanak fel, amelyet az Óbudai-sziget rekultivációjára használnak, a víztakarékosságra kiemelt figyelmet fordítanak és Eco Campinggel is készülnek. „2021-re végleg száműzni akarjuk az eldobható műanyag palackokat a fesztiválról” – mondta Kádár Tamás.

Mérnöki pontossággal és félelmetes magabiztossággal rabolta el a szíveket

Az idei Sziget utolsó előtti napján lépett fel Shawn Mendes, aki azon headlinerek egyike volt, akiknek a bulijától sokat vártunk. Egyrészt tőle, a színpadi teljesítményétől, másrészt pedig a tőle megrészegült tömegtől. Mindkettő bejött. A még csak 20 éves Shawn Mendes odatette magát. Beszámoló. Shawn Mendes a múlt héten ünnepelte 20.

Benis Dániel, a Sziget műszaki igazgatója arról beszélt, hogy 20 ezer ember szolgálja ki a fesztivált, beleszámolva mások mellett a cateringeseket, az egészségügyi részlegben dolgozókat, a biztonsági őröket és a technikusokat is. A fesztivál

három héten keresztül épült, és egy hétig tart a lebontása.

A Sziget építése során 27 kilométer kerítést építettek, 21 ezer négyzetméter járólapot, nyolcezer négyzetméter alumínium járófelületet fektettek le, a sátrakban további 23 ezer négyzetméter dobogót használtak. Ezerkétszáz mobilvécével, hatszáz angolvécével és két kamionnyi vécépapírral készülnek, több mint ötszáz zuhanyzó áll a fesztiválozók rendelkezésére. A Sziget látványvilágát több mint száz különböző művészeti alkotás, egyedi szobor és funkcionális térinstalláció díszíti, negyven kilométernyi fényfüzér ad egyedi világítást húszezer izzóval és ezer lampiont is kifüggesztettek. A biztonságot 1200 őr és további száz rendvédelmi személy védi, hatszáz fős egészségügyi bázis épül, a Szigeten háromszáz tűzoltó dolgozik, és egy 24 órában működő húszfős vezetési törzs meteorológussal, a fegyveres erők képviselőivel, operátorokkal.