Saját színházat épít Németh Kristóf

2019.08.14. 10:55

Németh Kristóf igazgató az év végére saját tulajdonú épületbe költöztetné a Fórum Színházat. 

Régi álmát válthatja valóra Németh Kristóf, aki 2016-ban adta el üzleti részét a magánszínházként működő Játékszínből, és megalapította a Fórum Színházat. Előadásaik főleg az Uránia Nemzeti Filmszínházban és az ország több befogadó színházában kaptak helyet, de úgy néz ki, idén véget érhet az albérlői élet.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

Németh Kristóf a Borsnak elmondta, „azt tűztem ki célul, hogy vagy 2019-ben megtalálom a saját önálló játszóhelyet. Az elmúlt egy évben gőzerővel ezen dolgoztam, míg a repertoáron lévő darabokat igyekeztünk minél több helyen játszani. Nem szeretnénk tovább albérlők lenni az Urániában.

Ha csak nem jön valami hatalmas krach, akkor december környékén a teljesen saját színházamat meg tudom nyitni a belvárosban. Már elkezdtük az építkezést, és bevallom, régi álmom volt egy olyan, mint a néhai Budapesti Kamaraszínház.”

Ha minden jól megy, karácsonyra akár el is készülhet az új színházépület.

további tartalmak a rovatból