Igazi közép-európai művészeti kavalkáddal készül a határokat átívelő négynapos művészeti fesztivál Pesthidegkúton.

Augusztus 29. és szeptember 1. között rendezik az idei, XXI. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált a Klebelsberg Kultúrkúriában, Pesthidegkúton. A négynapos rendezvény valódi közép-európai kavalkád. A nyitánygála vendége Németország képviseletében a Knabenmusik Meersburg (Meersburgi Fiúzenekar) a Pénzügyőr Zenekar közreműködésével, és még aznap este a Sebő Együttes tárogatómuzsikája is megszólal a Rákóczi év jegyében.

Augusztus 30-án, pénteken a gyerekeket az Álomzug Bábszínház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása illetve Ruttkai Bori - Űrdöngölők interaktív mesekoncertje várja, illetve 14 órától nyitják a Mesekertet. 19 órakor pedig megnyílik a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum kiállítása. 19:30-tól ünnepi fesztiválköszöntőt mond a fesztivál házgazdája, Dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere és a fesztivál fővédnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter. Péntek este a nagyszínpadon Cseh Tamás emlékgála lesz, és a zeneszerző-énekes ikonikus dalait Für Anikó, Udvaros Dorottya, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor, Hrutka Róbert és Szegezdi Róbert adják elő.

Udvaros Dorottya, Für Anikó és Kálloy Molnár Péter adják elő Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaiForrás: Origo

Augusztus 31-én, szombaton már kora reggel horgász- és futóversennyel kezdődnek a programok. Több meseelőadás is lesz, majd bűvészműsor, solymász bemutató, a gyerekeket pedig a Cimbora Együttes koncertje és a BAB Társulat óriásbáb előadása is várja. A Nagyszínpadon szombat este, 20 órától Agatha Christie ...és már senki sem! című darabja látható a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, majd az estét az Echo II. együttes fellépése zárja.

Jelenet az Agatha Christie munkája nyomán színpadra állított ...és már senki sem! című előadásbólForrás: Origo

Szeptember 1-jén, a fesztivál zárónapján színpadra lép a Kolompos együttes mesejátékával, lesznek gyerekszínházi előadások, illetve az Eco-Design Team divatbemutatója is. A nap egy különleges csemegével zárul, az Ezüstbojtár zenés játéka, a mai János vitéz mese igazi összművészeti látványosság LED-falra vetített diafilmrajzokkal, táncosokkal, cirkuszi artistákkal, mutatványosokkal, remek muzsikával és Petőfi örök-szép költeményével Horányi László remek tolmácsolásában.

Különleges koncert zárja a XXl. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált. Olasz testvérvárosi bemutatkozásként, a Rómához közeli Rieti négy operaénekest küld a fesztiválra, akik a híres Santa Cecilia Konzervatóriumban szereztek diplomát. A Római Santa Cecilia Konzervatórium Rieti tagozatának végzett növendékei; Elena Tsarenko - mezzoszoprán, Elisabetta Rossi – szoprán, Federica Rinaldi – szoprán, Stefano Rossi – tenor. A szeptember 1-jén, 20 órakor kezdődő koncerten Bizet, Verdi, Puccini, Leoncavallo operáiból hangzanak el részletek.