Vágólapra másolva!
Napjaink felkapott heavy metál zenekara, a Las Vegas-i Five Finger Death Punch ad koncertet európai turnéja keretében jövő februárban a Papp László Budapest Sportarénában.
Vágólapra másolva!

Magyarországra látogat európai turnéja állomásaként a Five Finger Death Punch. A 2005 óta működő, felkapott heavy metal zenekar 2020. február 20-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A turnén, így a budapesti koncerten is előzenekarként két másik világhírű metálcsapat, a Megadeth, valamint a Bad Wolves játszanak. A Five Finger Death Punch

folyamatosan dönti a rekordokat,

túl vannak már a hárommilliárdnyi streamelésen, közben pedig szépen megtöltögetik az arénákat világszerte.

Five Finger Death Punch Forrás: Stephen Jensen

A zenekar induló tagságából napjainkra ketten maradtak: az énekes Ivan Moody, valamint a magyar születésű gitáros-dalszerző, Zoltan Bathory. Mellettük Jason Hook gitározik, Chris Kael basszusgitáron játszik, Charlie Engen pedig dobol. Eddig hét stúdióalbumot készítettek, már a második, a 2009-es War Is the Answer túllépte az egymillió eladott példányt.

A Five Finger Death Punch-ot a 2013 és 2015 között megjelentetett három albuma, a The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1 és Volume 2, illetve a Got Your Six tette az évtized egyik legsikeresebb metálbandájává. Tavaly az amerikai rock rádiók év végi összesítése szerint ők voltak a legjátszottabb előadók.

Az előzenekarként jövő februárban velük Budapestre érkező Megadeth-t a Metallica egykori tagja, Dave Mustaine gitáros-énekes 1983-ban alapította. Eddig tizenöt stúdióalbumot készítettek és

több mint 40 millió lemezt adtak el világszerte.

A csapat tizenkét Grammy-jelölést kapott, és a legutóbbit végre díjra váltotta: a 2016-ben kiadott Dystopia című korong címadó dala a legjobb metál előadás kategóriában nyert 2017-ben.
Mustaine mellett Dave Ellefson (basszusgitár, vokál), Kiko Loureiro (gitár, vokál) és Dirk Verbeuren (dob) szerepel a jelenlegi felállásban. A Megadeth egymást követő öt albuma lett platina- illetve többszörös platinalemez, ezzel a teljesítménnyel a nyolcvanas és a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb együttesének számított. Olyan hatalmas sikerek fűződnek a zenekarhoz, mint a Symphony of Destruction, a Holy Wars... The Punishment Due, a Trust, az Almost Honest, a Crush 'Em, a Breadline vagy a Peace Sells.