Világsztárok lépnek fel a Balatonon az utolsó, nyárias hétvégén

balaton piknik, balatonboglár, gömbkilátó, balaton
A 2018-as Balaton Piknik felülről.
Vágólapra másolva!
Péntek délben kezdődik a MOL Nagyon Balaton nyárzáró és egyben őszindító eseménye a balatonboglári Gömbkilátónál. A kétnapos Balaton Pikniken többek között a Morcheeba, Róisín Murphy, Gilles Peterson, a Nicole Conte Spiritual Galaxy, a Nubiyan Twist, Bebel Gilberto és José González lépnek színpadra.
Vágólapra másolva!

A nyár záró- és az ősz nyitóesemény kezdődik péntek délben. A VOLT Produkció szervezésében megvalósuló Balaton Piknik a balatonboglári Gömbkilátónál készül kétnapos programmal: a kapuk délben nyílnak, és a bulik éjfélig tartanak. A jóga, a balatoni ételek és italok mellett a legjelentősebbek a koncertek lesznek, ugyanis világsztárok lépnek fel a hétvégén. A koncertek sorát pénteken, délután 4-kor a francia DJ, Gilles Peterson kezdi, majd Maestro, a Nicola Conte & Spiritual Galaxy folytatja,

végül pedig az artpop királynője,

Róisín Murphy lép színpadra. A szombati programot Galactic Jackson szettje vezeti fel, 16 órától a brit zenei kollektíva, a Nubiyan Twist zenél, utánuk Bebel Gilberto, José González és a Morcheeba lépnek fel.

A Balaton Piknik szervezői rengeteg foodtruckok hívtak a rendezvényre, és nyilván nem lesz nehéz megtalálni a régió termelőinek borait. A VIP-ben a Kistücsök Étterem készül gourmet menüvel: lesz vadpástétom zölddióval és kovászos házi kenyérrel, lágy puliszka vászolyi Balaton sajttal, nyári szarvasgombával és medvehagyma terméssel, tépett kacsanyak és ököruszály paradicsomos árpával, valamint mangalica pofahús paprikás szósszal és túrós házi tésztával is. Fontos tudni, hogy a fesztivál készpénzmentes, így vagy Festipay kártyával vagy a saját, paypass-os bankkártyával lehet csak fizetni.

A monumentális Gömbkilátó mellett az egész területet különleges dekoráció díszíti a hétvégén: a színpad díszletét pedig a tehetséges képzőművész, Weiler Péter készítette. A fő motívum a tollas lesz, a koncepció pedig a balatoni kikapcsolódás és nyaralás érzését igyekszik átadni, mikor az ember legnagyobb problémája mindössze annyi, hogy a tollaslabda fennakadt a fán. Különleges programnak tűnik a Gömbkilátóban jógázás is, amit mindkét napon, 14 órától lehet kipróbálni szervezett keretek között.