Hosszú ideig, hihetetlenül lelkesen ünnepelték az Operettszínházat Tel-Avivban

2019.09.13. 13:51

Telt ház előtt adta elő a Budapesti Operettszínház a Menyasszonytánc című klezmer-musicaljét Tel-Avivban. Az előadás hatalmas sikert aratott.

Csütörtökön adta elő Menyasszonytánc című klezmer-musicaljét a Budapesti Operettszínház Tel-Avivban. Az előadást köszöntő beszédében Benkő Levente, Magyarország tel-avivi nagykövete elmondta, hogy az elmúlt fél évben, a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulója alkalmából rendezett Magyar Kulturális Évad keretében már nagyjából 30 ezer izraeli vett részt a több tucat programon. 

Forrás: Kallos Bea

Ezek a programok a klasszikus zenétől, operától a népzenén és az operetten át a gasztronómiáig és a magyar filmhétig íveltek, valamint színházi, cirkuszi, irodalmi, és kortárs képzőművészeti élményt is nyújtottak a közönségnek. A rendezvénysorozat részeként mutatták be a klezmer-musicalt.

Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója az MTI-nek azt mondta, „a Menyasszonytánc olyan történeteket mesél el, melyekhez hasonlókat mindannyian hallottunk a családunkban, akik akár Magyarországon, akár az elcsatolt területeken, akár Izraelben élünk.”

Forrás: Kallos Bea

Nagyon szép és mély emberi történet, rengeteg humor és nagyszerű muzsika van benne. Nem lepett meg a siker, egyrészt mert kiváló, mélyen érintő és színes mű, másrészt mert már márciusban megtapasztaltam az izraeli közönség meleg fogadtatását, amikor egy operettgálát mutattunk be, ahol három előadáson tapsoltak a színháznak.”

Az új Operettszínház - Kiss-B. Atilla főigazgató, Pfeiffer Gyula főzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató - első premierjét a múlt héten tartotta, elképesztően óriási sikerrel. A Csárdáskirálynőt Vidnyánszky Attila rendezte, a koreográfus Bozsik Yvette volt - és a nagy művészek kétségtelenül és persze nem meglepő módon nagy előadást alkottak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK