Boszorkányfilmet forgatna az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak rendezője

2019.09.20. 15:29

Szeptember 22-én 20 órától Tóth Barnabás filmrendező, forgatókönyvíró és Regős Judit gyermeknevelési tanácsadó lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger Témában.

A filmrendező Tóth Barnabás a Susotázs című rövidfilmjével egy esztendeje már az Oscar-jelölés előszobájában járt.  Idén pedig az Akik maradtak nagyjátékfilmjét nevezte Magyarország a 2020-as Oscar-díjra, a legjobb nemzetközi film kategóriában. Hogy a holokauszt témát feldolgozó dráma eljuthat-e a jelöltségig, vagy akár az Aranyszobrocska elnyeréséig, kiderül a Sláger Témából. 

Tóth Barnabás filmrendező, forgatókönyvíró és Kalmár TiborForrás: Origo

Ahogy az is, hogyan került Edward Norton és Philip Kaufmann társaságába az egyik legrangosabb tengerentúli filmfesztiválon, köszönhetően az Oscarra nevezett film forgatókönyvének, amelyet szintén Tóth Barnabás jegyez. Aki soron következő alkotásáról is beszél majd, ami egy igazi boszorkánytörténet lesz, méghozzá Könyves Kálmán korából.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Regős Judit lesz a vendég. Aki a Szülők Háza Alapítvány elnökeként irányt mutat, valódi közösséget teremt a gyermekvállalás, gyereknevelés útvesztőiben elakadó pároknak.

Regős Judit gyermeknevelési tanácsadó lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger TémábanForrás: Origo

A Tegyél Jót! Ülj mellém program révén pedig hátrányos helyzetű gyermekek számára nyújt ahhoz segítséget, hogy valódi családokhoz kerülhessenek közel.  A Sláger Témában számol be elsőként a Tegyél Jót! Állj mellém! mentorprogramról, és a Szülők Háza projektet a digitális térbe repítő, így az egymást segíteni szándékozó szülőknek közösségi médiás kapcsolattartást biztosító applikációról.

22 órától pedig, a Sláger Téma Extra adásában a Németh Kristóffal készült interjút hallgathatjuk meg újra. Aki 32 éve, alig 12 évesen mutatkozott be a Szomszédokban. Azóta olyan további legendás sorozatok főszerepei fűződnek a nevéhez, mint a Barátok közt, vagy a jelenleg is sikerrel futó Drága örökösök.

A Sláger Téma Extra adásában a Németh Kristóffal készült interjú lesz hallhatóForrás: Origo

A Sláger Téma Extrában Németh Kristófot, mint színházi szakembert ismerhetjük meg még jobban. Így kiderül, hogy  az általa alapított Fórum Színházzal nagy tervei vannak, hiszen hamarosan saját, önálló játszóhelyszínt kaphat.  Emellett azt is megtudhatjuk, hogy idén ősszel milyen szerepekben láthatjuk viszont őt a világot jelentő deszkákon.

2019. szeptember 22-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Tóth Barnabással, Regős Judittal, Németh Kristóffal, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!