Bodrogi Gyula: Nélküle már nem nagyon tudnék élni

2019.09.23. 10:46

Bodrogi Gyula gőzerővel dolgozik, a most induló évadban két színházban is lesznek előadásai. Azt mondja, a dereka még mindig fáj, de már nem zavarja annyira, mert erőt ad a hivatása. 

Elkezdődött az új színházi évad, és Bodrogi Gyula a fiatalokat meghazudtoló erővel dolgozik. Az új évadban a Nemzeti Színház mellett a József Attila Színházban is láthatja a közönség. A nemzeti színésze a Ripostnak elmondta, hogy a dereka még mindig nem a legjobb,  de ennek ellenére teljes erőbedobással készül az új évadra.

Bodrogi Gyulafotó: Talán Csaba

„A derekam még mindig fáj, de elfogadtam, hogy most már így élem le az életemet. Szezonkezdés van, jön az új évad. A József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban is lesznek előadásaim. Az utóbbival már voltunk Nyíregyházán a Vidor fesztiválon, ott játszottunk. Engem az évadban októberben láthat először a közönség a Nemzetiben” – mondta a nemzet színésze.

Bélyegre nyomták Süsüt

A Süsü, a sárkány című bábfilmsorozat mesehőseiről készült alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta hétfőn. Hétfőn ünnepélyes keretek között mutatta be a Magyar Posta azt a bélyegblokkot, amire a Süsü, a sárkány című bábfilmsorozat mesehősei kerültek. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában rendezett ünnepségen az MTVA és a Magyar Posta Zrt.

A 85 éves Bodrogi Gyula azt is elmondta, hogy már hamarabb elfárad, mégis alig várja, hogy színpadra léphessen. Bár sokszor sok mindent elfelejt, de a szövegekre még álmából felébresztve is kiválóan emlékszik. A hivatását jelentős színészetről pedig azt mondta, nélküle már nem nagyon tudnék élni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK