Bormámor és fesztiválőrület - miért jó borfesztiválra járni?

2019.09.29. 21:21

A fesztiválverkli az egy olyan dolog, ami soha nem áll le. Hiába múlt el a nyár, pörög a kerék, nincs fék. Így hát a fesztiválok mámorában megmártózó Fesztiválturisták egy újabb rendezvény kellős közepén találták magukat. Felkapaszkodtak a Budai Várba, hogy szétnézzenek a Budapest Borfesztiválon, ugyan miket lögybölgetnek az emberek a poharaikban. Ha pedig már ott jártak, akkor megkérdeztek egy-egy borászt az egri illetve a móri borvidékről. Az előbbi a Varsányi Pincészet, az utóbbi pedig Miklós Csabi Pincészete volt. Ilyen borok várnak ránk idén. 

 Két pohár bor között pedig elmerengtünk azon, hogy vajon miért is olyan jó egy borfesztivál fenn a Várban. Hamar be kellett látnunk: nem csak a nyári fesztiválok őrült nyüzsgésére vágyunk, hanem néha igenis jól esik eltartott kisujjal, poharunkban bort lögybölgetve araszolgatni és közben lassan ízlelgetve kortyolgatni a legjobbakat. 

 A nagy araszolgatás és kóstolgatás közben pedig belebotlottunk MIklós Csabiba is, aki immár 13. alkalommal látogatott ki a borfesztiválra, hogy megmutassa ki is az a Demi Mórról.