Vágólapra másolva!
Csütörtök este rendezték a 04. Magyar Klipszemlét, ahol 30 szakmabelit díjaztak különböző kategóriákban. Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat.
Vágólapra másolva!

2015-ben volt az első Klipszemle, akkor a Toldi Moziban, majd követte a budapesti Anker't klub, idén pedig már az Akváriumban tartották a rendezvényt koncertekkel, szakmai programokkal és kéthelyszínes vetítéssel. Több mint 600 klipet neveztek, és

a legjobb 118-at le is vetítették.

A fellépők között volt Henri Gonzo, Lóci, Bérczesi Robi, Odett és Szakács Gergő. A legjobb klip a Carson Coma - Song About My Grandma című számához készült videója lett, de ez az alkotás kapta a legjobb operatőri munkának járó kockát és a zsűri különdíját is. A zsűriben volt többek közt Péterfy Bori, Pálfi György, Miki357 és Éder Krisztián is. A fődíj egy másfélmillió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás a CineSuper és a Kraft jóvoltából. A különdíj felajánlások közt volt az NKA Hangfoglaló Program, az Absolut, a CAFe Budapest, a Recorder és a FlashBack stúdió is. A szemlén premierezett Lucrecia Protellor, Gege, a Twentees, EPMK ft. pHLaT, a Maneuver Maneuver, Szabó Feri, Imre Kiss & Norwell, a Kelemen Kabátban és Rúzsa Magdi. Mutatjuk a legjobb kategóriák díjazottjait.

Legjobb alakítás:

Legjobb animáció:

Legjobb image klip:

Legjobb koncepció:

Legjobb látvány:

Legjobb lyric videó:

Legjobb mood:

Legjobb operatőri munka:

Legjobb performansz:

Legjobb rendezés:

Legjobb styling/jelmez:

Legjobb sztíló:

Legjobb sztori:

Legjobb trash:

Legjobb vágás:

Legjobb vertikál klip:

Legjobb vfx: