A színlelés rétegei

Moliére Tartuffe-jét mutatja be a Nemzeti Színház október 18-án, pénteken. Az előadást a nagy grúz rendező, David Doiasvili állította színpadra, akinek már két rendezését is láthatták a nézők korábban: a Cyranót és a Szentivánéji álmot. A Tartuffe a világ drámairodalmának páratlan remekműve. Doiasvili pedig úgy nyúlt a darabhoz, hogy olykor a komédia dominál, sokszor viszont a komorságot adják elő a színészek széles gesztusokkal - lángszóróval, csilláron csüngve, olykor félmeztelenül vagy teljesen csupaszon. A rendező a mindenkire jellemző színlelés mélyebb rétegeit boncolgatja. Az eredeti címben Moliére fontosnak tartotta, hogy a névhez – Tartuffe – társítson egy jelzőt is: „l'imposteur". Vagyis: képmutató. De mondhatjuk, hogy szemforgató, alakoskodó, farizeus. A Nemzeti Színház előadása egészen különleges: itt mindenki álszent, nem lehet egyértelműen kimondani, hogy csak Tartuffe a képmutató. A darabban Tartuffe szerepét az egyik legnagyobb magyar színész, Trill Zsolt játssza, főbb szerepekben láthatjuk Horváth Lajos Ottót, Ács Esztert, Szűcs Nellit, Szabó Sebestyén Lászlót, Barta Ágnest, Nagy Marit, Berettyán Sándort és Berettyán Nándort.

Orgonék jómódú házában megjelenik egy mélyen vallásos férfi, Tartuffe, akinek egyre nagyobb lesz a befolyása. Már az egész család átlát a férfi ármánykodásán, kivéve Orgont, aki még a lánya kezét is Tartuffe-nek szánja. Tartuffe viszont Orgon feleségét, Elmirát csábítja, és már azon is mesterkedik, hogy kiforgassa Orgont a vagyonából. A család kieszel egy tervet, hogy lebuktassa a csalót.

Trill Zsolt Tartuffe szerepében a Nemzeti Színházban fotó: Talán Csaba

A darabot Moliére 1664-ben írta, és még ugyanebben az évben, május 12-én be is mutatták Versailles-ban. Azonnal cenzúrázták – az udvar befolyásos tagjai rávették XIV. Lajost, hogy tiltsa be az előadást. A legtöbbjük ugyanis mélyen vallásosnak mutatták magukat, a valóságban viszont álszentek voltak. A hozzájuk hasonló képmutatókat pellengérezte ki Moliére a művében. A Tartuffe-t 1669-ben mutathatták be újra. A betiltás óriási reklám volt, a februári bemutatóra özönlöttek a nézők. Azóta rengeteg színház dolgozta fel a világon a művet – mind más olvasatban, attól függően, hogy akkor, abban a társadalomban mit akart üzenni a rendező.

Saját magunkban keresem a képmutatást

A darab legfontosabb aktualitása maga a téma, hogy mit tekintünk farizeusságnak, álszentségnek"

– mondta David Doiasvili, a darab rendezője az Origónak.
„Nagyon nehéz ma megállapítani, hogy kit tekinthetünk igazán álszentnek. Lehet, hogy én magam vagyok a legnagyobb álszent a világon. Mi alapján ítélünk meg valakit, hogy képmutató-e, vagy sem? Ez most nagyon aktuális, összetett kérdés. Erről szól az előadás, ez a gondolat foglalkoztat."
Tbilisziben korábban már megrendezte a Tartuffe-t David Doiasvili. Azt mondta: komoly különbség van a két előadás között.

David Doiasvili fotó: Talán Csaba

„Grúzia nagyon vallásos ország. Az emberek nagy többsége templomba járó, hívő ember. Ott inkább az egyházhoz és a valláshoz kapcsolódó képmutatás, ami aktuálissá tette a darabot. A premier után be is tiltották az előadást egy időre. Ez azt jelentette, hogy nem hagyta hidegen a nézőket, megszólította, foglalkoztatta őket. Amikor Moliére megírta ezt a darabot, akkor is betiltották, és sok idő telt el, mire újra színpadra állították. Magyarországon - úgy gondoltam - más úton, másfajta koncepcióval közelítek. Lényegesebbnek tartom azt a kérdést, hogy saját magunkban mi az álszentség, bennünk fogalmazom meg a képmutatás mechanizmusát."

Tartuffe a Nemzeti Színházban fotó: Talán Csaba

David Doiasvili nem először dolgozik a Nemzeti Színházban. Korábban a Cyranót és a Szentivánéji álmot is megrendezte. Az Origónak azt mondta: a magyar színészek magasan képzettek. Ahogyan fogalmazott: nagyon jó iskolájuk van.

David Doiasvili - rendező Fotó: Marton Szilvia - Origo

„Ez inspirál engem. Ez az egyik legfontosabb ok, amiért ide jövök a Nemzetibe. Így együtt dolgozhatok ezekkel a kiváló színészekkel"

– mondta David Doiasvili.

Tükröt tartunk a nézők elé

„Nem véletlen, hogy mindig előveszik ezt a darabot a rendezők" – mondta Trill Zsolt, aki Tartuffe szerepét játssza.

Tartuffe szerepében Trill Zsolt - Nemzeti Színház fotó: Talán Csaba

„Mindig van egy reneszánsza, akkor sorra játsszák a színházakban évekig. Aztán sokáig nem viszik a rendezők színre, majd újra előveszik. Lényegében a Tartuffe rólunk szól. Folyamatosan itt van körülöttünk. Az álszentség, a képmutatás, a farizeusság" – mondta a színész.

Trill Zsolt és Ács Eszter a Nemzeti Színházban a Tartuffe című előadásban fotó: Talán Csaba

Doiasvili rendezésében pedig mindenki érintett a képmutatásban, de ezt saját maguk nem veszik észre.
„Ahogyan a történet megy előre, sorra derülnek ki a szereplőkről, hogy mennyire álszentek. Doiasvili úgy rendezte meg a darabot, hogy már ő maga akarja, hogy járjanak a végére a szereplők, és derüljön ki a képmutatásuk. Aztán néha úgy alakul, hogy ha valaki őszintén elmond valamit, sokkal nagyobb bajba került, mint aki végigéli álszenten az életét. Ez olykor a való életben is így van."

Mindenütt szerepeket játszunk – hangsúlyozta a színész. Mindig, mindenki álarcot ölt.

„Vannak szerencsésebbek, akik tudják kezelni a saját képmutatásukat, és néha megpróbálnak őszintébben viselkedni, és vannak, akik nem tudják. És a környezete sem figyelmezteti. De éppen ezért van a színház, hogy tükröt tartsunk a nézők elé."

Valaki nyer, valaki veszít

„Elmira látja, hogy mi történik körülötte, és kihívást érez ebben a helyzetben. Azt gondolja, hogy még vissza tudja fordítani az eseményeket. De csapdába esik" – mondta az Origónak Ács Eszter, aki Orgon feleségének, Elmirának a szerepét játssza.

Ács Eszter Elmira szerepében Fotó: Talán Csaba

„A csapda pedig az, hogy beleszeret Tartuffe-be – lényegében akaratán kívül. Egészen egyszerűen az események sodorják. Összetett, izgalmas feladat."
Ács Eszter szerint a nagy műveknél mindig azt gondoljuk, hogy akár ma is írhatták volna, ugyanolyan aktuális. Ennél a darabnál is ez történt – pontosan ugyanosan érvényes a mondanivalója, mint az 1600-as években.

Ács Eszter Elmira szerepében, Trill Zsolt Tartuffe szerepében a Nemzeti Színházban. fotó: Talán Csaba

„Doiasvili érzékeny rendező. Legtöbbször magából indul ki. A darab rendezése közben azt feltételezte, hogy minden emberben van jó és rossz is. Nem egyívű előadás a miénk. Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy kinek van igaza. Különböző helyzetek alakulnak ki a színpadon, és valaki nyer, valaki veszít. Az előadás alatt soha nem mondhatjuk ki, hogy Tartuffe az egyetlen álszent, ugyanis minden szereplő képmutató. Megérkezik Tartuffe a családba, és felborít mindent – végül a szereplők lelepleződnek."
A színésznő nem először dolgozik David Doiasvilivel. A Cyranóban már szerepelt Ács Eszter.
„Nekem az egyik legmeghatározóbb rendező, akivel eddig dolgoztam. Rengeteget tanultam tőle. Óriási szeretettel és nagy rajongással van a színész felé. Olyan bizalmat kap az ember tőle, hogy azt érzi, minden meg tud csinálni. Ez pedig felszabadító. Akármilyen elvetemültnek tűnik is az ötlet, amit a rendező kér, a színész azt érzi, hogy hát, persze, hogy meg tudom csinálni. Azt gondolom, Doiasvili nagy művész" – mondta Ács Eszter.