Minden előzetes várakozást felülmúlt a Magyarország 365 fotópályázat sikere

Vágólapra másolva!
Minden előzetes várakozást felülmúlt a Magyarország 365 fotópályázat sikere: 4700 fotós közel 17 ezer pályaművet nyújtott be - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Ismertetése szerint táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint közösségi életképek kategóriában lehetett pályázni.

A legtöbben természetfotókkal pályáztak.

Elmondta: a továbbiakban a szakmai zsűri értékeli a beérkezett képeket. A legjobb képek közönségszavazáson is részt vesznek, amire novemberben kerül majd sor.

A pályázat népszerűsége azt bizonyítja, hogy a fotográfia egy kiemelkedően népszerű műfaj, illetve hogy egy olyan országban élünk, amelyre ezerféle okból lehetünk büszkék - hangsúlyozta Dömötör Csaba.