Mikó István, a színész, aki egykor Yehudi Menuhinnak hegedült

2019.11.03. 15:22

Mikó Istvánról már főiskolai tanára, Kazimír Károly is megmondta: egyszer saját színháza lesz. Mestere arra nem gondolt, hogy éppen az ő helyére kerül majd. Utóbb vezetett vidéki társulatot is, jelenleg a Turay Ida Színház művészeti igazgatója. A pozícióváltások nem voltak mentesek a bonyodalmaktól, ahogy pályára kerülése sem volt egyszerű. A színésszel készült múltidéző beszélgetéshez ugyanakkor olyan jubileum szolgáltat apropót, amely a színház melletti másik szenvedélyéhez, a zenéhez kapcsolódik. Mikó István nem csupán alapítója az idén ötven éves Kaláka együttesnek, de ő határozta meg a zenekar stílusát is.

Az Andrássy úton emléktábla jelzi az egykori Ádám Étteremnek otthont adó ház falán: ott alapította meg Gryllus Dániel és Mikó István a Kaláka együttest. Tizenkilenc évesek voltak akkor, de ismeretségük korábbról datálódik.

A Kaláka összes tagja a Lorántffy Zsuzsa ének-zene tagozatos általános iskolába járt. Az utánam érkezett Huzella Péter is ott tanult, de nem zenei tagozaton. Neki viszont az édesapja zeneszerző volt, az anyukája meg minket tanított rajzra. Ebből a szempontból kisiskolás korunkig nyúlnak vissza a zenekar gyökerei. Az volt életem legszebb nyolc éve. A Kodály-módszer alapján tanítottak, arra is ügyelve, hogy egy adott korszak zenei világa mellett megismerjük az egyéb művészeti ágak akkori irányzatait, kiemelkedő alkotásait is.

A Kaláka együttes : Gryllus Vilmos, Mikó István, Radványi Balázs és Gryllus DánielForrás: Fortepan / Szalay Zoltán

 

A hegedű volt a hangszere. Jól játszott rajta?

Ma sem megy rosszul. Dullien Klára volt a tanárom, a múlt század harmincas éveinek egyik kiváló szólistája. Egy New York-i koncerten együtt játszott a még rövidnadrágos, csodagyerek Yehudi Menuhinnal. Talán nem volt véletlen, hogy éppen rám került a sor hegedűórán, amikor Menuhin évtizedekkel később meglátogatta az iskolánkat, és ott összetalálkozott Dullien Klárával is. De megfordult ott Pablo Casals, Dimitrij Sosztakovics is.

Zenei előéletében ugyanakkor meghatározó apai nagynénikéje is, aki Kisvárdán volt tanítónő. Kissrácként töltötte ott a szünidőket nénikéjével és nagymamájával. De zenei vonatkozásban említette egyszer nagyapját is, aki mestersége szerint amúgy kerékgyártó volt.

A kerékgyártó nagypapát sajnos nem ismerhettem, de tudom, hogy dalos kedvű, jó humorú ember volt. Műkedvelőként lépegetett fel a helyi iparos körben. Édesapám húga, Irén nagynénikém Kisvárdán volt tanítónő, s valóban ő vette észre, hogy a gyönyörűséges rádiójukon mindig a zeneműveket keresem, és már háromévesen elvezényeltem a világ összes zenekarát. Ő ajánlotta a szüleimnek, hogy érdemes lenne zeneiskolába íratni.

Mikó Istvánfotó: Talán Csaba

 

Mindkét ágon iparosok voltak a nagyszülők?

Anyai részről elsősorban tanárok és lelkészek. Édesanyám is tanítónő volt. Édesapám – a kerékgyártó fia – pedig könyvtáros lett. Már kissrácként megszerette az irodalmat, nagyon aktív volt a gimnáziumi önképzőkörben. Később is szívesen mondott verset, ma is őrzök magnófelvételeket a szavalataival. Cserkészként népművészeti alkotásokat és könyveket gyűjtöttek. A könyvekbe bepecsételték a saját maguk adta nevet: „Kaláka könyvtár." Nekem apám magyarázta el, hogy mit jelent a kaláka szó: kölcsönös, önkéntes segítség egy közösségben, például házépítésnél, szüreti munkáknál, aratáskor.

Visszakanyarodtunk a Kaláka együtteshez.

Jó választásnak tűnt a név, hiszen mindenki hozzátett valamit a zenekar karakteréhez. Én a stílust.

Az hogy történt?

Tizenhat évesen került először gitár a kezembe – akkoriban mindenki gitárra vágyott. Tanulgattam az akkordokat, eljátszottam az Animelstől a Felkelő nap házát, majd Beatles- és Illés-számokat. Később magyar költők verseit kezdtem megzenésíteni. Érettségi után összetalálkoztam egy autóbuszon Gryllus Danival. Egyetemre járt, én meg éppen nyomdaipari tanuló voltam, mert nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Zötyögtünk a buszon, szóba jött, hogy össze kellene hozni valami együttest. Abban egyetértettünk, hogy ne rock zenekart alapítsunk, mert mindenki azt alapít. Dani népzenében gondolkodott, amúgy klarinétozott, de mindenféle más furulyákat is mindig ott cipelt a szatyrában, amelyeket úton-útfélen megfújogatott. Ma is nagyon jól csinálja. Én azt ajánlottam neki, ott a buszon zötyögve: hozzunk össze egy olyan együttest, amely fő profiljában magyar költők verseit zenésíti meg. Rábólintott, és ma is nagyon jól működik a dolog.

Úgy tudom, ön ma is ugyanabban a pasaréti lakásban él, amelyikben az együttes alapításakor lakott a szüleivel. Oda is született?

Négy éves koromban, a Thököly útról költöztünk a Pasarétre, amikor édesapámnak kiutalták azt a lakást, amit eredetileg Dayka Margitnak szántak, csak ő valamiért nem vette át. Kis kitérőkkel ugyan, de ma is ott lakom. Régebben még a Pénzügyőr SC fél focipályájára is rá lehetett látni srégen az ablakomból. Imádom a focit, nagyszerű „félmeccseket" láttam onnan, miközben húzogattam a vonót a hegedűmön. A szüleim pedig teljes elégedettséggel hallgatták, hogy szorgalmasan gyakorlok.

Mikó István A 88. perc című monodrámábanfotó: Talán Csaba

 

Életrajzában is említik, hogy 1962-ben 12 évesen együtt énekelte a Sennyei Vera, Bilicsi Tivadar, Záray Márta, Vámosi János négyessel a Tavasz, nyár, ősz című dalt, amely kislemezen is megjelent. Az is tudható, hogy már gyerekként kisebb feladatokat kapott az otthonukhoz közeli Pannónia Szinkronstúdióban. Utóbbi tény összefügg a lemezfelvétellel?

Az a Lorántffy utcai zeneiskolával függ össze, ahol jó hangú gyerekeket kerestek, s miután néhányunkat meghallgattak, én kaptam a felkérést. Bágya András komponálta a dalt, Harsányi Béla írta a szövegét. Mi voltunk a tavasz egy kislánnyal. A Vámosi-Zárai házaspár volt a nyár, Bilicsi Tivadar és Sennyei Vera voltak az ősz. Az volt Sennyei Vera egyik utolsó munkája. Ami a Pannónia Szinkronstúdiót illeti: az egyik szomszédunk a Pannónia pénztárosa, a másik egyeztetője volt. Tudták, hogy verseket mondok, szerepelek az iskolai ünnepségeken. Amikor kellett egy fiúcska valamelyik szovjet partizánfilmbe, eszükbe jutottam. Hacser Józsa és Horváth Teri voltak a „partnereim". Egyikük sem egy égimeszelő, de akkor még engem sámlira kellett állítani, hogy egy szintbe kerüljünk a mikrofon előtt. Évtizedekkel később már egy színházban voltunk Hacser Józsával, amikor ő megkapta Miss Röfi, én pedig Breki szerepét a Muppet Show szinkronjában. Az első forgatási napon járógipsz volt a lábamon, ezért ülve dolgoztam. Akkor már úgy voltunk azonos magasságban. Fura helyzeteket produkál az élet.

Az sem volt hétköznapi szituáció, ahogy bekerült a Színművészeti Főiskolára.

Már középiskolásként eldöntöttem, hogy színész leszek, de a főiskolán jó ideig másként gondolták. Addig sok mindent csináltam, a nyomdászati tanulmányokról már esett szó, de árultam jegyeket is a Malévnál. Abban az volt a lényeges, hogy onnan csak egy hónapra vitték el katonának a sorköteleseket, így nem akadt meg a muzsikus pályafutásom a Kalákánál. Végül a zenélésnek köszönhettem, hogy bekerültem a Színművészetire.

Amennyiben?

A Vízivárosi pinceklub volt a Kaláka törzshelye, olyan alkotók jártak a koncertjeinkre, mint Weöres Sándor, Nagy László, Csoóri Sándor, Tornai József. Ahogy a színházrendező-színigazgató Kazimír Károly is. Már korábban összetegeződtünk vele, és amikor összetalálkoztunk az esedékes főiskolai felvételin, megkérdezte: „Még nem vettünk fel?" Miután bekerültem az osztályába - biztos, ami biztos -, visszamagázódtunk. A zenélésnek viszont vége lett, mert akkoriban a főiskola nem engedélyezett nyilvános fellépéseket.

Főiskolásként került a Kazimír Károly igazgatta Thália Színházba gyakorlatra. 1977-ben diplomázott, majd 1993-ig volt tagja a társulatnak, amelyet az utolsó két évadban direktorként vezetett is. A Thália és az ön hosszú „viszonyának" fő pillére a mester és tanítvány harmonikus kapcsolat lehetett. Jól gondolom?

Kazimír a gyakorlatos éveim elején azt mondta: „Apuskám, most felejtsük el, hogy maga muzsikus, koncentráljunk a színházi munkára!" Attól kezdve csupa olyan feladatot kaptam, aminek legalább érintőlegesen köze volt a zeneiséghez. Nagyon hálás voltam érte. Eleinte zenét, dalbetéteket írhattam a különböző darabokhoz. Majd színpadra került az első egész estés zenés játékom is, a Kék madár című mese – éppen akkor, amikor a Madách Színház bemutatta a Macskákat. Mi a sajátunkat, belső használatban, csak úgy említettük: „Kismacskák". Én ugyan kutyát játszottam benne, Esztergályos Cecília formált macskát.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő