Nagyon ritka portrét árvereznek a világ egyik leghíresebb zeneszerzőjéről

Vágólapra másolva!
A fiatal Mozart egy ritka, ráadásul nagyon valósághű portréját árverezik el Párizsban november végén.
Vágólapra másolva!

November 27-én árverezi el a Christie's aukciósház a fiatal Wolfgang Amadeus Mozart egy ritka, ráadásul nagyon valósággű portréját Párizsban. A Giambettino Cignaroli veronai festőnek tulajdonított kép a zeneszerző életében keletkezett, 1770 januárjában, azután, hogy a csodagyerek Mozart óriási sikerű orgonakoncertet adott Veronában.

A festményen a 13 éves Mozart egy csembaló előtt üll. Komoly arccal, erősen a szemlélő szemébe nézve, élénkpiros kabátban, fehér parókában ábrázolták. Az aukciósház szerint a kép „jelentős intelligenciát sugároz, nagyon valósághű, és egy varázslatos pillanatot örökít meg a zeneszerző pályafutásában”. Míg általában a festő neve vonzza a vevőket,

ebben az esetben az ábrázolt téma, vagyis Mozart személye keltheti fel inkább az érdeklődést

– jegyezte meg a Christie's illetékes becsüse, Astrid Centner. Érdekesség, hogy az aukciósház nem is rejti véka alá, hogy egyáltalán nincs bizonyítva, hogy Cignaroli munkájáról van szó. Astrid Centner szerint a festmény izgalmas rejtélye a csembalón lévő partitúra. Egyes zenekutatók szerint Baldassare Galuppi velencei zeneszerző egy műve lehet, mások szerint talán magának Mozartnak egy eltűnt kompozíciója.

A gyermek Mozartról nagyon kevés olyan portré van, amely a zeneszerző életében készült, és a most árverésre kerülő mű valószínűleg

az utolsó, amely még magángyűjteményben van.

A gyermek Mozart két legismertebb ábrázolása egy, a párizsi Carnavalet várostörténeti múzeumban található rajz, ezen a csodagyerek hétévesen, családja körében látható egy zongoránál, a másik egy őt hatévesen bemutató, Pietro Antonio Lorenzoni Ausztriában élő olasz alkotónak tulajdonított festmény a salzburgi Mozarteumban.

A kalapács alá kerülő festményben az is rendkívüli az aukciósház szakértője szerint, hogy nagyon pontosan ismertek keletkezésének körülményei, ami ritka a művészettörténetben. Wolfgang Amadeus Mozart apja, Leopold Mozart ugyanis egy levélben részletesen beszámol feleségének a kép megrendeléséről, és ebből kiderül a festmény keletkezésének pontos dátuma, 1770. január 6-7. A levél szerint Velence főadószedője, Pietro Lugati rendelte meg a festményt, amelyhez a fiatal muzsikus ezen a két napon ült modellt. A festmény a nagy francia-svájci zongoraművész, karmester és zenetanár, az 1962-ben meghalt Alfred Cortot hagyatékából származik. Az aukciósház egymillió euró körüli árat remél az ifjú Mozart ritka portréjáért.