Bozó Andrea Veszélyes fordulója, Walters Lili Kádár-kori vámpírja a Sláger Témában

2019.11.01. 16:35

November 3-án 20 órától két fantasztikus színésznő, a Jászai Mari-díjas Bozó Andrea és Walters Lili lesz a Sláger Téma vendége.

Ha azt halljuk, Valika, máris egy ország vágja rá, hogy Bozó Andrea. Pedig a Jászai Mari-díjas színésznő a Tóth János előtt olyan sorozatokban szerepelt többek között, mint a Jóban Rosszban vagy éppen a Munkaügyek. Néhány éve jógaoktatóként is végzett, így mára már valódi úttörőszerepet vállalva, a Színház- és Filmművészetin is oktatja a „lazulás művészetét". Illetve miért is vált az elmúlt években a szellemi és fizikai karbantartás nagykövetévé. Szó esett jógaoktatói karrierjéről, színházi szerepeiről.  

Bozó Andrea Jászai Mari-díjas színésznő és Kalmár Tibor, a Sláger Téma házigazdájaForrás: Origo

A színházba járó közönség legtöbbet a Karinthy Színházban találkozhat vele. Az évek óta repertoáron lévő darabjai mellett egy premierről is szót ejt a vasárnapi műsorban, így megtudhatjuk, mit hoz majd karrierjében a Veszélyes forduló.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Walters Lili színésznő lesz a vendég. Akit az Egynyári kaland sorozat Lucájaként ismerhetett meg az ország. Első nagyjátékfilmes főszerepével pedig végre kitör az örök kamaszlány szerepéből. Hogy kikkel együtt kergeti a Kádár-kori vámpírokat a Drakulics elvtársban, megtudhatjuk a vasárnapi adásból. Ahogy azt is, tényleg a véletlenek sorozata-e az, hogy ma az ország egyik legtehetségesebb színésznőjeként tartják számon.

Walters Lili színésznőForrás: Sláger Téma

Aki három sikertelen színészszakos felvételit követően, már csak dacból is jelentkezett színházi rendezőnek a Színház és Filmművészeti Egyetemre.  Harmadévesként már társrendezett az Örkényben, tavasszal pedig jön az első saját rendezése is. Hogy milyen darabbal, kiderül a Sláger Témából, ahogy az is, folytatja-e zenei karrierjét is Walters Lili.

22 órától pedig, a Sláger Téma Extra adásában a Tóth Augusztával készült beszélgetés lesz újra hallható. Aki egyszerre tanít és tanul a színpadon. A Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas művésznője a Sláger Téma Extrában elárulja, micsoda legendáktól leshette el a színészi mesterséget, és most kiknek igyekszik átadni a legjobb szívvel saját tudását.

Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színésznője, és Kalmár Tibor, a Sláger Téma házigazdájaForrás: Sláger Téma

De szó lesz arról, miért is különleges rang az ország legnevesebb társulatához tartozni. Tóth Auguszta a mostani évad három premierjével együtt pontosan tucatnyi előadásban szerepel, sorra vesszük majd ezeket, köztük a nemrégiben bemutatott Rocco és fivéreit is. A három éve megjelent Érzések nagylemezének folytatása kapcsán a Sláger Téma Extrában tesz majd egy nagy bejelentést Tóth Auguszta. De mellőzése okán üzen a honi filmes világnak is.

2019. november 3-án 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Bozó Andreával, Walters Lilivel, Tóth Augusztával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!