Jócskán alábecsülték a világhírű bőrdzseki értékét

Vágólapra másolva!
Az eredetileg becsült leütési ár kétszereséért kelt el az a bőrdzseki, amelyet Olivia Newton-John a kultikus, Grease című filmben viselt.
Vágólapra másolva!

A Juliens Aukciósház szombati árverésén elkelt többek között az a bőrdzseki és feszülős nadrág, amiket Olivia Newton-John a híres Grease című film vurstlis jeleneteiben viselt. Az aukciósház eredeti becslése az volt, hogy nagyjából 200 ezer dollárért, azaz körülbelül 60 millió forintért kelhet el a szett. Azonban ehhez képest

a komoly licitharc eredményeképpen végül ennek kétszereséért,

azaz nagyjából 400 ezer dollárért vitték el a szettet, amelynek darabjait külön-külön értékesítették – írja az NME. (A dzsekit végül 250 ezer, a nadrágot pedig 160 ezer dollárért vették meg.)

A Nagy-Britanniában született, de Ausztráliában nevelkedett színésznő harmadszor küzd a mellrákkal. A színésznőt először 1992-ben diagnosztizálták a betegséggel. Ezt követően segített létrehozni Melbourne-ben az Olivia Newton-John Rák Wellness és Kutató Központot, amely a betegség testi és lelki vonatkozásaival is foglalkozik.

Olivia Newton-John a Grease című filmben viselt fekete bőrszerelése mellett a Juliens aukciós ház bemutatótermében Forrás: MTI/EPA/Eugene Garcia

Az árverésen körülbelül 500 kikiáltási tárgyra lehetett licitálni. Köztük volt például a film eredeti forgatókönyve és az a rózsaszínű ruha is, amit Newton-John a film premierjére vett fel. A színésznő elmondta, hogy hónapokig tartott, amíg kiválogatta az árverésre szánt tárgyakat, de már nem ragaszkodik a dolgaihoz, így nem volt nehéz tőlük megválnia. A hétvégi, Los Angeles-i árverés összebevétele 2,4 millió dollár volt.