A magyar opera napja alkalmából díjakat adtak át az Erkel Színházban

SZINETÁR Miklós; SZUMRÁK Vera; ÓKOVÁCS Szilveszter
Budapest, 2019. november 7. Szumrák Vera balettművész, az Opera új örökös tagja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója (b) és Szinetár Miklós korábbi főigazgató társaságában a magyar opera napja alkalmából tartott díjátadón a fővárosi Erkel Színházban 2019. november 7-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház együttműködési megállapodásának aláírása mellett új örökös tagokat köszöntöttek, házi díjakat, valamint miniszteri elismerő oklevelet adtak át a magyar opera napja alkalmából kedden Budapesten az Erkel Színházban.
Vágólapra másolva!

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Magyar Állami Operaház határozatlan idejű együttműködési szerződése megerősíti a két intézmény több évtizedes kapcsolatát, miközben tiszteletben tartja az intézmények függetlenségét – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató a csütörtöki eseményen.

Lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a klasszikus balett szakon tanuló növendékek mellett a kortárs és néptánc szakon tanuló diákok is szakmai gyakorlatot végezhetnek az intézményben és felléphetnek az operaház színpadán.

Bolvári-Takács Gábor, az MTE rektora kiemelte, hogy a két intézmény megállapodott többek között

az egyetemi növendékek és hallgatók szakmai gyakorlatáról és operaházi ösztöndíjáról.

Emellett megállapodás született az oktatási együttműködésről, a nyilvános színpadi vizsgák biztosításáról, a balettmesterek és zongorakísérők kettős foglalkoztatásáról, valamint táncszakmai programok és kiadványok kérdéseiről is. A szerződés végrehajtása során az operaházat Solymosi Tamás balettigazgató, a Táncművészeti Egyetemet Volf Katalin művészeti vezető képviselik.

Szumrák Vera balettművész, az Opera új örökös tagja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Szinetár Miklós korábbi főigazgató társaságában a magyar opera napja alkalmából tartott díjátadón a fővárosi Erkel Színházban 2019. november 7-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

2013 óta Erkel Ferenc születésnapján ünnepeljük a magyar opera napját – hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára,

aki ebből az alkalomból miniszteri elismerő oklevelet adott át.

Ezzel az elismeréssel azokat jutalmazzák, akik a nézők számára láthatatlan háttérmunkát végeznek, akik nélkül nem jöhetnének létre az előadások.

A miniszteri elismerő oklevelet Nagy Krisztián főstatisztavezető, Karczag Márton főemléktáros, Szick János fődíszletasztalos és Resz Miklós szcenikai vezető vehette át.

Új örökös tagokat is köszöntöttek az Erkel Színházban tartott ünnepségen.

Az elismerést Mészöly Katalin és Rohonyi Anikó operaénekesek, valamint Szumrák Vera balettművész vehette át Ókovács Szilvesztertől és Szinetár Miklóstól, az örökös tagok kuratóriumi elnökétől. Posztumusz örökös tag lett Ercse Margit mezzoszoprán és Szőnyi Ferenc operaénekes.

Jubileumi elismerésben részesült Dózsa Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész.

A magánénekesek közül a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek odaítélhető Závodszky Zoltán-díjat idén Németh Judit vehette át. Az ösztönös tehetséget és erős színpadi személyiséget jutalmazó Sudlik Mária-díjban Bándi János, a biztos énektechnikán alapuló érthető hangképzés és a tiszta, szép magyar kiejtés magas szintű műveléséért odaítélhető Melis György-díjban Szegedi Csaba részesült.

Az évad énekkari művésze Balás Péter és Fehérné Szentidai Szilvia, zenekari művésze Borosné Szilvásy Júlia hárfaművész, kartáncosa Pokhodnykh Ellina és Palumbo Valerio Antonio lett.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár miniszteri elismerő oklevelet ad át Resz Miklós szcenikai vezetőnek a magyar opera napja alkalmából tartott díjátadón a fővárosi Erkel Színházban 2019. november 7-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A színházi háttérmunkát végzők közül az előadásokért emlékérmet Stella Szonja balett-titkár, kulturális menedzser és Nyáguly Emőke Erkel színházi projektreferens vehette át, Vasfüggöny-díjban Tóth Imre díszletasztalos részesült, míg a Dárday Andor-emlékplakettet Béres Attila kamarai jogtanácsos kapta. Az Operaház ezenkívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél.

Ókovács Szilveszter elmondta azt is, hogy

a magyar opera napján indítja útjára az operaház streaming szolgáltatását a legnépszerűbb online felületeken,

ahol az intézmény saját felvételeivel a magyar operaszerzők műveit kívánja népszerűsíteni.

Erkel Ferenc születésnapján elsőként a zeneszerző műveiből készült négy felvétel válik elérhetővé. A jövőben várhatóan hetente egy-egy újabb magyar opera felvétele kerül fel az online felületekre - emelte ki.

Beszélt arról is, hogy ugyancsak a magyar opera napja alkalmából az operaház megjelentette a 2019/20-as évadkalendárium javított kiadását, amelyben a Keresztény Évad 16 bemutatója és 51 repertoár-előadása mellett több mint 100 további különleges esemény (vendégjáték, koprodukció, gálaest, befogadott esemény) is helyet kapott.