Woody Allen peren kívül megállapodott az Amazonnal

2019.11.10. 06:59

Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért az év elején benyújtott keresetét - jelentették hírügynökségek.

A 83 éves rendező azért perelte be az Amazont, és követelt tőle több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést, mert szerződésük ellenére a stúdió nem forgalmazta az A Rainy Day in New York című filmjét. A szerződést négy filmre kötötték 2017-ben, de a cég tavaly júniusban egyoldalúan felmondta azt, Allen keresete szerint az ellene szóló zaklatási vádak miatt.

Woody Allen a cannes-i filmfesztiválonForrás: AFP

A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t. Azonban soha nem emeltek vádat ellene, mert nem találtak rá bizonyítékot. Allen azzal érvelt a Manhattanben benyújtott keresetben, hogy az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt a "25 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal", mert azok 2014-ben nyilvánosságra kerültek, tehát erre hivatkozva nem bonthatta volna fel a szerződést. Az Amazon viszont azzal érvelt a szerződés felmondása mellett, hogy Allen becsmérlő megjegyzéseket tett a MeToo mozgalomra, és emiatt a cég úgy gondolta, hogy soha nem fog neki befolyni az eredetileg remélt haszon a szerződésből.

Azt nem lehet tudni, hogy a rendező és a cég megállapodása miről szól, csak az ismert, hogy péntek este nyújtották be a kereset megszüntetésére vonatkozó kérelmet a bírósághoz, és az ügyet ismerő meg nem nevezett források úgy nyilatkoztak a Deadline című honlapnak, hogy "végül mindkét fél veszített".