50 évig lapultak egy ágy alatt az értékes fotók, most kiállítják őket

2019.11.13. 16:27

Kiállítják a The Rolling Stones együttes első, 1963-as koncertturnéján készült fekete-fehér fotósorozatot Londonban. Ez lesz az első alkalom, hogy a felvételek a nyilvánosság elé kerülnek. 

Először mutatják meg a nyilvánosságnak azt a fekete-fehér fotósorozatot, amely a The Rolling Stones első, 1963-as koncertturnéján készült Londonban. A fotók egy londoni lemezstúdióban és egy cardiffi fellépésen készültek. Azután pedig 50 évig pihentek Gus Coral fotós ágya alatt, míg el nem határozta, hogy leporolja őket. A képek a banda kezdeti szárnypróbálgatásait örökítik meg. Egy fotón az együttes tagjai adják össze a pénzt a taxisofőrnek, egy másikon pedig az látható, ahogy néhány nézőjük a cardiffi koncertre vár az esőben.

A The Rolling Stones 1963-ban: Charlie Watts, Keith Richards, Bill Wyman (elöl), Mick Jagger és az 1969-ben meghalt Brian JonesForrás: Getty Images/Chris Ware

Coral, aki 26 évesen készítette a fotókat, elmondta, hogy noha nem tudhatta, hogy mekkora világsztárok lesznek, azt valahogy mégis érezte, hogy különleges együttesről van szó. Azt mondta, érezte, hogy fontos szerepük lesz a második világháború utáni korszak új kulturális irányzataiban. Miközben Mick Jagger, Keith Richards, Billy Wyman, Charlie Watts és Brian Jones az – amúgy Lennon és McCartney írta – I Wanna Be Your Man című szám felvételére vártak Londonban, Coralt lenyűgözte a zenészek profizmusa.

„Nem úgy viselkedtek, ahogy az ember egy zenekarról gondolná, nem forgatták fel a szállodát és nem vártak rájuk 16 éves lányok” – mondta a fotós a Reutersnek, ahogy azt is: „komoly embernek tűntek, akik komoly munkát végeznek, és felvesznek egy számot”. Coral és néhány barátja elkocsikázott Cardiffba, hogy dokumentálják a koncertet, amihez teljes felhatalmazást kaptak. „Bementünk a színházba. Semmi sajtó, sehol egy másik fotós, sehol egy korlátlan belépést biztosító kitűző, vagy ilyesmi. Teljesen szabad kezet kaptam, és ők abszolút természetesen viselkedtek. Nem pózoltak, és semmilyen módon nem keresték a nyilvánosságot” – mondat Coral.

A Black and White Blues - Where it all Began című kiállítás a londoni Curtain Hotelben november 18. és december 2. között tekinthető meg.

további tartalmak a rovatból