A második élő adással folytatódik a Fölszállott a páva pénteken

Vágólapra másolva!
A második élő adással folytatódik a Fölszállott a páva idei gyerekévada. Péntek este újabb tizenkét produkciót láthatnak a nézők.
Vágólapra másolva!

Péntek este lesz a Fölszállott a páva idei gyerekévadának második élő adása. Ezúttal is 12 produkciót mutatnak be a Duna Televízióban 19 óra 30 perctől sugárzott műsorban. A gyerekek ezúttal is négy kategóriában (énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek) mérhetik össze a tudásukat.

Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára,

karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence. A második élő adásban a táncos szólisták és táncospárok között Bistey Boglárka és Farkas Regő László (Pilisborosjenő), Ifj. Mahovics Tamás (Békés) és Laczkó Botond (Debrecen) mutatkozik be.

A táncegyüttesek közül a deszki és szegedi gyermekekből álló Tiszavirág Néptáncegyesületet, Gödöllőről az Urban Verbunkot, Jászberényből pedig az Árendás Kamara Táncegyüttest (Viganó Gyermektáncegyüttes) láthatják a nézők.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Komári Puják (Zalakomár), Szabó Blanka (Debrecen) és a Sulyom Énekegyüttes (Abaújszántó) lépnek színpadra. A hangszeres szólisták és zenekarok közül Csapodi Tádé (Budapest), Majoros Ditta (Nyíregyháza) és Németh Csaba Levente (Zsámbék) adják elő produkcióikat.

A zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A műsorban egy különleges produkciót, a Maros Művészegyüttes Benedek Elek meséje nyomán megalkotott előadását is láthatják a nézők.