Márciusban Budapestre érkezik a Milkshake és a Trick me című slágereket jegyző amerikai énekesnő, Kelis, aki Kaleidoscope című albumának 20. évfordulóját ünnepli turnéjával.

20 éve jelent meg Kelis Kaleidoscope című albuma, amit turnéval ünnepel az énekesnő, és a sorozat egyik állomása Budapest, azon belül pedig az Akvárium Klub lesz.

Kelis Rogers 1999-ben robbant be a köztudatba Kaleidoscope című debütáló albumával. Az album megjelenésekor Kelis még csak 20 éves volt, két évvel korábban fejezte be a művészeti középiskolát, ahol megtanult többek között szaxofonozni is. A lemez egyik producere a később komoly pályárá állt Pharrell Williams volt. Kelis összesen 6 stúdióalbumot adott már ki, a legutóbbi a 2014-es Food volt. Ha már az étel nevet kapta a lemez, érdemes megemlíteni, hogy Kelis séfnek is tanult a 2000-es évek második felében, és azóta már szakácskönyvet is kiadott.