Egymillió eurós Picassót nyerhetnek sorsjegyen

Vágólapra másolva!
Pablo Picasso egymillió eurós alkotását nyerhetik meg sorsjegyekkel Franciaosrszágban. 
Vágólapra másolva!

Értékes Picasso-képet lehet nyerni sorsjegyekkel Franciaországban. A jótékony célú játékban a résztvevők Pablo Picasso egymillió euró (333 millió forint) értékű, Csendélet (Natura morte) című festményét nyerhetik meg.

A megnyerhető festmény Forrás: Origo

Az érdeklődők január 6-ig 100 euróért (körülbelül 33 ezer forintért) megvásárolhatnak sorsjegyet, amiből összesen 200 ezer darabot bocsátanak ki. A szerencsés nyertes pedig az 1921-es festmény tulajdonosa lesz. A szervezők a projekttel összesen

20 millió eurót akarnak (6,6 milliárd forintot) összegyűjteni.

A festmény tulajdonosa, David Nahmad műgyűjtő egymillió eurót megtart, a bevétel többi része pedig a Care in Africa nevű segélyszervezethez kerül. A jelenleg a párizsi Picasso Múzeumban kiállított festmény egy újság és egy abszintos üveg geometriai kompozícióját ábrázolja. A kép egy olyan korban született, amiben Picasso a realista és kubista áramlatokat szintetizálta – mondta Laurent Le Bon múzeumigazgató.