A két Nemzetközi Emmy-jelölés az egész magyar filmiparnak szól

2019.11.24. 15:03

A két magyar jelölés a Nemzetközi Emmy-díjra az egész magyar filmiparnak szól - mondta a Nemzetközi Emmy-díj gálaestjére New Yorkba érkezett Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek telefonon.

A kormánybiztos felidézte, hogy az Oscar-díjjal már díjaztak magyar filmalkotásokat, két mozifilmet, egy animációt és egy rövidfilmet. A magyar televíziós filmgyártás eddig még nem kapott Nemzetközi Emmy-jelölést, most viszont igazán felfigyeltek ránk, felfedezték a magyarokat e téren is - fogalmazott a kormánybiztos.

(Mint ismert: 1981-ben Rófusz Ferenc A légy című animációs filmje kapott Oscar-díjat, 1982-ben pedig Szabó István filmje, a Mephisto a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat nyerte el. A példátlanul sikeres Andy Vajna-korszakban három éven belül három Oscar-jelölést kapott a magyar filmművészet. 2016-ban a Saul fia a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjat kapta, 2017-ben pedig a Mindenki a legjobb rövidjátékfilm kategóriájában nyert.)

A Nemzetközi Emmy-díjra az idén a legjobb színésznő kategóriában Gera Marinát, a Szász Attila rendezte Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért, a legjobb tévéfilm-minisorozat kategóriában pedig a Trezor című tévéfilmet jelölték, amelyet Bergendy Péter rendezett. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, mindkettő producere Lajos Tamás. Az elismerés az egész magyar szakmának szól  - mondta Káel Csaba.

Gera Marinát, a Szász Attila rendezte "Örök tél" című film főszerepében nyújtott alakításáért jelölték Nemzetközi Emmy-díjraFotó: Mudra László - Origo

A filmügyi kormánybiztos azt mondta az MTI-nek, hogy a két jelölés teljes mértékben alátámasztja azt az elképzelését, hogy a mozgóképipart, vagyis a mozifilmeket és a televíziós alkotásokat egységesen kell kezelni.  Ez érvényes a finanszírozásuk mellett az egységes reklámozásukra és forgalmazásukra is. Szerte a világban változóban van a mozgóképipar, hiszen például megjelentek az úgynevezett on-demand rendszerek, amelyek jelentős mértékben átalakítják a fogyasztói szokásokat, következésképpen a filmcsinálást 

- nyilatkozta Káel Csaba.

Jelenet a Bergendy Péter által rendezett, szintén Nemzetközi Emmy-díjra jelölt "Trezor" című tévéfilmből, amely vasárnap (11.24-én) este 21.15-től a Duna tévén láthatóForrás: Szupermodern Filmstúdió

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos ezúttal is kiemelte, hogy magyar történeteket bemutató filmekre van szükség, és ezeket hiteles formában és magas minőségben kell elkészíteni.
Az MTI kérdésére válaszolva közölte, hogy néhány héten belül megjelennek az első kiírások a tévésorozatok, miniszériák támogatására, de sitcomok finanszírozásában az állam továbbra sem vesz részt.

Pénteken este Káel Csaba részt vett a New York-i magyar főkonzulátus és a New York-i Magyar Kulturális Intézet közös fogadásán, amelyen a nemzetközi és amerikai filmipar képviselőit, több mint kétszáz filmes szakembert és művészt, köztük a Nemzetközi Emmy-díjat kiadó Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) tagjait látták vendégül. A magyar jelöltekről az akadémia elnök-vezérigazgatója, Bruce L. Paisner kifejezetten dicsérő szavakkal szólt  - mondta Káel Csaba az MTI-nek.

A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át az 1969-ben alapított IATAS. A szervezet mintegy 60 ország tévés szakembereit tömöríti, évről évre díjazza a legjobb alkotásokat és művészeket.  Idén 11 kategóriában 21 országból 44 jelöltet válogattak a versenybe. Minden egyes kategóriában négy alkotást vagy művészt jelöltek. A díjátadó gála helyi idő szerint hétfőn este lesz New Yorkban.