Kerényi Imre útravalója: Nem elég csak tehetségesnek, rendes embernek is kell lenni

2019.12.09. 09:52

Amikor Assisi Szent Ferencként láttam Az Úr komédiásai című darabban, azt gondoltam: hatalmas dolog eljátszani az egyik legszeretettebb szentet a Nemzeti Színházban. Bakos-Kiss Gábor pedig fantasztikus volt a szerepben. Hétköznapi, átlagos embernek formálta meg a szentet, viszont végtelenül alázatosnak, amitől különlegessé vált. A színész úgy formálta a karaktert, hogy azért a pátosz nem hatalmasodott el. „A legfontosabb dolog, hogy az emberek egymást szeressék, és a Jóistent – e szerint az egyszerű regula szerint élni a legnagyobb ajándék " – mondta a bemutató után Bakos-Kiss Gábor. Aztán Az egy ember az örökkévalóságnak című darabban a Főkomornyik szerepét játszotta – rajta keresztül az Egyszerű embert mutatta meg. Merthogy később ő volt a Hajós, a Kocsmáros, a Porkoláb, a Bakó is a darabban.... Ő volt napjaink embere, aki mindenhol ott van. Megfogta a néző kezét, és vitte egy egész előadáson keresztül, hihetetlen intenzitással és jelenléttel. Nyár elején pedig egy próbán láttam – a Frankie című önálló estjének a próbáján. Elképesztő energiával személyesítette meg Frank Sinatrát, és ahogy énekli a Sinatra-dalokat, az egészen egyszerűen lenyűgöző. A próba közben szinte végig futkározott a gyönyörűség a hátamon, a karomon. Nos, ő Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színésze. Jó színész. Fegyelmezett ember. De ahogy mondja: van benne huncutság is. Doktor. Igazi jogász doktor. Most kilenc darabban játszik a Nemzetiben. De a Budapesti Operettszínházban is lehet látni a Csárdáskirálynő főszerepében. Tanít a Kaposvári Egyetemen, és újvidéki növendékeket is Budapesten. A gyerekeknek azt mondja, amit ő is tanult néhai osztályfőnökétől, Kerényi Imrétől – és ami számára is a legfontosabb: nem elég csak tehetségesnek, rendes embernek is kell lenni. Interjú Bakos-Kiss Gáborral, a Nemzeti Színház színészével.

Most Shakespeare: A vihar című darabját próbálják, amelyet december 20-án mutatnak be a Nemzeti Színházban. Milyen szerepben lehet majd látni?

Antoniót, Prospero öccsét, Milano bitorló hercegét játszom a darabban. Egy saját érdekeit mindenki fölé helyező figuráról van szó, aki bármire képes azért, hogy a hatalmat megszerezze és megtarthassa.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

A lengyel Andrzej Bubien rendezi a darabot. Milyen együtt dolgozni a Szentpétervári Állami Színházművészeti Akadémia docensével?

Nem ez az első találkozásunk Andrzejjel. Nagyon szeretem azt a professzionalizmust, azt a markáns színházi nyelvet, amit ő képvisel. Gombrowicz: Operett című darabjában dolgoztam vele először néhány évvel ezelőtt. Nagyon sokan azt mondták, hogy ilyen kidolgozott színházi előadást ritkán lehet látni, mint amilyen az Operett volt. Eljutottunk vele a radomi Gombrowicz Fesztiválra, ahol elhoztuk a Nagydíjat.

Gyerekkorában ön is az a tipikus versmondó kisfiú volt, aki minden iskolai ünnepségen szavalt?

Igen, ez így volt. Apagyon jártam általános iskolába, ahol rendszeresen szavaltam az iskolai ünnepségeken és persze versmondó versenyeken is indultam. A vers szeretete azóta sem tűnt el. A vers elképesztően fontos ügy számomra, ami mellé mindig odaállok. A Magyar Versmondók Egyesületén keresztül most is rengeteget foglalkozom verssel, a versmondással. Nyaranta az egyesület nyári táborában a Latinovits Műhelyt vezetem, már több mint egy évtizede. Büszke vagyok arra, hogy olyan nagy múlttal rendelkező fesztiválnak lehetek az egyik elindítója, mint a Kaleidoszkóp VersFesztivál, vagy említhetném a – talán - legtrendibb versmondó versenyt, a Nemzeti VERSenyt is, amelyet az anyaszínházammal, a Nemzeti Színházzal közösen az idén immár negyedszerre rendeztünk meg. Ha tehetem, rendszeresen mondok verset – bárkinek, bármikor, bárhol. A vers örök érték. Bármilyen is lesz a világ, a versek nélkül szürkék lennének a hétköznapok.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

Ha jól tudom, gyerekkorában még egyáltalán nem gondolkodott azon, hogy színész akar lenni...

Református lelkésznek készültem. Fel is vettek a debreceni Református Kollégium Gimnáziumába. A mai napig nagyon erős az istenhitem. Sokszor kapaszkodom Istenbe. Sokszor vitatkozunk, pörölünk. Aztán valahogy úgy hozta az élet, hogy a matematikához van egy pici érzékem – hetedikesként megnyertem a nyolcadikosok matekversenyét az iskolában. Ekkor kezdtek el a matektanárok egyre többet foglalkozni velem, és az akkor az ország negyedik legerősebb matematika tagozatos gimnáziumába kerültem Nyíregyházára, a Krúdyba.

Az érettségi után sem a színház jutott az eszébe, hanem a jogi pálya. Miért oda felvételizett?

Szinte minden osztálytársam a közgazdasági vagy az orvosi egyetemre ment. Valami mást szerettem volna, ami ugyanúgy komoly tudást igényel, de már nem a matematika világa. Egy dologban biztos voltam: kitűnő tanulóként bűn lett volna, ha nem tanulok tovább. A jog pedig megtetszett. Valószínűleg azért is, mert minden nap a bíróság előtt szálltam le a buszról. Láttam az ügyvédeket reggelente – kezükön a talárral - besétálni a maga méltóságában fantasztikusan gyönyörű épületbe, és engem ez akkor nagyon magával ragadott. Így felvételiztem Miskolcra, a jogi egyetemre, ahová fel is vettek.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

Akkor ön dr. Bakos-Kiss Gábor?

Igen. De nem csak én vagyok jogász doktor a színészek között.

Református lelkészi pálya, matektagozat, jog... a színészet mindeközben eszébe sem jutott?

Az kétségtelen, hogy mindig szerettem volna megmutatni magam. Az exhibicionizmus mindig ott motoszkált bennem. Ha lehetőség volt a szereplésre, nem kellett kétszer mondani – már az általános iskolában és a gimnáziumban is így volt.

Végül is mikor jelentkezett a színművészetire? A jog után?

A jog után még a közgazdasági egyetemet is elkezdtem, de párhuzamosan jelentkeztem a színművészeti egyetem zenés színész szakára. Amikor oda felvettek, a közgazdasági egyetemet nem folytattam tovább. Kerényi Imre és Huszti Péter volt az osztályfőnököm a színművészetin. Az egyik legfontosabb, amit Kerényi tanár úr mondott – és ezt örökre megjegyeztem: „Nem elég csak tehetségesnek, rendes embernek is kell lenni." Ez volt talán az egyik legfontosabb útravaló, amit kaptam. A beszédtanárom Avar István, az énekmesterem Bagó Gizella volt az egyetemen, akivel napi rendszerességgel dolgozunk együtt még ma is.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

A Frankie című önálló estjére készülve is együtt dolgozott az énekmesterével?

Persze, ez nekem végtelenül fontos. Ráadásul a Sinatra-dalok teljesen más jellegűek, mint az általam korábbi előadásokban énekelt dalok. Másfajta hangképzést, stílusbeli kifejezést igényel, ha az ember Sinatrát énekel, és mást, ha egy kortárs operával kezd foglalkozni. A Tanárnő rendkívüli módon tudja, hogyan kell megjelenniük a különböző stílusjegyeknek az éneklésben, és hogy a hangomnak mire van szüksége, mi áll jól, mi kevésbé, mit érdemes kiemelni, mire érdemes helyezni a hangsúlyt egy adott szerep megformálásakor vagy egy dal eléneklésekor. A Tanárnő – mint egy külső szem - lényegében folyamatosan tanít. Most legutóbb egy barokk áriát tanultunk.

Barokk áriát? Hol énekel majd barokk áriát?

Érdekes dolgok történnek mostanában. Valahogy a volt iskoláim egyre gyakrabban hívnak vissza, kérnek meg, hogy újabb ügyek mellé álljak. Miskolcon januárban lesz a Jogászbál, amelyre készül egy cd. Ezen a lemezen a jogi kar korábbi hallgatói működnek közre. Eredetileg úgy volt, hogy Varga Judittal – aki évfolyamtársam volt az egyetemen, most pedig az igazságügyi miniszter – együtt készítünk el egy dalt, amelyben ő hegedül, én pedig énekelek. De az ő elfoglaltságai most ezt nem teszik lehetővé. Így azt javasolta az egyesület vezetése, hogy énekeljem el a lemezen Stradella: Pieta Signore-ját.

A szülei mit szóltak ahhoz, hogy végül nem lett sem jogász, sem közgazdász, hanem a színészmesterséget választotta?

Édesanyám mindig azt mondta: menj, csináld, amit szeretnél! Édesapám parasztember, fantasztikus talentum, és olyan ember, aki örökké megtalálja a saját igazságát. Ő a 21. század Morus Tamása. Talán nagy szavak ezek, de ki merem mondani. Ő azt mondta: egyetlen dolgot nem szeretne: ha a húgommal ugyanolyan nehéz, kétkezi munkával keresnénk meg a kenyérre valót, mint ők. Édesapám miatt kezdtem el lényegében jogot tanulni. De közben tanultam egy színi iskolában, ahol létrehoztunk több zenés előadást, köztük a Nyomorultakat. Én játszottam Jean Valjeant. Az előadásra eljöttek a szüleim is. Ott láttam először édesapám tekintetében az atyai büszkeséget. Talán ekkor mondta ki először azt is, hogy "fiam, ezt érdemes csinálnod". Aztán folyton azon aggódott, hogy megtaláljam a számításom a hivatásomban. Nehogy zsákutcába kerüljek.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

Amikor hazamegy, a kistelepülésen ön a művész úr?

Dehogyis. Amikor hazamegyek ott a "Kisgabi fia" vagyok. Mindig nagy öröm számomra, ha kimehetek a földjeinkre, ha ott dolgozhatok. Aztán amikor apám meglát, hogy nyakig földes vagyok, na, akkor megjelenik a tekintetében az a huncut nyugalom. Olyankor érzem, hogy boldog. A "művész úr" hazajött. Nyaranta – hogy el tudjanak menni nyaralni az édesanyámmal – egy-egy hétre én veszem át a családi gazdaságot. Mert az nem állhat meg. Abban az évben, amikor a debreceni színházhoz kerültem, egyik nap édesanyám hívott. Épp kezdődött volna az órám az Ady Gimnáziumban. Felvettem, és anyám kétségbeesett hangon mondta, hogy azonnal induljak, mert apám infarktust kapott, és éppen viszi a mentő a kórházba. Azonnal rohantam hozzájuk. Mire Nyíregyházára értem, akkor tolták ki a műtőből. Hála Istennek, a legszerencsésebben alakultak a dolgok. Sikerült mindenféle szövődmény nélkül stabilizálni az állapotát, és a mai napig jól van. De másnap reggel át kellett vennem a gazdaságot, hajnalban mentem a piacra, megpakoltuk a teherautót. Aztán átrohantam Debrecenbe az évadnyitó társulati ülésünkre. Aztán vissza Nyíregyházára. Ismét be a teherautóba, és irány Tokaj-Hegyalja. Vinnem kellett a zöldséget-gyümölcsöt. Apám helyett. Ez volt a dolgom. Dolgoztam a színházban, de dolgoztam otthon is, a családi vállalkozásban. Majd egy hónap telt el így. Aztán decemberben a Főnix Csarnokban bemutattuk a Mária című musicalt. Egy gyönyörűséges történetet Jézus születéséről, amelyben én játszhattam Józsefet. Ott volt édesapám is. Az előadás végén könnyezve öleltem meg apámat, és azt mondtam neki: "Beledöglöttem volna, ha ezt nem látod!" A család végtelenül fontos számomra – minden e körül forog. Ezt hoztam otthonról.

A színművészeti egyetem után – ahogyan már említette is – a debreceni színházban játszott. Hogyan került oda?

Az egyetemen Vidnyánszky Attila tartott nekünk egy kurzust, amely után egy előadás keretén belül három egyfelvonásos operát rendezett a Magyar Állami Operaházban. Ennek volt a záró darabja Stravinsky: A katona története – ahol én játszottam a Katonát. Attila színházi világa magával ragadott. Az ő hívására mentem a debreceni színházba, majd azt követően a Nemzetibe. Amikor először beléptem ide, azt éreztem – egy futballhasonlattal élve -, mintha bekerültem volna a válogatott keretbe. Persze, nagyon megilletődtem. Tudtam, hogy bárhová kerülök, a nulláról kell kezdenem az építkezést – hiába voltam én Debrecenben Lúdas Matyi, János vitéz vagy a Holdbéli csónakos. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem és nagyon sokat kell dolgoznom. Egyik türelmetlenebb pillanatomban Bagó tanárnő azt mondta: "Kisnövendékem, ne feledd, ez egy nagyon hosszú távú pálya!". Én igyekszem ezt mindig szem előtt tartani. Teszem a dolgom. A feladatok és a lehetőségek megtalálnak, amelyekkel igyekszem élni.

fotó: Talán Csaba

Az Úr komédiásaiban Assisi Szent Ferenc szerepe mit jelentett önnek?

Amikor a bemutató estéjén, az előadás végén lement a fény, én ott álltam a sötétben, egyedül a színpadon néhány másodpercig, és azt éreztem, hogy ez az a pillanat, amiért én annak idején úgy döntöttem, színész szeretnék lenni. Ezért volt érdemes mindenen keresztülmenni. Érdemes volt matekot, jogot vagy közgazdaságtant tanulni, majd az utóbbit feladni. Elképesztő érzés volt. A reformáció 500. évfordulóján én, a protestáns - majdnem pap - a Nemzeti Színházban "Thália papjaként" eljátszhattam a legszeretettebb szent szerepét.

Nagyon fegyelmezett – kitűnő tanuló volt minden iskolában, mindig tudja, mit várnak el öntől, tudja a feladatát, azt maradéktalanul teljesíti, ráadásul mindenkivel udvarias, kedves, így mindenki szereti a színházban. Én önről még egy egészen kicsit is kétértelmű megjegyzést sem hallottam senkitől. Szokott azért veszekedni, elégedetlenkedni?

Hogyne. Alapvetően elégedetlen vagyok. Mindennel, de legfőképp magammal. Egyszerre vagyok maximalista és idealista. De veszekedni nem szoktam. Minek? És igen. Kifelé úgy látszik, hogy nagyon fegyelmezett vagyok. Fegyelmezett és jól nevelt. De azért megvan bennem a huncutság. Szeretem az embereket szórakoztatni. Szeretek derűsen létezni. Szeretek örülni az életnek. De azt is tudom, hogy komoly feladataim vannak a színházban, amelyek felelősséggel járnak. Nem csúszhatok szét. Erőt kell mutatnom.

Szükség is van az erejére: millió dolgot csinál egyszerre. Nemrég mutatták be az Operettben például a Csárdáskirálynőt, amelyben Edwin szerepét játssza.

Rövid pályafutásom alatt – hiszen épp 10 éve végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – volt néhány bonviván szerepem, de az utóbbi években inkább más jellegű produkciókban dolgoztam. Aztán úgy alakult, hogy megnézte az Othellót a Nemzetiben Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója. A darabban Cassiot alakítottam. Az előadás végén azt mondta: azt szeretné, ha a Csárdáskirálynőben én játszanám Edwin szerepét. Persze, hogy igent mondtam – a boldogságom határtalan volt. Ez volt, ami hiányzott. Ez volt az egyik „de jó lenne..." jelenség az életemben. Hogy mennyire szeretném egyszer eljátszani Edwint, elénekelni az Emlékszel még c. duettet egy pazar előadásban. Kérdeztem, hogy ki rendezi majd a darabot? Kiss-B. Atilla pedig elmondta, hogy Vidnyánszky Attila lesz a rendező. És itt összeért a történet. Tudja, amikor Debrecenben bemutattuk a Máriát, Attila első musicalrendezését, akkor azt mondtam, hogy akkor is ott szeretnék lenni, amikor először operettet rendez. Bár, nem hiszem, hogy emlékszik még erre a mondatomra. Mindenesetre így volt, és most ez megadatott. Ráadásul mindez a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Aztán beköltözött az előadás az Operettszínházba. És mostanáig - szerény számításaim szerint - már jóval több, mint harmincezren látták, köztük az a lelkes csapat is, akik a múltkor egy busszal jöttek el Apagyról, a szülőfalumból, megnézni az előadásban.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

Két helyen is tanít – a kaposvári egyetemen és a színművészetin. Talán nincs is más ebben a pillanatban, aki mindkét anyaországi színművészeti egyetemen tanít egyszerre. Másként kell ma tanítani a hallgatókat, mint ahogy önöket tanították?

Bizonyára. A Kaposvári Egyetem Rippl Rónai Művészeti Karán van egy harmadéves osztályunk Bozsik Yvette-tel, ahol színészmesterséget tanítok. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig az itt, Budapesten vendégségben lévő újvidéki színészosztálynak tanítok zenés mesterséget. Igyekszem megfelelni a modern kor követelményeinek és a színház folyamatosan változó világának.

Ez mit jelent? Milyenek a mai követelmények?

Szerintem ma már egy fiatalnak a mi szakmánkban nemcsak színésznek kell lenni, hanem színházi emberré is kell válnia. Nemcsak a mesterséget kell megtanulnia, a képességeit kell a lehető legmagasabb szintre fejlesztenie, hanem komplex módon kell tudni gondolkodnia a színházról, a színház világáról, hogy ne csak alkalmazott legyen, hanem alkotó művésszé is váljon. Nekem az a legfontosabb, hogy először megtanuljam őket – pontosabban azt, hogy mi foglalkoztatja ezeket a srácokat, mi motiválja őket, igyekszem a hétköznapjaik részévé válni. Igyekszem nemcsak a tanáruk lenni, hanem társukká is válni az útkeresésben.

Mindezeken túl a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetőjeként is dolgozik. Hogyan került oda?

A Váci Dunakanyar Színház igazgatója Kis Domonkos Márk – aki az egyetemen osztálytársam volt - álmodott Vácra egy színházat, én pedig igyekeztem a kezdetektől mindenben segíteni ezt a nagyszerű történetet. Akár színészként vagy rendezőként, akár egyszerű tanácsadóként. Ez évtől vagyok a színház művészeti vezetője. Büszke vagyok, hogy 2019-ben megkaptuk a kiemelt státuszt, hogy a színház fennállásának 7 éve alatt sikerült odáig eljutni, hogy ma már 35 ezres nézőszámunk van, hogy ebben az évadban 7 új bemutatónk lesz, az előző évad végén pedig ott lehettünk a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában, amely egy ilyen kicsi színháztól - azt gondolom - fantasztikus dolog. Rengeteg külföldi fesztiválon vagyunk túl – legutóbb Fehéroroszországból elhoztuk a fődíjat a Ványa bácsi című előadásunkkal. Szívet melengető, hogy Vácon ennyien kíváncsiak a színházra, mi pedig szívesen dolgozunk azért, hogy Vácon jó színházat láthassanak az emberek. Létrehoztuk a V4 Fesztivál és Színházi Találkozót, amit 2020-ban 8-ik alkalommal rendezünk majd meg, és idén már másodszorra voltunk házigazdái a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

Ennyi munkához elengedhetetlen a szerető, harmonikus családi élet.

Ez így van – és ez nekem megadatott. Azt szoktam mondani, hogy ha majd egyszer a sírom mellett állnak az emberek, talán azt mondják, hogy ehhez sem értett, meg ahhoz sem, ezt sem érdemelte meg, azt meg végképp nem, de egyet mindenkinél jobban tudott: nősülni. Van egy csodálatos feleségem, nekem ő az origó. Van három gyermekünk, és így vagyunk mi öten egy kerek család. Ez az én kis családom. De van egy nagy családom is. Édesanyám, édesapám, és persze az ő testvéreik – édesanyámnak például hét testvére van. Bárhová megyek az országban, szinte mindenhol élnek unokatestvéreim vagy másod unokatestvéreim. És persze a feleségem nagy családja. Na, az se kicsi. Szeretünk minél többen együtt lenni. Szeretjük a nagy családi ünnepeket – szeretünk együtt örülni egymásnak.