Az áramingadozás majdnem tönkretette a Deep Purple pesti koncertjét

2019.12.08. 20:56

Mindegy, hogy hivatalosan mikor volt a rendszerváltás, az örökké lázadó rock-rajongók akkor érezték, hogy valami visszafordíthatatlanul elindult Magyarországon, amikor megjelentek Budapest utcáin a plakátok hirdetve a Deep Purple fellépését. Egy ismeretlen, elképzelt, vágyott világ érkezett el azon a télen. 1987 januárját írtuk akkor.

Az 1968-ban alakult, 1975-ben időlegesen feloszló, majd 1984-ben újraegyesülő zenekar második világkörüli turnéját Budapesten kezdte. Három egymást követő este is fellépett a Deep Purple a régi Budapest Sportcsarnokban, és előző év decemberében kezdték árusítani a jegyeket. A szakadó hóesésben, farkasordító hidegben hajnali 4 órakor már több tucatnyi fanatikus didergett a csarnok pénztára előtt. Fűtötte őket a közös szenvedély, hogy élőben láthatják azt a legendát, amely korábbi életük meghatározó élménye volt. Szokol rádióról, MK25-ös magnóról, esetleg Jugoszláviából becsempészett lemezről hallgatva. Ha létezett volna akkortájt házi használatú videokamera, elég lett volna azt letenni a rajongók közé, és máris elkészült volna egy verhetetlen valóságshow. A rajongók tábora egyre csak nőtt. Reggel 7 körül már több száz méteres sor kígyózott, míg pénztárnyitásra az már körbeérte a csarnokot. Nem tudom, volt-e ennél nagyobb sor valaha is Magyarországon. Talán az Aranycsapat Anglia elleni, 7-1-re végződő mérkőzése előtt, de arról nincs személyes emlékem. Arról viszont igen, hogy a '87-es Purple-koncert előtt egy ember egy napra négy jegyet vásárolhatott. Akik a pénztárnyitáskor érkeztek, azok már egyik napra sem kaptak jegyet. Amikor ők megkapták ezt a lesújtó hírt, én már boldog jegytulajdonosként messze jártam.

Jon Lord a Deep Purple egyik, 1987-es koncertjénForrás: WireImage/2012 Jeffrey Mayer/Jeffrey Mayer

Aztán a hajnali beszélgetőpartnerekkel legközelebb a koncerteken találkoztunk. Az újjászervezett Edda fűtötte a hangulatot a világsztárok előtt. Olyan remekül, hogy a Purple menedzsmentje megemlítette, hogy szívesen vinnék magukkal a magyar csapatot a turné további részére is, de már korábban leszerződtették előzenekarnak a Bad Companyt. Patakyék valóban kitettek magukért. Amikor a búcsúzóul eljátszott Kölyköd voltam végén felhangzott a Smoke on the Water jól ismert riffje, és Pataky felkonferálta, hogy „akkor következzenek a rock királyai”, mindenki libabőrös lett a csarnokban.

Mirkovics Gábor basszusgitáros és Pataky Attila a Deep Purple 1987-es, budapesti koncertje előttForrás: MTI/Kleb Attila

Kár, hogy a szokásos átszerelések miatt erre kicsit várni kellett, de aztán annál hatásosabban robbant be a banda a rock-történelem egyik legjobb koncertnyitó számával, a Highway Star-ral. Ám amint a hangszeres szólók következtek, némi bizonytalanság érződött a sztárokon. Ritchie Blackmore szám közben kétszer is gitárt cserélt, de így is elégedetlen volt. A nóta után leállt az együttes, tanácstalanul álldogáltak a tagok a színpadon. Technikusok rohangáltak értetlenkedve, az énekes, Ian Gillan pedig sétálgatva próbálta szóval tartani a csodálkozó közönséget. Bő negyedóráig tartott a Gillan-monológ. Később elmondta, hogy addigi pályafutása leghosszabb és legkínosabb negyedórája volt az. Hátha még azt is tudta volna, hogy a hallgatói közül alig értette valaki, mit mond. Közben fejhallgatós technikusok szerelték a billentyűs hangszereket, a gitárosok pedig maguk hangolták újra hangszereiket a színpadon. A mindenkinek kínos eset valamilyen szinten csemegét is jelentett a jelenlévőknek. Utoljára egy középiskolás koncerten hangolhatta a színpadon saját kezűleg gitárját Ritchie Blackmore és Roger Glover. Aztán a kuriózumnak számító kényszerszünet után folytatta a banda és két órában eljátszotta az összes ismert, Magyarországon korábban csak lemezről hallott számát. A sztenderd programot követően 40 perces ráadással kért bocsánatot az együttes a kínos kezdés miatt. Mindenkinek a legmerészebb vágyát is felülmúlta az a produkció. Utólag egyébként kiderült, mi volt a probléma. Az együttes technikusai az összes hangszert a billentyűhöz állították be, és ehhez a hálózati feszültséget használták a világ minden részén. Mivel még soha nem jártak kelet-európai országban, nem gondolták, hogy errefelé akkoriban nem volt stabilan 50 Herz a hálózati frekvencia, hanem az ingadozott. Ők tanultak valamit a saját szakmájukból, az első koncert közönsége pedig plusz élményt kapott azon a 22 évvel ezelőtti, januári estén.

Ian GillanForrás: Getty Images/2012 Michael Putland/Matt Green

A következő két napon már technikai malőrök nélkül lementek a koncertek. Az alap két órában a műsor ugyanaz volt, csupán a hangszeres szólók közben változtak az improvizatív részek. Ahogy az mindig is jellemző volt a Purple-re. Hallottunk a Strange Kind of Woman közben részletet a Jézus Krisztus Szupersztár-ból. Láttunk a Perfect Strangers alatt egy fantasztikus lézershow-t, ami akkor még óriási kuriózum volt hazánkban. Jót derültünk az Örömóda feldolgozása alatt a fejét rosszallóan csóváló animált Beethoven láttán. És egy lenyűgöző fényjáték kíséretében élvezhettük a Space Truckin'-t, azt a számot, amelyet minden rajongó recsegősre hallgatott a Made in Japan albumon. Felhangzott magyar földön a Lazy és a Child in Time is. Utóbbi még remekül ment az akkor 41 éves Gillannek. A második és harmadik koncert közönsége rövidebb ráadást kapott. De a zárónapon is meg tudták lepni a nézőket, ugyanis a Smoke on the Water szólói után a két gitáros hangszert cserélve fejezte be a koncertet. A sors furcsa játéka, hogy ebben a klasszikus, Blackmore-Gillan-Glover-Lord-Paice felállásban soha többé nem lépett magyar színpadra az együttes.

Ritchie BlackmoreForrás: WireImage/Chris Walter/Chris Walter

Amikor legközelebb Magyarországon jártak, már túl voltunk a nagy váltáson – nem csak zenei értelemben. Akkor éppen nem Ian Gillan volt az énekes, hanem Joe Lynn Turner. Utóbbi hangját remekül tudták keverni a hangmérnökök a stúdióban, így egész élvezhető produkciót nyújtott a Rainbow-val készített három lemezén és az egyetlen Purple-el közös produkciója is jól szólt. De a koncerteken súrolta az elviselhetőség határát. Ilyen volt a három 1991-es Deep Purple-buli is (Budapesten, Nagykanizsán és Nyíregyházán), a zenészek a csúcson teljesítettek, de Turner gyakorlatilag mindent tönkretett. És a koncertprogramot is teljesen át kellett alakítani, mert a Gillan hangjára írt dalok jó részét Turner nem tudta elénekelni. Amit meg elénekelt, jobb lett volna, ha nem teszi.

Ennek ellenére a nyíregyházi Sóstói Stadionban adott koncert óriási élmény volt minden rockrajongónak. Hiszen 1991-ben adott valami olyat, amelynek Magyarországon élőként a hőskorban, a hetvenes években nem lehettünk részesei: őrült hangerővel zúznak a rockerek egy futballarénában. Ian Paice pedig különösen kereste a közönség kegyeit: piros-fehér-zöldre festette a lábdobot. Ez a három buli is felejthetetlen volt, és ebben az összeállításban sem jött többé hazánkba a banda. Mert amit a közönség észrevett, az feltűnt másoknak is. A lemezkiadó az egyetlen, Turnerrel készített lemez után közölte a négy hangszeressel, hogy az együttműködést csak akkor folytatja a zenekarral, ha visszaveszik Ian Gillant. Annak ellenére, hogy az énekes hangja ekkor már nagyon messze volt a '70-es években megkedvelttől. Amikor lemezre énekelte Jézus szerepét a Szupersztár-ban, és az egyik legnagyobb Purple-klasszikust, a Child in Time-ot. Úgyhogy Ian Gillan külső erőszak hatására visszavette helyét Joe Lynn Turnertől.

Ritchie Blackmore, Ian Gillan, Roger Glover, Ian Paice és Jon LordForrás: Getty Images/2011 Getty Images/Michael Putland

Sajnos az 1993-94-es, ismét a klasszikus ötös fogat által abszolvált turné nem érintette Magyarországot, hozzánk legközelebb a bécsi Stadthalléban lehetett látni az együttest. Komoly összehasonlítási alap nélkül nehéz kijelenteni, de a színpadra vitt produkciót látva elképzelhető, hogy ekkor nyújtotta története legjobbját az együttes élőben. A négy hangszeres még a hetvenes évekbeli teljesítményét is felülmúlta. Sajnos Ian Gillan ekkor sem teljesített valami jól, többször kért elnézést a nézőktől fals hangok miatt. Szerencséjére Magyarországgal ellentétben, itt szinte mindenki tudott angolul, és ismerte a számok szövegeit, így a nagy slágereknél a közönség kórusa elnyomta őt. A ráadásban összeveszett egy nézővel, akihez végül hozzávágta a mikrofonállványt. Valószínűleg annak a turnénak a koncertjei ilyen hangulatban teltek. Az énekes kezelhetetlenségét Ritchie Blackmore még a turné alatt megunta és örökre otthagyta társait. Az utolsó közös fellépésükön a nyitószámot, a Highway Star-t percekig nélküle játszották társai, csak a gitárszólóra érkezett. Ian Gillan gúnyosan meghajolt irányába, majd elvonult a színpad túlsó felére. Ritchie Blackmore viszonzásként a gesztusra a szólója végén hozzá akarta vágni a teli poharát, de csak az operatőr kameráját találta el. Aznap este még, a történelemben utoljára eljátszották együtt a legendás Child in Timeot, majd a gitáros úgy távozott, hogy soha többé nem állt szóba a Purple zenészeivel.

Roger Glover, Ian Gillan és Ian Paice az együttes egyik, 2001-es koncertjénForrás: AFP/Indranil Mukherjee

Amikor 1996. április 4-én hetedszer lépett fel Magyarországon a banda, már minden egészen más volt, mint Ritchie Blackmore-ral. Egy Deep Purple névhez méltatlan lemez megjelenése után indultak megismertetni a világgal az új gitárost, Steve Morse-t. Budapesten már csak a pici Olimpiai Csarnokba merték meghirdetni a bulit. Ám a névre még mindig óriási érdeklődés volt, így az utolsó pillanatban átvitték azt a lényegesen nagyobb BS-be. A megszokott indítószám helyett egy zenei meglepetéssel kezdtek, a '70-es évek óta nem játszott gyöngyszemmel, a Fireball-lal. Az erőszakos gitáros-zseni nélkül érezhetően felszabadultabbak lettek, ám egy Child in Time vagy egy Strange Kind of Woman helyett új dalokat hallgatni elég lehangoló volt. Ez akkor is más együttes volt, ha a tagok négyötöde egyezett a '70-es években a zenét forradalmasítókkal. A rockzene akkortájt került olyan mély gödörbe, amelyből azóta sem tudott kimászni. Így a jól bevált névre a világ minden részén özönlöttek a rajongók. 1998-ban az új összetételű és zenéjű ötös fogat ismét érintette Magyarországot. A világ Purple-rajongóihoz hasonlóan nálunk is dúlt a vita, hogy Ritchie Blackmore nélkül szabad-e léteznie ennek a csapatnak. Ehhez képest még ma is koncertezik, és már hatodik stúdiólemezét adta ki 2017-ben az alapító gitáros nélkül. Az ezredforduló előtti években rajta kívül járt Magyarországon egy korábbi énekese, David Coverdale új együttesével, és az a Ronnie James Dio is, aki a '70-es évek második felében Ritchie Blackmore számait énekelte a Rainbowban. Mindkét szólista sokkal jobb teljesítményt nyújtott Ian Gillannél, és a bulijaik összességében is jobbak voltak, mint a Purple-koncertek. A PR azonban nagy dolog: míg a Deep Purple-re megtelt a tízezres Kisstadion 1998-ban, addig a másik két énekesre csak a Petőfi Csarnokban voltak kíváncsiak.

A Deep Purple (Roger Glover basszusgitáros, Steve Morse szólógitáros és Ian Gillan) 2006-ban a Papp László SportarénábanForrás: MTI/Nándorfi Máté

A banda a 21. században is nyomult tovább, bár az ezredforduló elején másik alapító tagja, a billentyűs Jon Lord is elhagyta. A helyére érkező Don Airey tökéletesen pótolja a legendát. Ugyanúgy imád klasszikus zenékből vett alapokat belecsempészni az improvizatív részekbe, ahogy elődje. És improvizál, ami a Purple nagy erősségre volt mindig. Ellentétben Morse-zal, akin a szabadabb részeken is érződik az előre eltervezett, megkomponált, betanult előadás.

2003-ban már az az ötös fogat érkezett Magyarországra, amely idén, december 9-én is fog: Gillan-Glover-Paice-Morse-Airey. Egy koncertet terveztek hazánkban, de kettő lett belőle. A november 18-i, pesti buli után december 8-án Debrecenben is felléptek. Az arra a napra tervezett szerbiai koncertjük elmaradt, a debreceniek pedig okosan elcsábították őket a hajdúsági városba. A bulit mezítláb végigéneklő Gillan azzal köszönt el a Főnix csarnokban, hogy ez volt az utolsó fellépésük abban az évben, és boldog karácsonyt kívánt mindenkinek.

Roger Glover basszusgitáros, Ian Gillian énekes és Steve Morse 2010-ben az ArénábanForrás: MTI/Kollányi Péter

Azóta is ugyanabban az összetételben játszik a csapat. Csak közben valamennyien elmúltak 60 évesek. Majd Steve Morse-on kívül a többiek már 70 évesek is. És járják a világot, ahogy 50 éve folyamatosan. Egyik koncertturnéjuk plakátjára ráírták: az élő zenét semmi sem pótolhatja. Dicséretes hozzáállás, kicsit talán üzenet a gyerekeikkel (sőt, unokáikkal) egykorú konkurenseiknek. A jelen műanyag-sztárjainak. Itt vagyunk, megöregedve, lelassulva, de amit kirakunk a színpadra, azok mi vagyunk. Túl a hetvenen is. Jobban szólna a playback, de mi élőben zenélünk nektek.

A koncepció mindig ugyanaz. A legújabb albumról játszanak 4-6 számot, a többi időt a hetvenes évek nagy slágerei töltik ki, meg az 1984-es újraegyesülésre írt Perfect Strangers. A koncertek programjáról eltérően vélekednek a rajongók. Van, aki szerint kár a majdnem ötvenéves dalokat játszani, ezekhez a 70 feletti zenészekhez jobban illenek a mai nyugisabb, nyugdíjasabb dalok. Mások szerint a Deep Purple-től a nézők nem nyugalmat várnak, hanem vibrálást, lüktetést, és a soha meg nem unható örökzöldeket.

Roger Glover és Ian Gillan énekes a Deep Purple 2014-es koncertjén a Papp László Budapest SportarénábanForrás: MTI/Mohai Balázs

A Rapture of the Deep-turnéval háromszor is jártak hazánkban. 2006 telén, 2007 őszén és 2010 nyarán. Utóbbi koncert a Puskás Stadion melletti parkban volt, és ez volt a legjobb hangulatú buli, mióta a két alapító tag otthagyta a csapatot. A hallgathatatlan No What?! albumra épített turné is sikeres volt 2013-ban. Igazi örömzene, vérprofi szinten, de ekkor már a Ritchie Blackmore távozása után kiszavazott Child in Time után a Highway Star-t sem kapták meg a nézők, és bizony emiatt joggal háborogtak a régi rajongók. Őket picit sem kárpótolta ezek helyett az a bájos geg, amit Gillantől kaptak. Az akkor 68 éves szólista, amikor éppen nem énekelt, akkor bevonult egy színpadon lévő paraván mögé, ahonnan női fehérneműk repkedtek a levegőbe. Jó poén. 2014. február 17-én volt ez, akkor lépett fel legutóbb Magyarországon a Deep Purple.

Azóta összebarkácsolt egy új korongot, a 2017-ben kiadott Infinite-t. A No What?!-nál nem lett rosszabb, de nyilván nem lehet egy lapon említeni az In Rock-kal, a Fireball-lal, a Machine Head-del vagy a Perfect Strangers-zel. Ezzel az anyaggal először érkezik Magyarországra néhány nap múlva a Deep Purple. A koncert után a nézők majd vitatkozhatnak tovább: a 21. századi dalokat hallgatják-e szívesebben, vagy Ritchie Blackmore 50 éve írt klasszikusait. Jó, hogy ha egy élő, dolgozó, turnézó együttesről lehet ilyen vitát folytatni. Mert ha a Deep Purple egyszer bejelenti a megszűnését, akkor a föld zenei palettája sokkal szürkébbé válik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK