Jövőre még izgalmasabb VIP-élményt ígérnek a Soundra

Balaton Sound 2019 07.07. szombat 4. nap
Vágólapra másolva!
A 2019-es Balaton Sound nagy újítása volt a VIP szolgáltatások fejlesztése egy új koncepció mentén, mely szerint négy, tematikus VIP-zónát alakítottak ki. Jövőre még több újítással készülnek.
Vágólapra másolva!

2019-ben megújult külsővel, a korai Hollywood hangulatát idéző imidzzsel született újjá a Balaton Sound fő VIP-helyszíne egy extravagáns, vintage cirkuszi miliőben. Új helyszín volt a fő VIP-val egy felüljáróval összekötött, 1000 m2-es, ibizai beachclub hangulatú VIP Plázs a Balaton vizén, baldachinos napágyakkal, koktélbárral. Exkluzív VIP helyszínt kapott a Sound legnagyobb fedett helyszíne, a Dreher Aréna, ahonnan szemmagasságból lehetett élvezni egy különleges artista showt, a világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow pedig egy egzotikus dzsungel design-nal berendezett, fákkal, indákkal, növényekkel, állat-dekorációval díszített VIP területtel bővült.

„A vártnál is nagyobb volt a sikere az új VIP koncepciónknak, amit az is bizonyít, hogy a helyszínen a látogatók sorra vették az upgrade, azaz kiegészítő jegyet, hogy bejussanak ezekre a helyekre” – mondta korábban Fülöp Zoltán, a SOUND főszervezője. Azt már lehet tudni, hogy a Nagyszínpad előtti fő VIP a vintage cirkusz imidzs mellett

monte-carlói kaszinó hangulattal egészül ki.

Az Elrow helyszín pedig még zöldebb, dzsungelesebb lesz, ahol vízesést is lesz. Új látványelem a fesztivál ideje alatt a SOUND különböző területein felbukkanó divat show, egy mozgó installáció, ami minden nap máshol parkol le, naponta más tervező munkáit bemutatva.