Koltai Róbert: Egy hete beszéltem vele utoljára

2020.01.04. 20:05

Koltai Róbert színész, rendező első filmes rendezése a Sose halunk meg című film volt, ekkor találkozott Gesztesi Károllyal. A színész az Origónak azt mondta, utoljára éppen ennek a filmnek kapcsán kereste meg Gesztesi Károly december végén.

"Az első élményem Karcsival az első filmes rendezésem, a Sose halunk meg egy éjszakai vetítéséhez kötődik Az Uránia Moziban nézte meg a filmet, beszélgetni kezdtünk, elmondta, hogy nagyon megérintette, amit látott" - mesélte Koltai. 

"Időnként összejártunk, megosztottuk egymással a szenzációs ötleteinket, amelyek között persze több a megvalósulatlan. Ám aztán a Megy a gőzös című filmemben eljátszotta Köles szerepét - szenzációsan, mint mindig. Valamint rendkívül profi módon, munka közben soha nem ivott egy kortyot sem" - tette hozzá. 

Koltai Róbert (fb), Szabó Győző (fb2), Gesztesi Károly (fb3), Egres Katinka és Szabó Tamás - a mű szereplői - a Megy a gőzös című készülő mozifilm sajtótájékoztatóján a Vasúttörténeti ParkbanForrás: MTI/Honéczy Barnabás

"Ugyanakkor tudtam, hogy az életében akadtak traumatikus fordulatok, de ez ügyben én semmit nem vettem észre. Mostanában pedig arról is hallottam: kezd egyenesbe jönni az élete. Alig pár napja, december 27-én küldött nekem egy e-mailt, amiben megírta: ismét megnézte az M5-ös csatornán az első filmemet, és ma is érvényesnek, megérintőnek tartja mindazt, amit a Sose halunk meg elbeszél. A film címe miatt is hátborzongató, hogy pont annak kapcsán keresett meg utoljára. Alig telt el egy hét, és Karcsi halott" - mondta megrendülten a színész.

Mint ahogy korábban megírtuk, Gesztesi Károly a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Az 56 éves színész életét már nem tudták megmenteni.