Új műsort indít a Bartók Rádió Beethoven emlékére

2020.01.08. 12:03

Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából új ismeretterjesztő műsort indít január 12-től vasárnaponként a Bartók Rádió Vihar és holdfény – 33 variáció Beethoven életére címmel.

Vihar és holdfény – 33 variáció Beethoven életére címmel indít ismeretterjesztő műsort Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a Bartók Rádió. A műsor alapját az a nyilvános zene- és kultúrtörténeti előadássorozat adja, amelyet a MOM Kulturális Központ szervezésében Bősze Ádám tart a Lóvasúton. A produkció és a belőle készülő, 33 részből álló, közvetlen hangulatú rádióműsor a zenetörténet egyik legnagyobb zsenijeként emlegetett művész életét járja körül, kíséri végig, természetesen zenei illusztrációkkal, bejátszásokkal. Az első adás január 12-én lesz. 

Ludwig Van BeethovenForrás: Getty Images/Rischgitz

Bősze Ádám azt mondta korábban „megpróbálom azt a környezetet – az akkori kulturális, társadalmi, gazdasági viszonyokat – megrajzolni, amiben Beethoven a nagy műveit megalkotta. Kicsit olyan, mintha megfognám a hallgató kezét és odavinném a 18. század végére, a 19. század elejére és bemutatnám, milyen is volt Beethoven a járókától indulva: a személyisége, az emberi viszonyai. Beethovenre még mindig úgy tekintünk, mint egy megközelíthetetlen bronzszoborra, akinek az alakját mítosz lengi körül. Ezt próbálom ledönteni és közelebb hozni magamhoz és a hallgatókhoz is őt, emberibbé tenni.”

Nem egy szokványos ismeretterjesztő műsorról van tehát szó, hanem a tematikában a kultúrtörténeti, zenetörténeti részek mellett olyan témák is felbukkannak, mint például, hogyan volt Beethoven mérges, miként vezette a háztartást, mit csinált a pszichológusnál, papnál vagy éppen milyen volt a 19. századi zseninek koncertet szervezni. Bősze Ádám sorozatában a humor és tragikum váltja egymást, és kirajzolódik előttünk egy emberibb Beethoven.

további tartalmak a rovatból