Visszaesett a Grammy-gála nézettsége, de még így is vezeti az idei versenyt

Ők voltak a 2020-as Grammy legjobban és legmerészebben öltözött sztárjai Alicia Keys
Alicia Keys
Vágólapra másolva!
Kissé visszaesett a Grammy-gála televíziós nézettség idén, ugyanis a tavalyinál 6 százalékkal kevesebben látták az amerikai lemezakadémia díjátadó ceremóniáját, amelyet vasárnap rendeztek meg Los Angelesben.
Vágólapra másolva!

Vasárnap rendezték meg az amerikai lemezakadémia díjátadó ceremóniáját, a Grammy-gálát, és úgy néz ki, idén kevesebben voltak kíváncsiak a műsorra televízión keresztül, mint tavaly. Idén 18,7 millióan nézték tévéképernyőn a műsort, ami 6 százalékos visszaesést jelent 2019-hez képest.

A Grammy-gálát is beárnyékolta Kobe Bryant halála

Beárnyékolta Kobe Bryant kosárlabdasztár halála az idei, 62. Grammy-díjkiosztó gálát, amelynek helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben a Staples Center - Bryant egykori csapatának, a Lakersnek a hazai stadionja - adott otthont. Vasárnap este tartották az idei, sorban pedig a 62. Grammy-díjkiosztót.

A három és félórás műsornak, amelyet a CBS televízió közvetített Észak-Amerikában, számos sztárfellépője volt. Az este igazi győztese pedig a 18 éves Billie Eilish lett, aki

a komolynak számító díjak közül mindegyiket besöpörte.

Eilish kapta a legjobb albumnak, a legjobb számnak, az év felvételének és az év felfedezettjének járó Grammy-szobrot is. Ő az első nő, akinek a Grammy történetében sikerült ezt a négy díjat egyszerre megszereznie. Előtte egyébként csak Christopher Crossnak sikerült hasonló bravúr 39 évvel ezelőtt.

A Los Angels Lakers sportstadionjában megrendezett gála fellépői a díjátadó előtt pár órával helikopterbalesetben meghalt Kobe Bryant kosárlabdasztár, a Lakers egykori játékosa előtt is lerótták tiszteletüket. A Grammy-ceremónia nézettsége 2006-ban volt a legalacsonyabb 17 milliós közönséggel. Tavaly 19,9 millió amerikai volt kíváncsi a zenei ceremóniára. A Nielsen közvélemény-kutató által publikált adatok szerint az idei 18,7 millió nézőhöz

még nem számolták hozzá azokat, akik bárokban vagy más nyilvános helyen nézték a rendezvényt.

A CBS közleményében hangsúlyozta, hogy idén egyelőre a Grammy-gálának volt a legnagyobb a nézettsége és a közösségi médián is a Grammy keltette a legnagyobb érdeklődést a főműsoridős programok közül. A január 5-i Golden Globe-díjátadó gálát 18,3 millió amerikai néző látta.